Fülszöveg: 

„Tényleg senkit nem érdeklek? Nem érek annyit, mint mások? Mindenki a pattanásaimat nézi? Csak én érzem furának a testem, vagy más is annak látja? A többiek vajon miről beszélgetnek? Hogy néz ki belülről egy kapcsolat? Lesz-e valaha, aki olyannak fogad el és szeret, amilyen vagyok?” – ilyen kérdések kavarognak a tizenöt éves Natalie fejében, aki tényleg úgy érzi, hogy az élete romokban hever. Ráadásul a „normális” kamaszokkal ellentétben nem szeret bulizni, inni, zavarban van ismeretlenek társaságában, és még soha senkivel nem csókolózott. Aztán felbukkan az egyik legjobb barátja bátyja, Alex, aki valamiért nem akar lekopni Natalie-ról. A köztük lévő kapcsolat azonban nem egy szokásos love story lesz, hanem sokkal több: Natalie végre megtanulja, hogy bátran önmaga lehet.

Szerintem: 

Ismételten megállapítom, hogy ez már

nem nekem lett megírva. Már ritkán akadok olyan LOL könyvre, ami megszólít – ez sem olyan volt. Talán kamaszként jobban tetszett volna, most már nem tudok azonosulni a szereplőkkel.

Mi több, Natalie az a hősnő típus, akitől a falat kaparom. Sok szempontból tipikus kamasz, felnagyítva és túlmagyarázva, túlérezve a gondjait. A szülei éppen válnak, bár ez a kisebb dilemmái között van. Még mindig szenved a bőrével, pattanásokkal – ebből aztán nem kevés önképzavar fakad. Bizonytalan, csúnyának érzi magát és annyira szenved, hogy azt nekem volt szenvedés olvasni. Aztán, ott van a szerelmi élete. Ő a harmadik kerék a legjobb barátai, az egymással járó Zach és Lucy mellett. Ettől is folyamatosan stresszeli magát: fontos még nekik? Nem csak megtűrik maguk mellett, mert inkább kettesben lennének? Ő maga nem mer ismerkedni, rosszul kommunikál. Kész csoda is, hogy összejön Alexszel. Együtt lehetne érezni vele, de engem inkább idegesített. Túl van írva az érzelmi világa, és keveset cselekszik. Nem tudok már mit kezdeni azokkal a kamasz lányokkal, akik olyan nagyon szenvednek és sajnálják magukat, ahelyett, hogy kommunikálna, csinálna valamit.

Nem szerettem a szerelmi szálat sem. Nekem túlzottan a semmiből jött, és egyik fél oldaláról sem értem, hogy mit lát a másikban. Natalie az elején még Alex barátjához akart közeledni, hogy kötött ki a másik srác mellett? Különben is, olyan sok mindenben különböznek, hogy nem látok közös pontokat. Az egyik extrovertált partiarc, a másik introvertált okostojás. Még csak kémiát sem érzek köztük. Én abban a jelenetben látom a jövőjüket, amikor Natalie megerőszakolja magát, és Zach kedvéért elmegy egy buliba a fiú barátaihoz. De pokolian szenved, rosszul érzi magát és nem érdekli a fiú társasága. Hogy kötne ki tartósan egy ennyire nyitott, barátkozó fiú mellett, ha arra képtelen rávenni magát, hogy legalább a barátait megismerje? Zach és Lucy sokkal inkább működnek együtt, a főszereplő romantikus szála olyan esetlen.

Hiányzott egy konkrétabb cselekmény, érezhetőbb konfliktus is. Így ez csak pár kiragadott hét egy baráti kör és Natalie életéből. Ezt mutatja az is, hogy igazán nincs lezárás. Mindenki szépen halad előre, egyetemre megy, szakít és összeköltözik, próbálkozik tovább.

Képtelen vagyok értelmes megoldásra váró helyzetet kiemelni belőle. Olyanokon drámáznak, hogy az anya kiakad, amikor rájön, hogy a fia és Natalie ágyat cseréltek, hogy Zach Lucy mellett alhasson. Biztos ez van közelebb a mindennapokhoz, tulajdonképpen hihető is az egész, csak ez engem nem érdekel. Biztos jobban esett volna, ha Natalie szimpatikusabb, de nekem nem az.

A stílusa sem tetszett. Énelbeszélő van, mindent Natalie-ról oda és vissza. Mivel nem bírtam őt, túlgondoltnak és feleslegesnek érzem sok kínját, nem is tudott húzni magával.
Ezt tetézi a rémes borító. Az a szint, amikor már megkérdezik, hogy ezt hol sikerült kukázni. Még esett egyet a tetszési index, amikor ránéztem.

Egy pozitívum van, amit érzek, de nem értékelek. Hogy Natalie valóban kamaszos karakter. Nem egy fiatal felnőttet ad el a szerző kamasznak, érzésekben és döntésekben, élethelyzetben is kamaszregényt kapunk. Csak ma ez annyira távol van tőlem, hogy én kb. végigmorogtam az egészet.