Indiános, családtörténetes, összetalálkozó.

Hamarosan megrendezésre kerül egy indián ünnepség. Itt ki lehet öltözni, a hagyományos viseletben, lesz evés-ivás, tánc, közös programok. Ahogy az ilyen rendezvényeken lenni szokott, az emberek összetalálkoznak, és sok különböző céllal érkeznek meg. Van itt egy testvérpár, akik régen elszakadtak egymástól, és a húg lett a testvére unokainak védelmezője, a pót-nagymama, aki most is kivinné a gyerekeket magával. Itt van az a lány, aki egy hasonló ünnepen fogant erőszakból, akit az anyja nem vetett el, de meg sem tartott. Van itt olyan férfi, aki már csak egy rablásban látja a menekülést az élethelyzetéből. Azonban soha nem lehet tudni, mikor szabadulnak el igazán a dolgok és mikor válik minden még rosszabbá.

Érdekes egy könyv a Sehonnai. Van egy rész benne, ami megmagyarázza a címet. Miért lettek mára sehonnai emberek az indiánok? Hogy adódik össze a földjeik elvesztése, a szegénységbe ragadtságuk, a gyökértelenségük és lesznek sehol sem otthon levő kitaszítottak. Az a pár sor, amiért megérte elolvasni a könyvet.
Mert az valami olyasmit fogalmaz meg, amit másokra is át tudunk értelmezni. Hogy a modern ember is miképpen gyökértelen, sehonnai – ha éppenséggel az indiánokkal ez többszörösen is igaz.

A történet már kevésbé kötött le, mint a cím gondolatsora. Megvan az Ütközések? Oscar-díjas film, amelyben különböző emberek és történetek találkoznak össze, és nem keveset mesélnek a rasszizmusról. Az a film jutott eszembe nem egyszer ezt olvasva, csak itt nem fekete, hanem indián életek kapcsán csinálta meg ugyanazt a szerző.

Sok-sok külön történetet mesél. Látszólag random emberek, elsősorban indiánok, akikkel éppen történik valami egy indián ünnep környékén. Lesz, akinek családi vészhelyzetet kell megoldania, van, aki rabolni készül, más csak ünnepelne a gyerekekkel. Ők ütköznek össze a cselekményben, és sorra kiderülnek, hogyan kapcsolódnak össze az életeik. Pl. az egyik szereplőről kiderül, hogy ő egy másik szereplő örökbe adott gyereke.
Ez még valahol izgalmas is, hogyan megfejtsük ezeket az összekapcsolódásokat.

A gondom inkább az, hogy külön-külön a történetek nyomasztóak és nem egy köztük lapos is. A szereplők nyomorultak, több értelemben is. A sehonnaiság mindenkit meghatároz, és egyszerűen rossz volt olvasni, hogy vannak és mit tesznek. Kilátástalannak éreztem az egészet.

A szereplőkkel is ezért azonosultam nehezen. Annyira beletörődött, szenvedő a legtöbb figura, hogy néha sikítani tudtam volna. Ha az a cél, hogy együttérzést csiholjon ki belőlem a szerző, akkor nálam nem ez a jó irány. Igen, pocsék lapokat kaptak az élettől, és folyton szívtak, de ez egyrészt így túlságosan általánosítás – azért egy-egy sikertörténet is lehetett volna, nem hiszem, hogy minden indián élete gyökértelen és ennyire szerencsétlen –, másrészt nem szeretem azokat a szereplőket, akik feladják.

Nem szerettem a kötet befejezetlenségét sem, sok maradt a nyitott kérdés. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy rögtön a zárlat után mi vár egyik-másik szereplőre, egyáltalán ráébredt-e, hogy kivel találkozott össze és az életeik hogyan hatottak egymáséra.

A stílusa sem az enyém – ha értem is, hogy az életük miképpen indokolja a nyersebb nyelvhasználatot, akkor sem szeretem.
Vagyis, tudok benne értékelni dolgokat, de összességében nem fogott meg ez a kötet.

Orange: Sehonnai – Mint kortárs: 65% érdekes a technikája, érzékletesen átadja a sehonnai nemzedék életérzését.

Szubjektíven: 40% nem fogtak meg a szereplők. Nagyon nem tetszett a cselekmény alakulása.