Emberi természetre rávilágító, tippeket adó, pszichológiai.

Az ember eljutott a tápláléklánc csúcsára – ehhez nem kevés erőszak is kellett. Máig az ember egyedülálló abban, hogy saját fajtársait milyen szinten bántja, gyilkolja és sokféleképpen kínozza. Az erőszak még az emberben van – kivétel nélkül, mindenkiben. Elég a megfelelő ravaszt meghúzni, hogy el is süljön. A természet ezért is adta az embernek a félelmet, a természetes ösztönt, amely a túlélés záloga lehet. Ám a modern ember arra kondicionálja magát, hogy elnyomja az elemi megérzését – így sokszor sétál bele a halálba vagy az életveszélybe. Hiszen a nő érezte, hogy nem kellene elfogadnia a férfi segítségét, a lakásába még kevésbé kellene beengednie, de elnyomta. Eredmény: 3 óra szenvedés és nemi erőszak áldozata lett belőle. Ha nem hallgat a félelmére, és nem szökik, amikor lehetősége van rá, az élete is oda lett volna. Zaklatók, családon belüli erőszak, gyilkos gyermekek – megannyi eset, amelyben az odafigyelés és a félelem segíthetett volna.

A témában fontos műnek tartják és valahol meg is tudom érteni, miért. Csak éppen úgy vagyok ezzel, mint amikor a Lie to me miatt az volt a sláger, hogy figyeljük az arc apró rándulásait és a testnyelvet. Igen, aki ezt tanulmányozta és ért hozzá, annak menni fog, mi lelkes civilek meg elolvastuk a szakkönyvet, és nem olvastunk jobban az emberekben.

Ezt a könyvet is elolvastam, és voltak ráeszméléseim. Nem is annyira az emberiséggel kapcsolatban – mindig is mondtam/írtam, hogy szerintem gyilkos és rettentő faj a miénk –, inkább tudatosított bennem olyasmiket, amiket csináltam tudat alatt és amelyekről most megtudtam, hogy rossz gyakorlat.

De akkor konkretizálom! Sokan, én is, úgy vagyunk kondicionálva, hogy a félelmet megtanuljuk elnyomni és figyelmen kívül hagyni. Mert menni kell előre, tenni a dolgot és nem merenghetünk azon, hogy mitől van rossz érzésünk. Abszolút megvan bennem is az, amit itt a szerző részletesen leír: ahogy érzek valamit, de lenyomom magamban a félelmem, mintha nem is lenne. Gyerekként sokkal ösztönösebb voltam, de megtanultam elfeledkezni erről.

De Becker nem egy példát hoz, amikor a félelem segített az embereknek túlélni. Ez különben a könyv egyik legnagyobb értéke: nem csak az elméletet osztja meg, hanem minden gondolatsorhoz vannak az életből vett példák is. Sokkal színesebbé és kezelhetőbbé, megjegyezhetőbbé teszi így az anyagot. (Arról nem is beszélve, hogy egyes részek így krimiként is olvastatták magukat.) Kifejti, milyen ösztönt nyomott el és mi lett a következményük. Azért, azon tudtam mosolyogni, hogy a másik szélsőséges oldaltól is óv. Az sem egészséges, ha mindentől félünk és semmit nem merünk tenni.

Talán ezért is, hogy tudatosítsuk magunkban, mi keltheti fel azt a bizonyos ösztönt, a fejezetekben alaposan tárgyalja, milyen erőszakra képesek az emberek és az okokat is fejtegeti. Visszamegyünk családi gyökerekig – ó igen, a szülők mély nyomokat hagynak. Jellemző, hogy egy bántalmazó egykor maga is bántalmazást szenvedett el. De megmutatja a 15 perc hírnévre áhítozókat, a zaklatókat, vagy éppen azokat, akik nem fogadnak el nemet válaszként. Esetleírás, életből vett példák és tippek is vannak mellette, hogy mit lehet tenni, ha valaki ilyen helyzetbe kerül. Hogy lehet a leírt beteg, erőszakos embereket kezelni?

Olvastatta magát, az egyes fejezetek stílusa még tetszett is. De Becker eltalálta a hangot, ahol még olvasmányos és érthető, miközben nem egyszer tudományos is a szöveg.

Ha valamibe bele akarok kötni, az két dolog lesz: a kötet szerkezete. Még nem láttam át a rendszerét, inkább csapongónak éreztem, melyik témát mi követ, és ezért idegesített is, amikor tele volt olyan utalásokkal, hogy ezzel még foglalkozom xy fejezetben. Ha többet akarsz erről tudni, olvasd el a megjelölt oldalt is.

A másik, a gyakorlati haszonról nem vagyok meggyőzve. Most úgy érzem, arra ráveszem magam, hogy jobban elemezzem, mit érzek. De, ha egy leírt esetben találnám magam, mondjuk egy nemet el nem fogadó ember akaszkodna rám, kétlem, hogy le tudnám koptatni magamról, hiába olvastam az erről szóló fejezetet.

De Becker: A félelem adománya – Mint ismeretterjesztő: 70% az erőszakos világra rányitja a szemet, jó a stílusa is, de a szerkesztettsége leginkább csapongó.

Szubjektíven: 55% a példák és a szerző stílusa tetszett, de meg nem győzött a módszeréről.