Irodalomtörténeti, emberi viselkedést szemrevételező.

Az irodalom híres alakjai között nem egy akad, akinek jól jött volna egy pszichiáter. Vegyük csak Oidipusz esetét! Egy jóslattól tartva elmenekült otthonról, így tudtán kívül lehetővé téve a bűnt: az apja megölését, az anyja feleségül vételét – amikor minden kiderül, maga ellen fordul. Rómeó és Júlia, akik kamaszos hevületükben az életüket is elvesztik. De vajon tényleg a szerelem miatt jutottak ide? Ám nem csak klasszikusok, modern regényhősök is az analízis tárgyai lesznek. Miért lett Christian Grey annyira kapós, és mi is rejlik a BDSM mániája mögött? Miért pont a Harry Potter az a fantasy, ami levette a világot a lábáról? Hány sérült karakter van bennük, ha ez elsőre nem is nyilvánvaló?

A regényhősöket is szoktuk elemezni – mit csináltak és miért? Keressük az indítékaikat és elképzeljük, mi lett volna, ha. Ezt használja ki ez a szerzőpáros is, akik úgy veszik sorra a szépirodalom és a szórakoztató irodalom alakjait, mintha egy pszichiáter foglalkozna a szereplőkkel.

Tetszett az ötlet is, és a két ágazatot is bírom, amit így ötvöznek. Ebben a kötetben egyszerre van irodalomtörténet és pszichológia. Ha valaki az egyikre fogékony, ezzel a kötettel megtalálhatja a számítását. Mert nem csak elemez egy karaktert, de összefoglalja az adott regényeket és mindig van egy kis kultúrtörténeti kitekintés is.

Elsőnek talán ezt a szerkesztettséget emelném ki, mert nekem megnyerte a tetszésem. Időrendben haladunk előre, és a szerzők rávilágítanak arra, milyen változás zajlott a társadalomban, amire az adott író reagált és megjelenítette a regényében. Ezek között vannak talán szárazabb tények is – Sherlock Holmes tekinthető annak a kifejezésének, hogy a tudományok a kriminalisztikában is vezető szerepre tesznek szert. De vannak olyanok eredeti ötletek is benne, mint Bella és Edward kapcsolata olyan tekintetben, hogy a kapcsolatokban a nő lesz a főnök és a férfinak marad a papucs szerep. Olyan is akad, ami azért távol áll tőlem: hogy Drakula üldöztetése azt fejezné ki, hogy az angol birodalmi kultúra nem tud más civilizációkkal együttműködni, csak meghódítani vagy elpusztítani őket? Hát…

Megismerjük a regény cselekményét, majd a szerzők sorra veszik a hősöket. Elemzik őket a pszichológus szemével, és kimutatják a nyavalyáikat. Ez megint kínál egy olyan lehetőséget, hogy másként nézzünk ezekre a karakterekre. Néha nagyon bólogattam – mint Rómeó és Júlia esetében, akik egy-egy ideálba, és nem egymásba voltak szerelmesek és nagyon kamaszok – máskor meg próbáltam megemészteni az olvasottakat.

Egy ponton úgy éreztem, hogy mindenkit lerántanak a sárba és jól meg is tipornak. Mintha az lenne a cél, hogy a hősöket gyarlónak és betegnek láttassák. Pl. az Artúr mondakörből Artúr titkos homoszexuális, aki igazából Lancelotba szerelmes? A Harry Potterben Dumbledore esetében le van vezetve, hogy járult hozzá Voldemort megszületéséhez és mennyire rosszul lépett sokszor, míg Piton a történet hősévé emelkedik azzal, ahogy Harry titkos védelmezője.

Érdekes ötlet az is, hogy zárásként elképzelik, mi lett volna, ha a szereplők elmennek terápiára. Néha nem tudtam eldönteni, hogy komolyan is gondolták-e, amit írtak, vagy elgurult a gyógyszer. Pl. Drakula, Jonathan és Mina együtt élnek boldog párként – Mina a szenvedélyt a gróf mellett éli meg, míg Jonathan, akinek úgyis minden mindegy, megtermékenyíti és gyerekük is lehet, akit így hármasban nevelnek.

Különben is érzek nem kevés gonosz humort a szerzők részéről. Folyamatosan, mindent a jelenhez kötnek, és gyártják a gonosz kis összefüggéseket. Hogy máshogy lehetne téma a brexit az Artúr mondakör kapcsán? E humorral is úgy voltam, kis adagban még szórakoztatott, de nem egyszer már sok volt belőle.

Nagyon korrekten szerkesztett, sokszínű kötet ez. Azért vagyok igazából bajban vele, mert sok mindennel nagyon egyet tudtam érteni, volt pár nagyon jó meglátása – mondjuk Ana karakteréről, akiben a szerző egyszerre megragadta a nők kétféle vágyát: a gazdag pasit, aki mindent megad és a karriert, hatalmat -, ugyanakkor más ötletei egészen taszítottak. Még emésztenem kell kissé.

Hochbrunn & Bottlinger: Pszichiáter látott már? – Mint ismeretterjesztő: 75% átgondolt, gondosan szerkesztett és sokszínű témában is.

Szubjektíven: 55% néha egészen zseniális, máskor megerősíti a tudásom, de nem egyszer ki is akasztott egy-egy ötlettel.