Fülszöveg: 

1960-ban járunk, Oliva Denaro tizenöt éves, egy szicíliai faluban él. Szeret tanulni, bonyolult szavakat megjegyezni, lélekszakadva rohanni, csigát gyűjteni az apjával, és titokban filmsztárok képét rajzolni egy füzetbe.
Nem szeret viszont arra gondolni, hogy nagylánnyá cseperedik, mert attól kezdve óvakodnia kell a fiúktól, hogy érintetlenül mehessen férjhez. Oliva azonban nem tudja elkerülni az erőszakot. A faluban uralkodó, évszázados szokás szerint – „a leány olyan, mint a korsó: aki eltöri, el is viszi” – arra kényszerítik, hogy menjen hozzá erőszaktevőjéhez. Oliva fellázad, ám döntéséért nagy árat kell fizetnie, és nemcsak neki, hanem az egész családjának.

Szerintem: 

Hogy is kezdjünk neki ennek a regénynek?

Időhúzás gyanánt kezdhetném azzal, hogy

szerettem a borítót. Kis ötlet, egy olíva, ami ráutal a főszereplő nevére. Szelídebb, intelligensebb, mintha egy olasz női portrét kaptunk volna. Olyan kis kellemes, és nem sejteti semmi, milyen kemény témát feszeget a történet.

És már ide is szivárgott… Nem a könyvről és a cselekményről tudnék írni, hanem a témát vesézném. Vagyis, a nemek nem létező egyenlősége, feminizmus, olasz kulturális szokások. Hiszen az Oliva Denaro nem egy szórakoztató regény – kortárs szépirodalom.

Azért van cselekménye, ha ténylegesen nem is sok. Oliva kamaszodik, és az anyja férjhez akarja adni, mielőtt bajba keveredne. A lány nehezen is viseli, hogy mennyire másnak kell lennie az ő életének, mint a fiú ikertestvérének. A baj mégis megtörténik: egy környékbeli fiatalember elrabolja, megerőszakolja és ezzel egy olasz törvényt akar érvényesíteni. Feleségül venné a lányt, így nincs rendőrségi ügy. De Oliva és a család most kész harcolni, nem engedni.

Az oldalszámhoz képest fizikailag nem sok történik, inkább azt követi le, a szereplők miképpen élik meg a velük történteket. Folyamatosan ott van Oliva recenziója, aki nem érti, miért ilyen a világ. De sokáig elfogadó, az anyja ráerőltet mindent, míg szembe nem kerül azzal a helyzettel, hogy feleségül kellene mennie a megerőszakolójához. Ami utána jön, vagy előtte volt, egy-egy mondattal elmesélhető – de itt nem is az a lényeg, hanem a megélés és a felháborodás.

Egy világot mutat be, ahol lánynak születni csapás. Minden a nőkre van hárítva, a férfi csak éli világát és nincsenek következmények. Hosszan van fejtegetve, hogy mindenért a nő van hibáztatva, az ő lehetőségei vannak szűkítve, őt hurcolják meg, ha a férfi bántja. Mert biztosan bátorította. Tetszett, amikor arról van szó, hogy az anyák hogyan nevelik a lányukba ugyanazt, amitől ők is szenvedtek korábban. Hogy örökítenek egy rossz rendszert, mert senki nem kezd el nemet mondani.

Van benne egy mondat, aminek az üzenete nagyon megfogott. Egy nem megváltoztat egy életet, sok nem a törvényeket és a szokásokat. Nekem erről szólt ez az egész – hogy meg kell törni a köröket, és nem beletörődni. De nem titkolja el, hogy ez mennyire nehéz. A közösség ellenáll, a Denaro család is ki lesz közösítve. De ha nem tettek volna semmit, soha semmi nem változott volna.

Arról tudnék írni, mennyire igazságtalannak és bántónak éreztem ezt a rendszert. Ardone összeszedi, hogyan nyomorítják meg magukat és a gyengébbeket az emberek. Még csak azt sem lehet mondani, hogy csak a nőknek volt rossz. Tény, nekik a történetben a legrosszabb, de a szegények is ugyanolyan kiszolgáltatottak.

Van egy kérdés is benne, ami még most sem hagy nyugodni. Oliva mellé felsorakozik a család, neki nem kell férjhez mennie, mint a nővérének, aki belekerült egy bántalmazó kapcsolatba és tűrnie kellett verést, bezárást, bántalmazást. Oliva elmehetett iskolába. Az ikre, a jóképű Cosimino volt, akinek a családnak megoldást kellett találnia – neki kell a környék csúnya lányát elvennie, hogy a lány örökségeként kapott birtok megmentse a családját. Oliva egy ponton megkérdezi, hogy miért ő volt a kivétel? Az apja a másik két gyerekét hagyta szenvedni, eladni magukat a szokásjog miatt, de Oliva nemet mondhatott. Neki nem kellett férjhez mennie, bármekkora árat is fizetett ezért a család. Miért? Nem vagyok rá büszke, de én sem értettem, miért ő volt a kivétel. Ok, valamiről szólnia kellett a regénynek…

Finom karakterábrázolásokkal van tele a kötet. A Denaro-család minden tagja érzékeny portrét kap, és egyéniséget. Legyek gonosz? Oliva anyja nekem a Mézga család Pauláját juttatta eszembe. Ő is azt hajtogatja, hogy rosszul döntött, mert hagyta, hogy egy zöld szem elcsábítsa, mehetett volna jobban is férjhez. Hajtogatja, hogy az idősebb lányának ügyét neki sikerült elrendeznie és megmenteni a családot. Hiszen ő érte el, hogy a lányt feleségül vegye a teherbe ejtője, aki nem akarta vállalni a felelősséget. Magamban jót szórakoztam is azon, hogy ezek miképpen fordulnak visszájára a végére. Amikor meglátja, micsoda erő volt a férje hallgatásában. Amikor felfogja, hogy a saját lányát milyen börtönre kárhoztatta.

Szépen is van megírva a könyv. Érzékeny, finom próza. Könnyen és szívesen olvastam annak ellenére, hogy nekem kevés volt a cselekmény.

De azért nem hallgatom el, hogy nem jó szájízzel tettem le. Hiába engedi el kvázi boldog és elégedett emberként a szereplőit, engem valahogy nyom a sztori és a szereplők életének alakulása.

Idézet: 

Egyetlen „nem” megváltoztathat egy életet, és sok „nem” együtt megváltoztathatja a világot."