Fülszöveg: 

Sherlock Holmest egy gyönyörű ifjú hölgy rázza fel fásult levertségéből. Ő Miss Mary Morstan, aki most lép színre először, ám később még fontos szerepet játszik a briliáns nyomozó és főként kiváló barátja életében.
A hölgy, apja rejtélyes eltűnését követően, minden évben egy ragyogó igazgyöngyöt kap egy ismeretlen feladótól. A névtelen jótevő most találkozót kér, melyre Miss Morstant Holmes és Watson is elkíséri. A zseniális detektív és elválaszthatatlan társa ez alkalommal egy mesés kincs és egy szörnyűséges árulás nyomába erednek, és az egzotikus Indiába kalauzolják az olvasót.

Szerintem: 

A történetet feldolgozásokból ismertem már, így

nagy meglepetésre nem számítottam. Ennek ellenére Conan Doyle kellemesen meg tudott lepni. Nem simán krimit kaptam, ez inkább olyan volt, mint egy kalandregény és egy krimi együtt – 2-t 1 áráért.

A történet ugyanis két részből áll össze. Az első, amit vártam is. Érkezik Mary, akinek egy rejtélyes örökség miatt segítségre van szüksége. Holmes és Watson megkezdik a nyomozást, amiben van rejtélyesen eltűnt személy, gyilkosság és egy féllábú fenyegető alak. Doyle felvonultat mindent, amit mesterdetektívje tud. A megfigyelés és következtetés technikája, a Baker Street-i utcagyerekek hálózata, de saját maga álruhában is a tettek mezejére lép. Annak ellenére szórakoztató és jól levezetett, hogy ismerős volt a történet a tévéből.

Ehhez jön hozzá, hogy szépen alakítja Sherlock mítoszát is. Itt vannak az olyan jellegzetes dolgai, mint a nézetei a nőkről és a házasságról, a mesteri hegedűjátéka vagy éppen a drogokkal való kapcsolata. Talán csak az elmepalotája nem került szóba, de különben ebből a regényből megismerhető Sherlock Holmes a maga zsenialitásával és gyengeségeivel együtt. Maga Sherlock szájába van adva, ami szerintem nagyon találóan jellemzi a figurát: benne van egy nagyszerű és egy rongy ember alapanyaga is, hogy akár két személy is lehetne.

Amennyire szerettem a nyomozást, a történetet, annyira húztam a szám a szerelmi szál miatt, már amennyire ezt annak lehet nevezni. Watson meglátja Mary-t és már el is veszett. Hát, az irodalomtörténet egyik legrövidebb és legfurcsább udvarlása az övék, az már biztos. Én jobban szórakoztam azon, ahogy Sherlock tördeli Watson lelkesedését. Amikor John pl. Mary erényeit dícséri, mert egy kellemes külső csak kedves jellemet rejthet, Sherlock készséggel mesél neki a legmegnyerőbb asszonyról, akit valaha ismert. Aki gyerekgyilkos lett pénzért. Vagy a legtaszítóbb külsejű férfiról, aki vagyonokat szentelt mások megsegítésére. Sherlocké az igazság az esetben: a külső az egyik legmegtévesztőbb dolog a világon. És sajnos előítéleteket társítunk hozzá. Aki szép, máris egy csomó pozitív tulajdonságot megkap hozzá előlegbe.

Ebből látszik, hogy van tartalom a történetben. Ha nem is a nyomozás, a kaland hordozza, de a szereplők olyan bölcsességek között navigálnak, amelyeket érdemes kiemelni. Még abban is találok érdekességet, ahogy Sherlock a drogot használja az elméje pörgetésére. Azt nem állítom, hogy egyet értek vele, olykor még sajnálom is. A vége, az szinte csattanóvég. John szép menyasszonyt kap, a nyomozóé az ügy felderítéséért a dicsőség, Sherlock meg magához öleli a kábítószert.

Mindezek mellett a regény gonosztevője a végén hosszas történetet mond, hogy mit és miért tett. Egy egész élet kalandregénye ez, benne katonaévekkel, Indiával és munkával, szipoly lázadással, börtönnel és egy bűnténnyel, aminek egészen eddig vezetnek a szálai. Mintha egy külön történet lenne a történetben, és ez nem is krimi. Kalandos életmese, negatív főszereplővel. Small eleve nem indult erkölcsi értelemben valami magasról, de mire a történet végére érünk, már el is vesztett minden erkölcsöt, ami korábban részben megvolt. Kis történelem, sok kaland és egzotikum. Csak magában nem fogott volna meg különösebben, de a krimi mellé téve volt egy plusz zamata.

Férfias próza, lényegre törő és láttat elsősorban, nem éreztet. Mivel Watson az elbeszélő, azért némi emberi narráció akad benne, de ez Doyle módszere. Sherlock a végletekig a logika embere, Watson képviseli mellette az érzelmeket. Valamint, ő az a köztes szereplő, akinek Sherlock magyarázhat – vagyis, amivel Doyle magyarázhat az olvasóinak.

Bár nem gondoltam volna, hogy pont ez a Holmes-történet tetszik majd eredeti formájában, de jól lett megírva. Szívesen olvastam.