Kincskereső, tolvajt üldöző, elveszett anyát kereső.

Bora kiskamasz iskolás, elvált szülők lánya, aki rendszeresen nehezen tud az édesanyjával beszélni. Az oknyomozó újságíró folyton nyakig van egy ügyben, és a lányával marad egyre kevesebb ideje. Most azonban a szokottnál is nagyobb a mulasztás: nem csak a megbeszélt közös vacsorát kési le az asszony, hanem haza sem megy egész éjjel. Még nem kezelhető eltűnt személyként, de a lány tudja, hogy baj van. Osztálytársaival vág bele az anyja utáni nyomozásba, ami véletlenül még kapcsolódik is az iskolai, történelmi feladathoz. A Mátyás-templomot tanulmányozzák és látogatják. Közben a francia Renard felügyelő közel áll hozzá, hogy nyakon csípje a rég üldözött mestertolvajt, Hiénát. A nyomok Budapestre, a Mátyás-templomba vezetnek és a nyomozó nem is habozik a helyszínre sietni. A gyerekek és a francia útjai idővel keresztezik egymást.

Berg Judit gyerekkönyv szerzőként nagyon ismert, a Rumini nem kis sikert ért el. Ha jól tudom, a könyveken túl társasként, színdarabként is létezik már. A keresők már kicsit nagyobbaknak szól, és olyan kalandos történet igyekszik lenni, amiből tanul is valamit a kis olvasó.

A helyzet az, hogy még én is tanultam belőle. Tele van érdekességekkel és történelmi tényekkel, a Magyar Koronáról vagy éppen a Mátyás-templomról. Az is nagyon tetszett, hogy a gyerekek tanára hogyan igyekszik élővé és megélté tenni a gyerekeknek a magyar történelmet. Tipikusan az a könyv, ami alkalmas lenne arra, hogy a kezünkbe vegyük, bemenjünk a templomba és meg is nézzük, amit éppen megírt a szerző. Én különben is híve vagyok az ilyen túráknak, vittem az Infernót Firenzébe, és jó szórakozás volt bejárni a regény útvonalált. E kötethez még külföldre se kell menni.

A gond azzal van, ahogy mindez el van mondva. Az nehéz dió, amikor a szerző tényeket akar átadni, de hogyan lehet úgy, hogy ne egy hosszas ismeretterjesztő betoldás legyen a könyvében? Berg kényelmesen a tanár és a templom személyzetére hagyja, hogy okosítsák ki a gyerekeket. Így indokolja, miért az előadás a történeten belül. De nem kényelmes, töri a cselekmény ívét, és ha érdekesnek is találtam, amik így kiderültek, stilisztikailag nagyon nem szerettem. Ahogy a hivatkozások is zavartak – ha a lap alján lett volna, el is olvasom. Akkor is törte volna a szöveget, de kézre ált volna. Így viszont el kellett lapozni, és a saját történelmi tudásomból adódóan nem éreztem mindig szükségét: tudom, ki volt Adolf Hitler, Sisi vagy Alan Turing.

A cselekmény sem éppen a fogamra való. Nagyon gyerekkönyv és egyes humorosnak szánt tévedések inkább fárasztottak, mint nevettettek. Pl. amikor a gyerekek elkapják Renard felügyelőt, és őt hiszik a történet rosszának. Mások viszont jópofa ötletek, mint amikor a szellemlesre induló iskolások a tolvajt kapják lencsevégre. Az egész talán kicsit nehézkes, és nem gördülékeny az eseménysor.

A másik, a megoldás. A gyerekkönyvekre is áll, hogy nem szeretem a semmiből jött rosszfiúkat és indítékokat. Itt kapunk egy olyan kretén fő gonosztevőt, hogy nem tudom eldönteni, sírjak vagy nevessek. Az egy dolog, hogy kényszerképzetes. De hogy tudott mellette sikeres üzletember és látszatra sikeres, elismert ember lenni? Túl mélyen volt ahhoz, hogy pszichopata módba kapcsolva megjátssza magát. Pszichopata nem volt, csak beteg.

A gyerekek sem kapnak olyan személyiségjegyeket, hogy megjegyezzem őket. Mindenki egy, legfeljebb kettő olyan vonást kap, ami beteszi egy sémába. Pl. a mindenkinél okosabb, de szociális kapcsolatokban szerencsétlen srác. Azt meg hagyjuk is, amikor a francia top nyomozónak a gyerek adnak életvezetési tippeket…

Nálam az egyszer elment kategória. A tényanyagában volt érdekes is, de a sztori… kevésbé.

Berg: Az őrzők – Mint gyerekkönyv: 65% sok ismeretet is átad, miközben van benne kaland és humor is – bár az ismeret a stílus rovására megy.

Szubjektíven: 50% értékelem, amit igyekszik elérni, de sem a történet, sem a szereplők nem fogtak meg igazán.