Ősi háborúba csöppenő, örökséggel szembesülő, misztikus.

Heaven elégedett újságíró Londonban. Vannak szerető szülei, van egy szeretett állása egy divatmagazinnál és jók a megérzései is. Egy nap különös alak keresi fel, és kezd el neki beszélni a déd- és nagyanyjáról, és egy különös szektáról. Elsőre meg sem akarja hallgatni, de aztán motoszkálni kezd benne, mit tudhat a felmenőiről. Már szeretne találkozni vele, de nem is olyan könnyű a nyomára bukkanni. Heaven még egy halottlátót is felkeres, és elszenved egy különös autóbalesetet. Egy vonzó nyomozóval kiegészülve szedi össze a részleteket és szembesül azzal, hogy az eddigi élete nem az igazi volt. Még a neve sem az eredeti. A nagyanyja menekítette csecsemőként Londonba és szerzett neki nevelőszülőket. Hogy a harmincas éveiig normális lehessen, mert utána el kell fogadnia a küldetését. Mert családjuk erőt és kötelességet kapott az ősapjuktól, Clarustól. Minden méltó Clara a fény harcosa kell legyen, és most Heaven a következő.

Elöljáróban annyit, R. Kelényi történetei akkor tetszenek a legjobban, amikor romantikus és kalandos történelmi sztorikat mesél. Ha már modern női regény, vagy ilyen új téma, mint ez a misztikus krimi-féle, nekem kevésbé tetszenek. Nem a Heaven változtat ezen a megfigyelésemen.

Először is, nagyon egyszerűsített és mesebeli az alap. Ha csak a fő motívumokat nézem: Clarus leszármazottai közül csak a nők lehetnek harcosok, és az ő első vagy második keresztnevük mindig a Clara. Nex papjai mindig férfiak. A nők a fény harcosai, a férfiak a sötétségé. Máris, roppantul egyszerű, hogy van jó és rossz és pont. Amennyit most látunk a Nex papjaiból, nagyon James Bond gonosznak tűnnek. Minél több hatalmat és pénzt akarnak, de önmagáért. Mi lenne a cél?

Közben meg egyes pontok a világképében nem világosak. Amin megakadt a szemem, hogy vannak fiúk is a családban. Az első Clara több fiút és egy lányt szült. Ha valamelyik fiának lett lánya, ő miért nem lehet harcos Clara? Miért csak egy lehet, ha pap meg kapásból nyolc van? Vagy, ha a mágia egy embernek adatik, a többiek miért nem lehetnek segítők a családi harcban? Vagy: egy ponton le van írva, hogy jelenleg Clara az egyetlen élő leszármazott. Ez mintha azt feltételezné, hogy lehetne más is a leszármazott. Akkor most még se csak a Clara azonos nevű lánya változhat Clarus kiválasztottjává?

Az életkorokkal is bajom van. Clara 33 évesen kezdi el megkapni az örökölt erőt, válik harcossá. A modern korra ez tökéletesen meg is felel, erre már végez a tanulmányaival, saját egzisztenciája kezd lenni és a családalapítás is kb. erre tolódott. Az aktív évei javát töltheti a harccal. Csak éppen Clarus ezt a kort időszámításunk előtt jelölte ki, amikor jóval alacsonyabb volt az átlag életkor. 26, a klasszikus görög korra ment fel 28-ra. Ilyen alapon egy átlag Clara az ereje megkapását sem élte volna meg.

Plusz, hol a logika abban, hogy nem készítik fel a lányokat, mi vár rájuk? Ha valahol értem is, hogy egy békés gyerekkort akarnak biztosítani, csak annál nagyobb a sokk, amikor már van egy élete, egy családja és mindent fel kellene adnia vagy háttérbe szorítania. A modern kori családi tragédiák is innen fakadtak. Persze, értem. Ez kell ahhoz, hogy a jelen történet hősnője nyomozhasson és most ismerkedhessen meg az olvasóval együtt a történettel.

A modern korban azt sem nagyon tudom elképzelni, hogy nézne ki ez a harc az egyensúlyért és a gonosz ellen. Ma már nem sokra megy azzal, hogy erősebb és gyorsabb, jobb harcos. Ha meg csak jótékonykodás, akkor felesleges a mitikus örökség, pénzzel bárki lehet kiválasztott. Mondjuk, a korábbi korokból se tiszta, mit is csináltak. A dédmama naplójából is csak az derül ki, hogy az anyja sokat utazott, és ennyi. Nincs konkretizálva sehol, csak az ókorban, ahol ténylegesen karddal küzdöttek egymás ellen.

Nem szerettem azt sem, hogy van is mágia, nincs is. Amikor a végén a druidák leszármazottai az egészet elütik azzal, hogy csak a tudomány van és pont, az nem kicsit illúzióromboló. Akkor meg nem több a sztori gazdag emberek harcánál a világ irányításáért. Néha mégis van benne mitikus elem – most akkor van, vagy nincs?
Az egész ügy annyira súlytalannak tűnik ebben a részben. Heaven keresi a családi múltat, Frank ott áll mellette – és jön a csavar, ami nem is annyira meglepő. Hogy aztán megint menjünk a könnyebb úton, mert van egy jóképű segítő is, aki alig várja, hogy Heaven segítésének szentelje az életét. Amennyire ezt szerelmi szálnak lehet nevezni, annyira tetszett. Alig. A tiltott románc sokkal jobban tetszett volna, ha pl. Frank marad játékban Heaven szívéért, és billegnének a kötelességük és a szenvedélyük között. Az olyan olcsó, hogy ott a tökéletes pasi, akivel még a dédi is megjósolta, milyen szép pár lennének.

Hiába szeretem, hogy mennyire olvasmányos és könnyen fogyasztható R. Kelényi Angelika prózája, itt folyamatosan találtam valamit a cselekményben, ami hiányzott vagy bosszantott, vagy nekem nem állt össze. Tudom, nem a részleteken kellene fennakadnom, de nincs izgalmas krimi vagy olyan cselekmény, ami lekötött volna annyira, hogy ne a fentieken pörögjön közben az agyam.

Ehhez jön hozzá, hogy Heaven nagyon emlékeztet Caroline Wood-ra. Kicsit olyan érzésem is volt, mintha a szerző e másik hőse kapna mitikus kalandot. A másik, Nora Roberts Kiválasztott Krónikája trilógiája. Azt is legfeljebb közepesnek mondanám, de ehhez képest az nagyon ki volt találva. Sok hasonló dolgot is érzek bennük, de mindig a jelen sztori a kevesebb vagy a kidolgozatlanabb, ha egymás mellé teszem őket.

Pedig szerettem volna szeretni ezt a regényt, de egyszerűen nem tudom. Az én fantasy és krimi elvárásaimhoz képest nagyon kevés, amit nyújtani tud. Arról nem is beszélve, hogy olyan, mint egy tévésorozat nyitófilmje.

R. Kelényi: Heaven – Mint krimi: 45% R. Kelényi olvasmányos stílusa megvan, de a történet alig több egy nagy felvezetésnél.
Szubjektíven: 40% több elemét is klisének éreztem, nem kedveltem meg a hősnőt és annyira nem érzem önálló történetnek sem.