Fülszöveg: 

Caroline Wood, a folyton bajba keveredő újságíró nem tud ellenállni egy marokkói utazásnak, pedig tisztában van vele, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen kaland. Francia főnöke, a jóképű és szívtelennek tűnő Pierre Duval egy ékszertolvaj nyomába küldi a lányt, aki örömmel vállalja a megbízatást, hisz már hiányzott neki az izgalom. Kivételesen egy segítőtársat is kap, a CBM Magazin egyik új munkatársát, a kicsit fura, de néha hasznos DG-t.

Caro és DG a fenséges Marrákesbe repülnek, hogy kinyomozzák, ki fosztogatja a gazdag turistákat, sőt, időnként a helyi elit tagjait is. Az elkövető olyan ügyes, hogy a rendőrök tehetetlenek, semmiféle nyomot nem találnak, így Miss Woodra vár a feladat, hogy csapdát állítson neki. Megismeri Marrákes pazar pompáját és Medina nyomorúságos szegénységét. A kérdés már csak az, melyik az ijesztőbb, veszélyesebb terep a számára. És ki az a különös férfi, akinek az arcát soha nem látja…

Szerintem:

Vissza kellene olvasnom, miket írtam az előző részekhez, mert kb. úgy érzem, csak

ismételni tudom magam. Fejlődést nem érzek – amit szerettem a sorozatban, most is megvan. Ami irritál, az is. Igazából csak az a kérdés, éppen melyik oldal a súlyosabb a mérlegen.

A jó hír, hogy a nyomozás tárgya szórakoztató. Caroline azért megy Marrákesbe, mert egy luxushotelben rendszeresen kirabolják a módos turistákat. Magas szintről beszélünk, milliomosokról és luxusról, nem sima turisták kirablásáról. Caroline is egy dúsgazdag nőnek adja ki magát, látványosan hordva a Duval biztosította, igazinak tűnő bizsukat. Az új elem, hogy egy társat is kap. Csak várniuk kellene, ki viszi el az ékszert. De Caroline természetesen nem tud nyugton ülni, így megint haladnak majd a katasztrófa felé.
Lesz itt sivatagi kaland, bazári rohanás, többféle flört, nyomkövetés, kínzó masszázs és sok egyéb. Nagyon mozgalmas, sokféle szerencsétlenkedéssel és így humorral.

Komédiának szerettem is a történetet, de kriminek… Caro most meg is fogalmazza a hitvallását, és azon már ki is akadtam. Adrenalinjunkie lett belőle? Mert azt tudjuk meg, hogy szereti minél rosszabb és veszélyesebb helyzetekbe sodorni magát, akkor derülnek ki a dolgok. Csak éppen ehhez társul egy hamis biztonságérzet. Hisz benne, hogy mindegy, mibe keveredik, Duval majd jön és megmenti. Nem is a krimivel van a baj, Caróval!

Amikor fogságba esnek, tulajdonképpen a kivégzésükre várnak, akkor is csak azt tudja mondogatni, hogy majd Duval kitalál valamit, jön és megmenti őket. Belőlem ez meg simán kiváltotta, pláne, amikor mellé teszi, hogy milyen helyzetekből húzta már ki a férfi, hogy most koppanjon. Ha a halálát nem is kívánom, nagyon szerettem volna, ha utolérik a tettei. Túl sok szerencséje volt eddig, amitől nagyon mesének érzem. Azt is, ahogy Duval mindig játssza a fehér lovas megmentő herceget. Egyszerűen nem hiszem el, hogy van annyi bevétele a cikkekből, hogy megérje ilyen költségekbe verni magát. Még ha gazdag is. A lényeg, én már átmentem ellendrukkerbe, és mondjuk egy belső sérülést és egy komoly műtétet, esetleg egy-két elvesző ujjat kiosztottam volna Carónak, hogy kapjon már a fejéhez.

Ha pedig már elkezdtem, mivel megy Caroline Wood az agyamra, sajnos, megint fel kell hoznom a szerelmi életét. Részben látja is a gondját, de ettől még nem lesz szimpatikusabb. Egyrészt, ő a kettős mérce királynője. Sokkal komolyabb elvárásai vannak Ádámmal szemben, mint amit ő maga betart. És természetesen megint gyötrődik a kapcsolata miatt, neki egyszerűen semmi nem jó. Ha Ádám nem engedné a riporteri munkát, az lenne a baja. Engedi, örül, amikor visszamegy hozzá – akkor meg mit akar? Ha hívogatná, meg tapadna, amit most hiányol, az lenne a baja, hogy nem bízik benne. Talán maga sem tudja, mire vár. De az sokat mond, hogy a francia – arab jóképűség milyen könnyen leveszi a lábáról. Sokat mond, hogy már megint Duval miatt agyal. És én már ott tartok, hogy Caro nem is akar kapcsolatot, meg fix pasit, ha el lenne köteleződve egyfelé, egy regényen belül nem kezdene vonzódni két másikhoz is. Volt egy olyan korszaka, amikor szingli volt, és kalandozott csak, szerintem az feküdne neki. Akkor épp együtt lenne azzal, aki tetszik neki, és meg lennénk kímélve a felesleges, idegesítő drámáktól. Mert Duval sem a nagy Ő, mert őt is ugyanolyan könnyen építi le, mint a többieket. Hiába érzem azt, hogy R. Kelényi megint elindult abba az irányba, hogy Ádám helyett Pierre kössön ki Caro mellett.

Még szerencse, hogy jött testőrt játszani mellette DG, vagyis Dorian Gray, aki utálja a nevét és a kettejük szócsatái, kis csörtéik kifejezetten feldobták a könyvet. Ahogy DG nyafog, az vicces. Amikor a tevére kellene felülni, és előadja a magánszámát… Amikor a piac miatt hisztizik. Ő sem hibátlan, hiú és nagyon törtető, de jelen pillanatban több szimpátiám van felé, mint Caro felé. Ő legalább tudja, mit akar, dolgozik érte és működik humoros karakternek, míg Caro már nem követendő hősnő.

A stílus a szokott, és továbbra is bírom. Pörgős, humoros, sok párbeszéddel és sok-sok cselekménnyel. Közben egy-egy bölcsességgel, ami még akkor is akad, ha Caro miatt a fenti kifejtett okok miatt pipa tudok lenni. Csajos, könnyed, humoros, kalandos.

A tartam annyira nem áll, noha a jótékonykodás értelmes formái szóba kerülnek benne, de az nem Caro és Duval világa. Ez nem az a könyv, amiben jó emberek megmentenek másokat. Itt az adrenalinjunkie és az üzletember termelik a profitot rejtélyek megoldásával.

Még egy rész készült el belőle, és tartok is tőle, mi vár ránk Krétán. Szomorú apropó, hogy a szerző halála miatt szakadt félbe, de attól még tartok tőle, hova lyukadunk majd ki. Ha elolvastam, majd visszatérünk erre.

Idézet: 

Lásd be Caroline. A ruha teszi az embert. Tegyük fel, hogy egymás mellé állítanánk két fickót, akik közül az egyik drága öltönyt, a másik pedig szakadt farmert és atlétát visel. Ha egy állásinterjún jelennek meg így, egyértelműen az öltönyös nyer. Ha egy jobb étteremben egyetlen asztal szabad, az öltönyös nyer. Ha ugyanarra a nőre hajtanak, az öltönyös nyer…

Mint az élet. Édes, keserű, üdítő és csipős.

– Ezt a csapdát már biztos, hogy felállították a helyiek.
– Téved. Valószínűleg nincs hozzá technikájuk. Nekünk viszont van.
– Mert közeli kapcsolatot ápol az MI6-szel is? Vagy egyenesen maga James Bond?
– Mert van rá pénzem – vonta meg a vállát apró félmosoly kíséretében Duval.
Pénze tényleg van, bár azt mondják, a pénz nem boldogít, végtelenül hasznos, nagyjából bármi megvehető rajta. Nagyjából.