Időutazós, következményekkel szembenéző, családot mentő.

Kin Stewart nem átlagos szakmát választott magának. Időutazó titkos ügynök, aki a múltban hárítja el a fenyegetéseket és állítja meg azokat, akik átírnák a történelmet. A legutóbbi küldetése azonban rosszul ér véget: nem csak megsérül, de az eszköze is megsérül és a múltban ragad. Csak remélheti, hogy érte fognak jönni. Hosszú évekkel később Kin átlagos informatikus egy feleséggel és egy kislánnyal. Már beletörődött, hogy ez az élete és soha nem jut haza – egyre kevesebbre is emlékszik már. Ám az ügynökség eljön érte, és visszafordítják az eltelt éveket, hazaviszik és az emlékei is elkezdhetnek visszaállni a saját korában. Ahol várja a menyasszonya, az igazi élete. Ám van, amit nem tud elfelejteni: a hátrahagyott lányát. Akivel megpróbálja felvenni a kapcsolatot és megakadályozni, hogy rossz véget érjen az élete.

Az időutazós történetek önmagukban rejtik a problémát. Annak a paradoxonát, hogy egy változás átírhatja a jelent és ezzel megakadályozza az eseményt, ami a múltban elindult. Talán ezért is, komoly sci-fi történetben nem szeretem az időutazást, szórakoztató regényben jobban működik, amikor nem kell tudományosan is működnie.

Az Itt és most és aztán kicsit szórakoztató, kicsit komoly sci-fi is próbál lenni. A tudományos részével van is kis bajom, miközben más ötlet tetszett benne. Amivel nem voltam kibékülve: egyáltalán nem tűnik jónak a jövő módszere, hogy kiszúrják a változásokat. Már eleve az, hogy Kin jó 15 évre a múltban ragad, mire érte mennek. Ha annyira tilos, hogy családja és lánya lett, miért nem jelzett az ő jelenükben valami, hogy új ágak indulnak el? Mert Kin lánya és az esetleges leszármazottak, minden, amit ők tettek, nem lenne szabad, hogy létezzen. Ha meg annyira jelentéktelenek, hogy semmi vészjel nem jött, akkor miért gondolkoznak később azon, hogy végeznek velük? Addig se volt semmi baj a létükből.

Ami viszont nekem új ötlet volt és tetszett, ami létrejött belőle: ahogy az agy alkalmazkodik az adott korhoz. Ha valahol vagy, az agyadnak az a valóság és a más idősíkot szép lassan elfelejti az egyén. Így lehet, hogy Kin alig emlékezett a jövőre, és olyan dolgokat is el tudott felejteni, mint a menyasszonya.

Bár van köret, maga az időutazás és a két élet, ha nagyon leszűkítem, miről szól ez a regény, akkor valami egészen mást találok benne. Egyáltalán nem az időutazásos sci-fi a lényege, hanem az apaság. Hogy bármi is legyen a körülmény, egy apa nem tud nem törődni a gyerekével. A szülőnek védenie kell a gyermekét, és áldozatokat hoz érte.

Annyira ez van a középpontban, hogy sokkal több szó van Kin érzéseiről, mint apa és a lányát menteni akaró férfi, mint cselekmény vagy izgalom. Nem sok minden történik a regényben, viszont Kin érzéseit mindig mélyen leköveti. Leginkább karakterközpontú a történet, és Kin az, akire a történet fókuszál. Vannak mellette fontos szereplők, de az ő mozgatórugóik és karakterük sokkal egyszerűbb.

Még a karakterek felosztása is aszerint képzelhető el, hogy Kin ügyéhez hogyan állnak hozzá. Akik segíteni fogják, ők a jók. Az akadályozók a rosszak. Elég egyszerű ezért is a regény világképe és benne a szereplők felosztása.

Nem tartalmakat ad át, a maga módján szórakoztató történet, csak éppen lassúnak, túl érzelemre koncentrálónak is éreztem, hogy igazán szórakoztasson.

Egyszer úgy-ahogy érdekes volt, de nem nyert meg magának a történet.

Chen: Itt és most és aztán – Mint sci-fi: 65% szórakoztató, jól kitalált történet, bár némileg túlírt a cselekmény rovására.

Szubjektíven: 50% az alapötletében van egy nagyon jó ötlet (a felejtés), de a bonyodalom és megoldás nem tetszett.