Misztikus háborús, halálközeli, szörnyes.

Szörnyek várnak arra, hogy átjuthassanak a fátylon, ami elválasztja őket az élők birodalmától. Minden elpusztítanának, az emberekből áldozatok és rabszolgák lennének. A nekromanták képesek használni az erejüket, és a rendjük kész arra, hogy kaput nyisson számukra. Az útjukban mindössze egy maroknyi Virrasztó áll – olyan feltámasztott harcosok, akik egy-egy mágikus tárgy segítségével képesek a szörnyeket visszaküldeni és elvenni a nekromanták erejét. A vezetőjük Bernardette, aki mágikus kaszájával és hű társával, Hollóval megállíthatatlannak tűnik. Ám most feltűnik egy régen elveszettnek hitt könyv és a nekromanták újult erővel csapnak le, rafinált csapdát állítva a Virrasztóknak.

Egy újabb képregény, aminek sajnálhatom, hogy egyelőre nincs folytatása. De szívesen megnézném filmen, vagy sorozatként is – mindegy, hogy animálva vagy élőszereplősen. Egyelőre azonban legfeljebb a képregényt olvashatom újra.

Friss olvasás, így nagy a lelkesedésem – a borító után nem vártam, hogy ennyire rákattanok, így a szokottnál is nagyobb kedvem lenne rajongói levelet írni. Nem akarok hibákat keresni benne… inkább elmesélném, mit szerettem benne.

Az első benyomásom felemás volt. Nem pont olyanok voltak a rajzai, amire egyből azt mondom, hogy szép és tetszik nekem. Igaz, csak pár lap kellett, hogy már ne legyenek ilyen esztétikai gondjaim. Felismertem egy-egy arckifejezést a Harleen lapjairól és nem csak a szereplőket szerettem meg, hanem azt az egyedi külsőt is, amit Sejic kitalált nekik. Azt még tartom, hogy a borító lehetett volna szebb is, de nem a külcsín, a belbecs a fontos.

A történet nagyon hamar szippantott be. Jó húzás, hogy in medias res, egy a Virrasztók közé csöppent lány és a társai szemén keresztül vagyunk egyre mélyebben bevezetve a történet univerzumába. Folyamatosan egyre többet tudunk meg a Virrasztókról, az ellenségekről, a képességekről és a jelen történet nagy összecsapásáról is. Miközben van fokozatosság, az egyik szereplővel együtt tanuljuk meg a szabályokat és ismerjük meg a többieket, a harcok és kalandok már kezdettől jelen vannak.

Szerettem a világát is. A Kaszás rendje vagy a másvilágról ide betörni vágyó szörnyek sem újak, de a kettő együtt jól tudott működni. Elsőre könnyű azt hinni, hogy a Virrasztók egyfajta halál karakterek, de sokkal inkább harcos törzs, mint lelkek pásztorai. Sokféle képesség, több személyiség – egy jó csapat, erős ellenfelekkel szemben.

Tetszett az is, hogy kis személyes drámákat épít be a nagy kaland köré. Sam, aki másképpen kötődik Bernie-hez, mint a többiek. Az a jelenet, amikor a két legszebb emlékét igyekszik megmenteni, és tartja őket a halál szélére sodródva is… A szülők, akik pokoli döntéseket hoznak meg a gyerekeikért. A nekromanta, aki a gyászában feláldozza magát, a szerelmét is. Minden pedig bekapcsolódik a nagy játszmába, a szörnyek áttörésének kísérletéhez, ami már-már epikussá növekszik a végére. Lehetne még folytatni is, egy történet itt véget ér, de a nagy egész még nyitva maradt.

Bőven van benne humor is. Az egyes szereplők beszólásai, a velük történtek. Talán néhol fekete ez a humor, de én nagyon jókat tudtam nevetni rajta. A Holló, vagy Sam viking szellemeinek elrontása a számítógépes kifejezésekkel. De mit lehet mondani egy olyan sztorira, ahol a feltűnő Kaszás azzal viccelődik, hogy ő a Mikulás és Rémszarvasokat keres éppen? (Ők maguk is viccelnek azzal, hogy milyen rossz vicceik vannak.)

Abszolút szórakoztató, jó forgatni és a szememnek is ok, a történet és a karakterek is tetszettek. Egy új kedvencre leltem.

Sejic: A Virrasztók – Mint képregény: 95% szórakoztató, izgalmas, epikus szereplőkkel és történésekkel, szépen megrajzolva.

Szubjektíven: 100% abszolút rákattantam. Szerettem a világát, a szereplőit, a kalandjaikat.