Fülszöveg:

Rettenetes sorozatgyilkosság sokkolja a Balaton fővárosát. Egy szörnyeteg nőket rabol el és aláz meg.
Pintér Dávid sztárnyomozó és alkalmi társa, Fehér Vivien próbálnak válaszokat találni, és kibogozni azt a csomót, ami egyre nagyobbra duzzad az áldozatok számának gyarapodásával.
Úgy tűnik, a rejtély megoldásához Vivien múltján keresztül vezet az út.
De mi köze mindehhez a zalaegerszegi pszichiátria szomorú sorsú betegének, Rebekának? Vajon az őt kezelő pszichiáternek sikerül áttörést elérnie?
Ki ismerheti a teljes igazságot?
Egy rendőrnő
Egy apa
Egy pszichiáter
Öt barátnő a múltból
A 33-as beteg

Szerintem:

A szemem már a borítón megakadt. A szürke, vigasztalan tájban az a vörös rúzs vonzza a tekintetet – mi több, a cselekményhez is nagyon passzol a kép is, a hangulat is. A kezdeti jó vibrálás meg is volt.

Aztán elkezdtem olvasni a regényt, és azért az elvárásaimon módosítanom kellett. Ez nem az a fajta vérfagyasztó thriller, ami után az ember lánya kislámpa fénye mellett alszik. Sokkal inkább egy csajos, szórakoztató lektűr, amiben megfér egymás mellett a rejtély, a csavarok, meg a romantika. Női krimi, annak korrekt, ha azért némi fenntartásom van.

Két főszereplőnk van, a sorozatcímben is megjelenő Vivien és Dávid. A nőről több mindent megtudunk: mennyire munkamániás, mennyire gyászol, mit jelent neki a családja. Hozzá képest Dávid kimerül annyiban, hogy milyen jó pasi, motorral jár és egy kósza mondattal utalnak arra is, hogy egyszer nagyon összetörték a szívét. Ha már mindketten főszereplők, én többet vártam volna a férfi karaktertől is. Ha nem is váltott elbeszélést, de legalább jellemet, némi karaktert, nem csak kockás hasat meg csábos mosolyt.

Ezzel a kettes ponthoz érkezem. A jelzők és a szereplők jellemzése. Ha ebből a regényből film készülne, nem győznék a szép embereket keresni szereplőnek. Megütötte a szemem, hogy mennyi itt a kivételes szépség meg a jó pasi. Visszatérő elem, hogy olvashatom, ki milyen jó alakkal bír, milyen jó a lába, vagy mennyire jóképű – az csak fokozza, hogy gyakran ugyanazokkal a jelzőkkel van ez leírva. Ok, én is szívesebben olvasok egy helyes nyomozóról meg a szép társnőjéről, akik között megvan a szikra, de azért nem kellene mindenkinek megállapítania, aki találkozik velük, hogy milyen csodásan festenek. Annyira sulykolva van, hogy milyen csodás küllemű emberpéldányok, hogy szinte csodálom, hogy rendőrök és nem modell karriert kezdtek.
Az is feltűnt, hogy a pozitív alakok vagy az áldozatok szépek. A regény rosszai meg előnytelen külsővel bírnak, ha korábban szép is volt pl. a nő. Már nem az.

Nyomozóink flörtölnek, vannak kis szópárbajaik. Ez hangulatos, és viszi azt a csajos oldalt, amit már emlegettem. Lehet drukkolni nekik, és becsempészi a romantikát a kötetbe. Bár, abban érzek aránytalanságot, hogy olyan sebeken, amelyeken évekig nem tudtak átlépni a szereplők, most egész könnyen megugranak. Plusz, ezt ilyen regényeknél gyakran írom, szerintem gyors a tempó. Tudom, ez az én agybajom, de pár napos ismertség után nehezen veszi be a gyomrom, hogy máris szerelmesek lennének. Vonzalom, viszony, amiből esetleg lehet valami – nekem ez van kipipálva, és még nem a szerelem. Ezért díjazom is, hogy a páros úgy köszön el, ahogy Farkas Anett elbúcsúzott tőlük.

Kerülgettem, de akkor, milyen a krimi?
A bűnügy jó. A rúzs, a fojtás, ahogy megtalálják az áldozatok között a kapcsolatot. Még az is tetszett, ahogy az egyre nagyobb félelemben mesélni kezdenek, és kiderül, mi történt a múltban. Az tényleg meg tud ütni – jobban, mint a másik múltbeli rejtély. A szerző sokáig húzza, hogy miért okolja a vőlegénye haláláért Vivien a húgát. Amikor végre kiderül, én csalódott is voltam. A felvezetés után nagyobb durranást vártam. De, amit ki akartam belőle hozni, hogy a diáklányok múltbeli ügyei kellően sokkoló és érdekes esetek, abban volt erő.
Farkas Anett több csavart tett a történet végére, az viszont már nekem kissé sok a jóból. Az első szépen elő van készítve, egész logikusan jutunk el oda, hogy a nyomozók megfejtsék és meglepődjünk, ki kicsoda. Bár megjegyezném, hogy Julcsi emlegetésekor bennem felötlött, hogy van a történetben egy Júlia. Amikor pedig arról van szó, hogy a beteg más traumáit éli és meséli el a sajátjaként, és amikor elmondja a bántalmazott iskolás történetét, akkor abban biztos is lettem, ki Julcsi. Abban is biztos voltam, hogy nem véletlenül van kihangsúlyozva az elején, hogy Rebeka ezt a nevet szereti, kiborul, ha máshogy szólítják. Szóval vannak nyomok, rá lehet jönni dolgokra, de van benne meglepetés. Ahogy szeretem.
Csakhogy erre rákerül még egy csavar, ahol már érzem azt is, amit egy krimiben nem szeretek. Amikor előrántanak egy addig ritkán feltűnő mellékszereplőt, és beleírják a bűnügybe. Ezt túl kényelmesnek érzem és olvasóként sérelmezem, hogy ezeket a történeteket nincs esélyünk sejteni sem, annyira csak a végén kerülnek elő és utólag magyaráznak vele dolgokat.

Összefogva: csajos, könnyen olvasható és könnyed krimi, érdekes üggyel, egy-egy jól megfogott és borzongató jelenettel. Kikapcsolódás, ha a főszereplők részemről lehetnének árnyaltabb alakok is, és nem díjazom túlzottan a csavar csavarját.