Fülszöveg:

Egy ​lázadó. Egy kalóz. Egy herceg.
Harcba kell szállniuk az országukért, a családjukért, saját magukért – különben olyan háborúval néznek szembe, ami elpusztíthatja a világot.

Adeluna katona.

Öt évvel ezelőtt segített felszabadítani Szent Loray mágiával teli szigetét Argrid országának zsarnoki uralma alól. Csakhogy nem volt könnyű visszailleszkednie a háború után. Amikor egy argridi küldött eltűnik Szent Loray új tanácsának béketárgyalásai során, az ország véres igazságszolgáltatást követel. Lu úgy sejti, veszedelmes erők munkálkodnak a háttérben.

Devereux kalóz.

A Szent Lorayen portyázó folyami kalózok egyikeként abból él, hogy a sziget mágikus növényeit árulja a feketepiacon. Miközben Argrid a kalózokat gyanúsítja küldöttük elrablásával, Vex célponttá válik. Gyakorlott hajósként beleegyezik, hogy segít Lunak előkeríteni az eltűnt argridit. De amire rábukkannak, sokkal veszedelmesebb lehet bármilyen háborúnál.

Benat eretnek.

Ben, Argrid koronahercege titokban Szent Loray tiltott mágiájának megszállottja. Amikor apja, a király megbízza őt a meghökkentő feladattal, hogy oszlassa el Argrid mágia iránti félelmét, Ben kénytelen feltenni magának a kérdést, vajon megváltoztathatja-e egy herceg egy egész ország hitét, vagy valójában a saját máglyáját építi.

Lu, Vex és Ben vajon meddig hajlandó elmenni a béke érdekében?
Az is kiderül, hogy miféle fából faragták őket…

Szerintem: 

Bár volt benne szórakoztató rész is, összességében nekem több volt benne a zavaró elem, mint ami tetszett volna. Igaz, sorozatnyitány, Raasch még javíthat, de nem vagyok benne biztos, hogy visszajönnék még egy kötetre.

Az első, hogy egy fantasy világban játszódik, aminek a részleteit menet közben kell kitalálnunk. Olyan volt, mintha már lett volna egy kötet, amit nem olvastam, így idő kellett, amíg összeálltak a dolgok a mostani utalásokból. Pedig én tudom szeretni, ha nincs hosszas felvezetés és azonnal indul a cselekmény, de itt olyan politikai és háborús játszmákat akar a szerző beleírni, amelyeket alapozás nélkül nem nagyon lehetett élvezni. Kb. a kötet felére jöttem rá az oldalakra, a múltra, az összefüggésekre, de addig komolyan zavart, hogy olyan dolgokat kellene tudnom a megértéshez, amit Raasch csak később fedett fel.

A második, hogy Argrid országa önmagában is zavaros. Az csak egy dolog, hogy nincsenek női karakterek. Király van, akinek fia van, öccse volt és annak is egy fia. A testőrök férfiak, a politikusok férfiak – van egy szereplő jegyespár is, két srác. Az ebből a körből származó főszereplő, Ben herceg, a testőrével folytat titkos viszonyt. Ismételten két srác. Hol vannak a nők, és hogyan van ennek a sok pasinak gyereke? Szembetűnően sarkított, és semmi magyarázat, ez miért ilyen.
Nem mintha az egyéb, amit megtudunk az országról, érthetőbb lenne. Vallási fanatikus mindenki, és a király egyben egyházfő is. Simán máglyára küld bárkit, aki szerinte tisztátlan. Csakhogy: mi alapján? Mi a hitük? Kidolgozatlannak éreztem.

Szent Loray politikai viszonyai már jobban sikerültek. Igaz, idő kell neki, hogy átlássuk, de itt legalább a hősnővel együtt nyílhat arra rá a szemünk, hogy a szabadságot és egyenlőséget hirdető rendszer valójában mennyire rasszista és kirekesztő. Még agyalhatunk is Lu mellett, hogy mit és hogyan lehetne tenni. Ez a vonal jobban tetszett.

A regény egyik fele tehát ezeknek a feleknek a harca egymás ellen: politikai játszma, puccsok és titkos tervek. Bár az tudott irritálni, ahogy Lu sokáig és sokszor mondogatja nagy büszkén, hogy ő politikus pedig sok mindenre jó későn nyílik rá a szeme, és igazából a szülei a politikusok, ő csak báb volt, de a regény tényleg egy ilyen irányba igyekszik elmenni, ahol a hódítás és országok belső és egymás elleni konfliktusai nem csak a harctéren dőlnek el.

Másrészről, ez fantasy is, ahol a növényeknek van ereje. Ez újfent egy olyan terület, amivel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Kb. gyógynövények kikeverése, bevevése az egész, és nem tűnt mágikusnak. Az, hogy eretnekségként üldözik, még nem mágia. Azok a szerek, amelyek meg pl. emberfeletti hallást, erőt adnak, nem nagyon szerepelnek. A legextrémebb talán az volt, amivel a rácsot szétmaratták, de az is inkább sima kémia, mint mágia volt. Nem tudtam átérezni, miért üldözik annyira, mi benne a csoda.

Egy pontig a szereplők mentik nekem a történetet.
Azzal együtt tudtam érezni, hogy Ben mennyire feszül az elvárások és a saját hite között. Azzal is, hogy micsoda csapás Lúnak, ahogy ráébred, hogy mennyire nem értett semmit, és hiába képzelte magát az eseményeket alakító politikusnak, csak egy báb volt mások szolgálatában. A YA részek, a lelkizés, ami legjobban működött a kötetben. A szerelmi szálak meg nem voltak erőltetve, szerencsére.

Az is a regény előnyei közé kerül, hogy voltak benne olyan csavarok, amelyek meg tudtak lepni. Nem gondoltam volna, hogy Vex igazából más néven él, és ő a király unokaöccse. Ahogy azt se vártam, hogy Ben szerelme egyben kém is, aki jelent a királynak a fia dolgairól.

Nyitott vége van, nagyon érezni, hogy csak sorozatnyitány. De ahogy kezdtem, nem vagyok benne biztos, hogy ez a világ megéri, hogy még párszáz oldalt eltöltsek benne.

Idézet:

A lényeg, hogy bármitől félsz, az a valami a részed. Küzdhetsz ellene, vagy változtathatsz az elvárásaidon, de bárhogyan döntesz is, ki kell tartanod az elhatározásod mellett.