Fülszöveg: 

Kalkutta, ​1932 májusának utolsó napjai: minden idők legforróbb hónapjának végén hó hullik a paloták városára. A sűrűn zúduló hópelyhek takarója alá kerülő Bengáli-öböl partján azonban ezt megelőzően egy tüzes, szikrákat hányó, lángoló, elszabadult vonat – ablakaiban sikoltozó gyerekekkel – vágtat át az éjszakai utcákon, egyenesen a St. Patrick’s árvaházat célozva, hogy a tizenhatodik születésnapjukat ünneplő, az életbe kilépni készülő titkos testvériség, az Eljövendők Társaságának tagjait elpusztítsa. A mozdonyt egy tűzdémon irányítja, aki gonoszságával a rettenet magvait ülteti el a városlakók szívében. Ám az árvákat, Bent, Sheere-t, Isobelt, Szirádzsot és a többieket kemény fából faragták, a jövőjük érdekében nyomozni kezdenek titokzatos múltjuk iránt, hogy szembeszállhassanak a lelkükre pályázó sötét árnyékkal.

Szerintem: 

Az előszóban Zafón kihangsúlyozza, hogy ez olyan ifjúsági regény, amit ő is szívesen olvasott volna. Továbbá az is le van írva, a fülszövegben is, hogy a sorozat része ez a kötet, de önállóan is olvasható. Mindkettő állítás nagyon igaz.

Ez egy saját történet, amiben fiataloknak kell szembenézni valami nagyon veszélyessel, mondhatni misztikussal. Ez az, amiben közös A Köd Hercegével a kötet. Mindkettőben szerethető, jobbra érdemes kamaszok vannak, akiket utolér a családjuk múltja és veszélyben vannak. Akiknek nyomozgatni kell, hogy tisztán lássanak, egyáltalán mi jár a nyomukban. Vagyis, teljesen más a történet, a helyszín, de az alap/cselekmény sémája egyezik.

Közös továbbá a hangulat is. Horror közeli, de azért nem felnőtt szinten. Misztikus, sejtelmes, érezni, hogy valami rossz közeleg, de felnőtt fejjel ez nem az a szint, amin tényleg megijednék, hiszen ifjúsági. Itt nem úgy csap le a gonosz erő, mint egy Stephen King kötetben. Viszont, hangulatos és jó képeket használ. A közeledő vonat, vagy éppen a romos, évekkel korábban leégett vasútállomás labirintusa.

A szereplők kedvelhetők, és Zafón kevés vonással is meg tudja különböztetni a kamasz csapat tagjait. De nem egyéniségként fontosak, hanem összetartozó egységként. Az, ahogy kiállnak egymásért és képesek a veszélybe menetelni egymás oldalán, az tette őket igazán szimpatikussá. Talán csak Ben emelkedik ki közülük, aki a leg-fiú közöttük. Ő a legbátrabb, a legélénkebb, a legokosabb. Érezhető, hogy a narrátornak, a társaság egy szerényebb tagjának nem csak a barátja, a hőse is ő volt.

Megkapó a regény tragédiája, az a keserédes hangulat, ami a végét is jellemzi. Nem volt ez happy end, de nem is tragédia. Lesznek veszteségek, kapnak sebeket, de nem ez a legrosszabb végkifejlett. Nekem mégis nyomasztó volt, és megint úgy éreztem, ahogy a másik kötetnél is, hogy sokan nagyon nem ezt érdemelték volna. Sheere feláldozza magát, hogy megmentse a testvérét. Ben viszont nem mondhatnám, hogy tud élni ezzel az ajándékkal. A nagyanyja mellett marad annak életében, aztán magányosan írogat, míg nyoma nem veszik? Szomorú és lehangoló. Nekem az nem vigasz, inkább a tragédia fokozásának érzem, hogy az a történetben a vigasz számára, hogy a halál után talán rátalál arra, akit elvesztett 16 évesen.
De az apa tragédiáját is ide tudnám érezni, újfent egy olyan sztori, ami nagyon nem ért jó véget és nagyon nem ezt érdemelték volna a szereplők. A csavar ül, de azért felnőtt fejjel nem mondanám nagy meglepetésnek. Arra rá is jöttem, hogy a gyerekek nyomában járó démon igazából a tragédiába beleőrült apjuk, az viszont meglepetés tudott lenni, hogy a démoni ereje, a tűz honnan volt. Zafón nagyon sokáig elhitette velem, hogy valóban egy természetfeletti entitás, egy démon akarja a halálukat.

Jól olvasható, könnyen feldolgozható, érthető – a lírai leírások pedig szinte költőivé is teszik. Bár a leírások nem tartoznak a kedvencek közé, remekül használja a természeti elemeket és Kalkutta leírásai is tetszettek. Meg is állapítottam, hogy eddig se vágytam Indiába, ez után se fogok. Aláhúzta a benyomást, amit az Oroszlán is tett bennem. Nekem valahogy nem az egzotikuma, a nyomora, ami megmaradt.
Ha már stílus – most sem tetszett, ahogy egy idősebb szereplő elbeszéléséből derül ki a múlt, duplán is. Olyan kényelmes megoldás…

Nehéz egy könyvre, ami elszomorított a végére, azt írni, hogy tetszett. Inkább azt írom, hogy zsánerében nagyon korrekt és nem egy szokványos, tucat ifjúsági regény. Értékelem, de szeretni nem tudom.

Idézet: 

Az élet olyan, mintha életedben először sakkoznál. Mire végre megérted, milyen elvek szerint mozognak a figurák, már vesztettél is.

– Ben utál sakkozni – magyarázta Ian. – Azt mondja, hogy ez az emberi intelligencia elfecsérlésének második leghaszontalanabb formája.
– És melyik az első? – érdeklődött Sheere, akit igazán mulattatott a dolog.
– A filozófia – felelte az őrállomásról Ben.

A gyilkosság és hőstett közti különbség a megfigyelő nézőpontjától függ, Ben.