Fülszöveg: 

New ​York állam északi részén található a Dutchman’s Creek, amely az Ashokan-víztározóból ered. A meredek partú, gyors sodrású folyó a remek horgászat mellett azonban ígér valami mást is, ami túl fantasztikus ahhoz, hogy igaz legyen.
Amikor Abe és Dan, két özvegyember, akik egymás társaságában és a horgászat iránti közös szenvedélyükben találtak vigaszt, hallják a pletykákat a vízről, és arról, hogy lehet benne valami, ami gyógyír mindkettőjük veszteségére, csak legyintenek rá, mint egy újabb horgászmesére.
A férfiak azonban hamarosan egy olyan mély és régi történetbe keverednek, mint maga a víztározó. Ez a történet sötét paktumokról, rég eltemetett titkokról és egy titokzatos alakról szól, akit úgy ismernek: a Horgász. Abe és Dan szembesülni fog mindazzal, amit elvesztettek, és azzal az árral, amit meg kell fizetniük, hogy visszaszerezzék.

Szerintem: 

Hatásos, de hogy mennyire nem vagyok képes megérteni… Csavargatom magamban, de

egyszerűen nincsenek válaszaim, mi is volt ez a történet.

Egy szinten még felfogom. A jelen és a gyász, ami kézzelfogható. Két férfi, más korosztály, hasonló, de nem ugyanolyan veszteséggel. Abe a feleségét vesztette el, akit a rák legyőzött. Dan a feleségét és a fiait egy borzalmas közúti balesetben. Egyik sem tud továbblépni, szenvednek és a barátságuk vigasztaló, egyszerű halászatokban teljesedik ki. Boldogok nem lesznek, de Abe eljut egy csendes fázisba, ahol el tudja fogadni, ami történt.

A regény egy része a veszteséggel, a férfiak fájdalmával foglalkozik. A lelki állapottal, mélypontokkal, vigasszal és annak a lehetetlenségével, hogy ne kívánják vissza, amit elvesztettek.
Ebbe az irányba a fantasy vonalat is kissé bele tudom vonni – azért történik, ami mert Dan mindenre kész, hogy visszakapja az elvesztetteket. Ha kell, átmegy egy ősibb és sötétebb dimenzióba is, saját magát és a barátját is eladja. Simán tudom úgy értelmezni, mint annak a meséjét, hogy a gyász az őrülettel is rokonítható, és mennyire veszélyes tud lenni, ha valaki képtelen továbblépni, csak elveszik benne.

Viszont, ebben a történetbe beleágyaztak egy másikat is. A halászatra tartó két férfinak elmesélik, hogy ahova tartanak, milyen legendákkal övezett helyszín. Egy horrormese, szintén veszteséggel és férfiakkal, akik az elveszett szeretteiket akarták vissza, és ennek véres, nagy ára lett. Az kosztümös környezetben van, sejtelmes és több a misztikus, horror elem benne.
Már szinte gótikus horrorra hajaz a holtakkal, misztikus idegennel, lefátyolozott nővel és a külvilág számára átláthatatlan titkokkal.

Maga a történet kerek, elég erős lecsapással, amikor a két férfi szembesül azzal, mi van annál a bizonyos folyónál, azon a szakaszon. Ha csak a cselekményt nézem, érthető és megvan az ív. A férfiak gyászolnak, az egyik őrült tervet talál ki a múlt visszahozására, egy horror mese sem ijeszti el tőle. Csak éppen a helyszínen nem idill és a szeretteik várják, hanem csak hasonmások, árnyak és az ő létüknek is végzetes az ára. Az egyik elveszik, a másik hazatér. De nyugta sosem lesz – és a záró képben vet még egy pillantást arra a másik világra, ami az egész életét megrázza. Kap még egy horror képet, mit hagyott ott magából.

Csak az a másik világ, azt értelmezni. Ott vagyok megakadva, hogy mi az a másik világ. Mi az a lény, a leviatán, amit a halász annyira ki akar fogni, amit meghorgonyoz. A körítés megvan, hogy még a mitológiák mögött is kell keresni, az is csak árnyakat tud abból visszaadni. Vannak ismerős elemek – mint a Nap tehene a görög mitológiából. De valahogy mégsem áll össze, mi ott a cél és mi is az a dimenzió igazán. Még csak azt sem értettem pontosan, hogy a megidézett lények mik is igazából.
Nimfának vannak egy ponton nevezve – de a szeretteik alakját öltik fel. Vannak onnan emlékeik is. Mintha az elhunyt is a részük lenne valamiképpen. Emlékeztetnek szirénekre is, és ott van a horgász is, aki pár évszázada már küzd a horgászatával. Egyáltalán, hogy volt képes ennyi ideig élni? A vége alapján hogy születhet ott gyermek ember és nimfa találkozásából?

Különben szépen van megírva. Abe meséli el a történetet, gyakran kifejezetten líraian. A beékelt történet pedig a gótikus horror eszköztárával dolgozik. Igényes, kifejező – csak éppen jobb válaszokat szeretnék, mi is volt ez és mi történik ott, de nem kaptam. Különben Abe sem – a végén van róla szó, hogy sok mindent el- vagy újraolvasott, próbált magyarázatot találni a történtekre, de nem tudott. Ismerős érzés, én is valami ilyesmit éreztem, amikor agyaltam, hogy mi is volt ez, mi van ott. Mi van a világ mögött, a szemünk elől rejtve?

A borító különben zseniális. Amióta megláttam, mi van a szemekben. Miután olvastam a regényt, és értem magát a szemet is. Nagyon megy a regényhez, ott a horror hangulata és a maga módján ijesztő.
A regényt meg újra kell majd olvasni. Engem nagyon idegesít, hogy nem értem jobban a misztikus síkot.

Idézet: 

A nevetés olykor hidat építhet, amelyen át kijuthatsz egy rossz időszakból, nekem elhiheted.