Fülszöveg: 

Egy ​ókori fáraónő szerelme. Egy nemzetközi műkincsrablás napjainkban.
Mi köti össze őket?
Gracie Simpson már megint olyasmibe keveredik, amibe nem kellett volna. A British Museum fiatal egyiptológusa nászútra utazik Kairóba, de egy CIA ügynökbe botlik.
Bradley Larkin egy titokzatos, nemzetközi műkincstolvajt keres, akiről csak annyit tudnak, hogy a fedőneve Habibi. Amikor ellopnak öt melldíszt az Egyiptomi Múzeum vitrinjéből, Bradley biztos benne, hogy Habibi keze van a dologban. De a biztonsági felvételek alapján Gracie-t azonosítják bűnösként.
Gracie apja, Adam Simpson, a neves régész éppen ásatást vezet Dahsúrban, és egy izgalmas sztélétöredékre bukkan a sivatag mélyén. Megkéri Gracie-t, segítsen neki. Talán össze lehet rakni a sztélét, és megtudnak valami újdonságot arról az időszakról amikor az ugariti nép békés módon ugyan, de megszállta az Egyiptomi Királyságot.
Gracie örömmel vesz részt a keresésben. Azonban amikor megérinti a sztélédarabot, látomása támad. Az ókori Egyiptomban találja magát, ahol Szobeknoferuré fáraónő életének egyes napjait kíséri figyelemmel.
Vajon ez képzelet vagy valóság?
Miért tört szét a sztélé?
Gracie és férje, a higgadt Louis a rejtély nyomába ered. Ám nemcsak a fáraónő életébe bonyolódnak bele, hanem a Habibi ellen folyó nyomozásba. Vajon kinek áll érdekében, hogy a lányt börtönbe juttassa?
Netán valóban a lány van a múzeumi felvételeken?
Gracie Simpson újabb kalandjaiban részt vesznek a sorozat korábbi kötetének kedvelt hősei: az újságíró David, az Egyiptomi Múzeum igazgatója, Ahmed, valamint Wallid nyomozó, és persze a stáb nem lehet teljes Oscar, a kék macska nélkül!

Szerintem: 

Még mindig nem tudom egyértelműen azt írni, hogy szerettem volna ezt a regényt, de az előző részhez képest sok mindenben látom a javulást, alakul ez a sorozat.

Nézzük először a vezető szálakat! Egyrészt, egy darabokra tört sztélének a darabjait keresik. Ez az ásatás, és a múzeumos kutató részekben van benne. Lehet tanulni valamit – én pl. innen tudtam meg, egyáltalán mi ez a tábla és mire használták. Ez a kapocs az ókori Egyiptomhoz. Túl izgalmas nem lett a kutatás, de érdekes.

Az ókori rész Szobeknoferuré fáraónő uralkodásába enged bepillantást. Van benne egy kurta-furcsa szerelmi szál, egy ünnepély, némi politikai ármánykodás és egy kis hétköznapok. Hangulatos, az is érdekelt, hova lyukad ki a történet. Kicsit ez az, ami csalódást okozott. Vártam volna valami poént vagy fordulatot, ehhez képest ez a történet nagyon egyszerűen lefolyt, minden zökkenő vagy meglepetés nélkül. A szereplők üresek, alig tudunk meg róluk valamit. Az uralkodónő szép asszony, a segítséget kérő herceg jó kiállású férfi és ezzel mindent el is mondtam. Milyen emberek? Passz. Hogy szeretnek egymásba? Ahhoz képest, hogy uralkodók, mesebelien első látásra. Alig van konfliktust, mindent túl könnyen elrendeznek. Bár azt értékeltem, hogy most nincs nehezebben megfogható misztikum.

Ami benne maradt misztikus elem, érthető és pont annyi, amit még elbír a történet. Ahogy Gracie a látomásokat kapja és Oscar, a különleges cica. Különben ő az egyik kedvenc szereplőm, a legtöbb alaknál okosabb és azon kifejezetten jót mosolyogtam, ahogy Louis kitalálja, hogy keresnek lakást a macskával.

A krimit és modern izgalmakat a lopások ügyében nyomozás adja, és ezt éreztem a leggyengébb láncszemnek akkor is, ha az ókori részben vártam a poént, nem volt – itt viszont akadt kettő is.
Egyrészt, egy ponton átláthatatlan a nyomozás, ki mit csinál és hogyan ver át. Nincs rendes nyom arra, hogy ki az elkövető. Én meg kifejezetten utálom, amikor véletlenszerűen ráböknek egy mellékszereplőre, és a végére ő lesz a regény rossza. Az sem emelte a hangulatom, hogy bekerült a CIA is a történetbe. Nem éppen az a szervezet, akik egy tolvaj után nyomoznának. Olaj érdekeltség vagy terrorizmus? Jöjjön a CIA – de egy szimpla tolvaj? Pláne, hogy érdemi munkát nem is végeznek.
Bár értem, hogy teszi izgalmasabbá és színesebbé a kötetet a modern és nyomozós szál, a másik történetszálakat sokkal szívesebben olvastam. (David karakterét inkább ehhez a szálhoz kötöm, és nem tudom nem megjegyezni, mennyire déjá vu érzetem volt attól, ahogy összejön Raniával. Ahogy Gracie – Louis, úgy ez a pár között is majdnem nulla előkészítés után jön a komoly kapcsolat. Engem zavart. Még ha nem is romantikus a regény, akkor is, valami érzelmet díjaztam volna.)

Még most is vannak benne olyan mondatok és jelenetek, amelyektől égnek állt a hajam. Az pl. nagyon mű, ahogy a fáraónő szónokol a népnek, majd ajándékot ad. De máskor is feltűnt, hogy nem életszerűen beszélnek a szereplők. Egy-egy leírás is erőltetett, szép akar lenni, de valahogy kilökött a történetből, mert műnek éreztem. De ezen a téren is van javulás, most nem olyan sűrűn estem ki a történetből, mint az első rész alatt.

Vagyis, még mindig tudok mivel kötekedni, de jobban tetszett ez a rész, mint az első Gracie-kaland. Minden téren. Azt pedig értékelem, hogy egy olyan uralkodónő van a középpontjába, aki nem az ismertek közül való és vele új ismereteket is adott az írónő az ókori Egyiptomról.

Idézet:

– Ügyes macska, mindig magunkkal kellene vinnünk. Szerintem a lakásnéző körútra is kísérjen el minket, majd ő kiválasztja nekünk a legjobb kecót.
– Ne bolondozz, Louis!
– Komolyan mondtam.