Fülszöveg:

Uralkodni ​csak úgy lehet, ha nincs mit vesztened.

A Moran név kötelez. Főleg, ha mögé nézünk, és megtudjuk, milyen a „hatalmasok leszármazottjának” lenni. Dario nem választotta a maffialétet, hanem örökölte. Idejekorán fel kellett nőnie, és már gyerekként szembesült a kegyetlen világgal, ami körülvette, és ami egyre inkább a saját rémálmává vált.

Mindent elvett, amire szüksége volt. Mások félelméből táplálkozott, hogy csillapítsa a lelke fájdalmát. Hogy pótolja a veszteségeit. Aztán, amikor már elhitte, hogy nincs számára megváltás, megjelent Hazel. Az egyetlen ember volt, aki eljutott a sötét alagúton át Dario szívéhez. Az egyetlen nő, aki iránt felelősséget érzett, és az egyetlen személy, akit védeni akart. De egyre inkább úgy tűnt, hogy Hazel nem lehet része az életének. „Az elengedésnél nincs kínzóbb és fájóbb folyamat. Mégis meg kellett tanulnom elengedni azt, akit mindennél jobban akartam.”

Vajon képes a szerelem ekkora szakadékot áthidalni? Képes arra, hogy tomboló tűzként felégesse a múltat? Vagy elveszi még azt is, ami a romokból maradt?

Szerintem: 

K.M. Holmes nem Szabó Magda. Miért is írom ezt így ki? Mert a regény azt a trükköt használja, amit talán Szabó Magdánál láttam a legjobban működni.
A cselekmény jelen ideje egy nagyon rövid időszak, nem is igazán történik sok minden, de ami igen, az a szereplők életében kiemelten jelentős. Közben meg a szerző elmeséli az egész életüket, hogyan jutottak addig a ponthoz. Egy vagy pár nap, de abban benne van a múlt és a jövő is előre lesz vetítve. Nos, itt ez nem működik tökéletesen. Olyasmi, de valahogy mégsem az igazi.

Hiába van keretként körötte Dario egész addigi élete, hogy jut el Kubába arra a pontra, hogy Hazelt próbálja visszaadni az életnek, mégis úgy éreztem, hogy egy kiragadott pillanatot olvasok egy hosszabb sorozatból. Bennem nagyon töredékes érzetet keltett, miközben ott van egy teljesebb történet.
Talán azért, mert Dario múltjában nincs benne Hazel, egy másik nő iránti érzései vannak ragozva, és fura volt, ahogy váltunk a másikra, és azt sem éreztem kielégítőnek, ahogy Hazel belecsöppen ebbe az egészbe. Sokáig arra vártam, hogy kiderül, Luna és Hazel egy személy, csak a drogok miatt amnéziás vagy módosítottak az emlékein, vagy valami. De nem.

Tudom, a szokásos agybajom, de nekem nem volt hihető a Dario – Hazel szerelem. Eleve Dario már oda van a lányért, csak éppen nem értem, miért. Mit lát benne? Egy tönkretett nő, démonokkal küzd. Ő nem ismerte másként. Nem is tud róla mást, csak hogy mit tettek vele. Szánalmat, segíteni akarást értenék, de szerelem? Szép nő, vágy oké, de mibe szeretett bele? Hazel legalább a megmentőjét láthatja a férfiban, azt valamennyire meg tudom érteni.
Azzal is gondjaim vannak, hogy egy szexuálisan bántalmazott és kihasznált nő ilyen gyorsan így meg tudja élni a szexualitását. Egyszerűen nem hiszem el.

De, visszatérve egy korábbi gondolatomra, a cselekményt töredékesnek érzem. Dario múltja kapcsán is. Pl. mi is volt az apja? Miért van most kórházban a fia? Tud az apjáról, vagy Dario megtartotta Luna kérését, és csak titokban, elég távolról vigyáz rá?
Befejezetlen is, szóval nagyon könnyen lehet, hogy lesz Dario 2. is.

Bajban vagyok a szereplőkkel is. Elvileg könnyű lenne látni, ki itt a jó és a rossz. Csak éppen nem tudtam így érezni. Dario maffia főnök, gyilkos. Ha vannak is pozitív dolgai, attól még nem lehet elfelejteni, hogy mikre ad parancsot és miből van a vagyona. Hazel üres figura, semmi jellegzetes nem jut róla eszembe. Még Luna is karakteresebb, védelmező – pedig ő csak a múltbeli részekben szerepel.
Több kiemelt szereplő meg nem nagyon van. Dario az abszolút Nap, ami körül minden, de elsősorban Hazel kering itt. Nekem ez így unalmas is.

Nem ragozom tovább, nekem ez nem volt fogamra való regény.

Idézet:

– Nincs annyi ujjam, amivel meg tudnám mutatni, hogy hányszor kezdtem újra az életet.
– Mégis a jövő szépségéről beszél nekem.
Bólogatott.
– Lehet, hogy az élet már kiábrándult belőlem, de én kitartóan udvarolok neki – vigyorgott.