Fülszöveg: 

Csak egyet ne tégy! Ne kérdezd, hogyan töltötte Greg Heffley a nyári szünidőt, mert egyáltalán nem hajlandó róla beszélni.
Az új iskolaév kezdetén Greg buzgón törli ki az emlékezetéből az elmúlt három hónapot… különösen egy eseményt.
Sajnos a bátyja, Rodrick mindent tud az esetről, amit Greg mélységes mélyre szeretne eltemetni. De a titkoknak megvan az a sajátosságuk, hogy szeretnek felszínre kerülni… különösen, ha egy napló is szerepel az ügyben.

Szerintem: 

Lehet, hogy velem van a baj, de nekem Greg

egyre inkább ellenszenvesebb. Miközben olvastam a könyvet, egyre biztosabb lettem benne, hogy én ezt a gyereket élőben ki nem állhatnám és biztosan nem barátkoztam volna vele már gyerekkoromban sem.

A sztori egy napló, Greg naplója, aki otthon és az iskolában is igyekszik alkotni. Népszerű kölyök akar lenni, otthon meg békét és videójátékokat szeretne, csak éppen a bátyja tud róla valamit, amivel zsarolhatja. (Innen a cím is, Rodrick most mindent rá tud verni az öccsére, mert az nem mer ellentmondani neki, hogy a titka titok maradjon.)
Bár a sorozat 2. kötete, nem folytatólagos. Maximum annyiban, hogy szóba kerül a sajtos tapi, amit az előző kötetből hoz, de Greg szinte azonnal lepasszolja, és már megy a mostani történet. Minden benne van újra, az előző rész nélkül is érthető, bár továbbra is azt vallom, jobb egy sorozatot sorban olvasni és nem össze-vissza, vagy részeket kihagyva.

Sok kis eseményből áll össze a cselekmény, iskolai és otthoni történésekből. Néhány szál végigmegy a köteten: mint az anyadollárok, mások egy-egy bejegyzést kapnak a naplóban, mint Greg nyári munkája. Így változatos, gyorsan olvasható – amit a képek is segítenek.

Az remekül működik, hogy a rajzok és a szöveg szoros egységet alkotnak. A naplóbejegyzéseket általában képekkel is kíséri Greg, és azok nem simán dekorációk. Ahogy korábban is, a történet egy részét képben mondja el.
Még mindig túl egyszerűnek és elég rondának találom ezeket a pálcika embereket, de az igaz, hogy még ezekkel is meg tudja különböztetni a karaktereket és a lényeg benne van.

Kétségtelen, hogy van humor is a történetben. De itt jön képbe az, amivel kezdtem. A legtöbb dolgon nem tudok nevetni, mert nekem az jött le belőle, hogy Greg mennyire… nem is tudom, mi lenne a jó jelző. Manipulatív, önző – a rossz oldalán áll a dolgoknak. De mondok egy példát, akkor érthetőbb lesz, mire gondolok. Az egyik osztálytársa úgy volt, hogy elköltözik a családjával. De maradtak, és Greg elkezd úgy tenni, mintha a gyerek láthatatlan lenne. Az osztály átveszi, és nyomorult kölyök teljesen kikészül. Greg hiába tudja, hogy rossz, amit csinálnak, amit ő indított el, de népszerű lett és ezért ő több mások szemében, így folytatja és védi ezt a gonosz játékot. Vagyis, a történet hőse az iskolai zaklató, akit el kell ítélni, nem együttérezni vele. De mondhatnám negatív példának azt is, milyen barát. Ő irigykedik a másik sikerére, nem vele örül.

Vagyis, sok tekintetben jó ez a könyv: nagyon jól olvasható, változatos, humoros és nagyon jól összedolgozik a szöveg a képekkel, ha nekem nem is tetszenek a rajzok. De az nagyon lehúzza, hogy Greget én egyre inkább negatív szereplőnek látom.