Fülszöveg: 

A Föld aranykorában, évezredekkel ezelőtt bátor felfedezők távoli csillagok felé indultak, hogy azokat a terraformálási program keretében alkalmassá tegyék az emberi élet fenntartására. Ám úticéljukon, a Nod bolygón a tudósok olyan váratlan felfedezéssekkel találják szembe magukat, amelyek felülírják eredeti küldetésüket. Ráadásul időközben kénytelenek ráébredni, hogy odahaza az emberiség nagy birodalma elbukott, és így a bolygóátalakítási program is feledésbe merült. Vagy mégsem teljesen?

Korszakokkal később az emberiség maradékának utódai és új szövetségeseik töredékes rádiójeleket fognak a csillagok közül. A legmodernebb közös technikai vívmányokkal felszerelt felderítőhajót indítanak útnak abban reménykedve, hogy megtalálhatják messzire származott földi rokonaikat.

Csakhogy az egykori terraformálók felébresztettek valamit a Nodon, amit jobb lett volna érintetlenül hagyni, és aminek a nyomában nem jár más, csak pusztulás.

Szerintem: 

Előzetesen el nem tudtam képzelni, hogy

lehet Az idő gyermekeit folytatni. Szerencsére Adrian Tchaikovsky el tudta, és kaptunk egy újabb erős történetet tőle.

Ami elsőre feltűnik, hogy két történetszálon haladunk. Az egyikben egy expedíció terraformálható bolygót keres és készítené elő a várhatóan érkező telepeseknek. Csak éppen a kiszemelt bolygón már van bioszféra, és nem akarják kipusztítani.
A másikon pedig a korábban létrejött pók – ember szövetség keres más értelmes életet az univerzumban – és majd eljutnak oda is, ahol a terraformálás zajlott volna, de a földi események miatt aztán másképpen fejlődött tovább az élet. Így összeérnek a szálak és minden nagyon kerek lesz.

Talán azért éreztem ezt a folytatást gyengébbnek, mert a két történetszál nem egyformán tetszett. A terraformálásra érkezők, Senkovi és a teremtményei története, ahogy a földi események kihatnak erre a csoportra, és amit a bolygó rejt, letehetetlen. Érdekes, izgalmas, egy más fejlődési út, mint a pókoké volt. Miközben a fejlődéstörténet miatt van kapocs is, mégis más. Hiteles, mély, gondolkodtatott, miközben szórakoztat is, és egyszerűen érdekelt, mi fog történni.
A pók – ember kutatások azonban nem tudtak lekötni. Az a szál csak akkor tudott némileg érdekelni, amikor már a szerző a két vonalat közös nevezőre hozta. De az is simán lehet, hogy 'a más lényeket találunk és próbálunk beszélni velük' történetek közül annyira Chiang Érkezése a meghatározó nálam, hogy az itteni jó ötleteket nem tudtam eléggé értékelni. Pedig itt is megvan a folyamat, ahogy a kommunikáción dolgoznak, és a nagyon más érzékeléseket összehozzák…

A regény nagy erősségei között van, hogy tudományosan is erősnek érződik, miközben izgalmas olvasmány is. Kihívás, van tartama, miközben kalandos is. Tchaikovsky mellette érthető is, nem kell biológussá, űrhajóssá vagy fizikussá képezni magunkat, hogy jól érthessük.

Szintén remek benne, hogy van egy-egy kifejezetten erőteljes személyiség a szereplők között. Mániák, emberi reakciók, csapatkohézió, mind pipa és pipa. Senkovi vitte nálam a prímet, azt egyszerre érzem komikusnak és tragikusnak, hogy a Paul és Salome generációkat kitenyésztette. Igazán jól sikerült őrült zseni, nekem ő a kötet legizgalmasabb alakja.

Azért nálam a pókok törzsfejlődése marad a favorit, de jól bele lehetett merülni a polipok medencéjébe is.