Fülszöveg: 

Kicsoda ​Szindbád, az álmok vizén hajózó legendás hajós, akinek édes-bús hazudozásait „hitetlen mosollyal és elámult szívvel” hallgatta mindazon „százhét nő, aki viszontszerette”, kicsoda ez a folytonosan úton lévő, lányszöktető, a halálból is visszatérő és átváltozni tudó gavallér, aki, ha kell, fésű egy kacér asszony hajában, vagy ájtatos olvasó az ábrándos apáca kezében, garabonciás, vagy züllő dzsentri, magyar Casanova, vagy a költészet maga, amelynek varázsában felfénylenek a megkopott utcák és elkopott szívek, s hatására borba mártott ujjak írják az imádott nő nevét a kávéházak asztalának márványlapjára? Kicsoda ez a különös, több száz évet megélt bolyongó, aki „mindent szeretett, ami hazugság, illúzió, elképzelés, regény” és mégis „mindenért hiába rajongott, amit életében elérni óhajtott… hisz még százhétnél több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád ábrándvilágában piros karikákon hintáztak?” Immáron hatvan éve tűnődteti el olvasóit, s hódít meg új és új olvasógenerációkat, újból és újból megajándékozva őket a nosztalgikus álomvilágon is átsütő, elpusztíthatatlan életörömével életszeretetével.

Szerintem: 

A Szindbád Krúdy egyik kedvenc

alakja volt, az irodalmárok is szeretik. Klasszikus. Én meg bajban vagyok vele. El tudom mesélni, miért került be a nemzeti irodalmi pantheonba. Értékelni tudom. Azt elmesélni, miért nem szeretem, már nehezebb dió.

Már a cím is sokat mond. Behozza az 1001 éjszaka hajósának alakját – ez a mostani Szindbád nem mesehős, nagyon is reális közegben mozgó férfi. Még akkor is, ha egyes történetekben olyan dolgok derülnek ki róla, ami meseivé teszi. Pl. a kora. Általában idősebb korában látjuk, felnőtt gyerekei vannak és az útjai emlékezések is a férfikora nagy korszakaira, az egyes szerelmekre. De ez elmegy addig, hogy emberileg nem megélhető kort kapott, 130 feletti, kb. 300 éves.
De, a Szindbád képhez visszatérve, az ő területe a nők. Ahogy Szindbád egyik szigetről és kalandról ment a másikba, ez a Szindbád egyik szerelemből hajózik át a másikba.

Az egész kötetet az emlékezés, egy szomorú melankólia hatja át. Nem lehet azt mondani, hogy történnének benne dolgok. Egy kis beszélgetés, egy kis emlékezés, ami a legtöbben van. Az a fontos, hogy mit éreznek, mit éreztek, milyen az egésznek a hangulata. Messze nem boldog. A régebbi volt a szép, a felhőtlen boldogság (vagy mély fájdalom) és szenvedély, most meg szembesül azzal, mi maradt. Fakultak az érzelmek is, a fájdalmak és csalódások éle is elveszett, inkább a szépre emlékeznek.

Szindbád a nagy étvágyú férfi mintája, öregen is. Az érzékek vezetik, és onnan vannak a történetei. Mindegy, milyen a nő, kell neki a sovány, a kövér, a fiatal és az idősebb is. Ismeri, szereti, meghódítja őket. Mindet szereti. Ezért nem is tud hű lenni, mert meglát valakit, és akkor már őt szereti.
Sokat eszik, és Krúdy élvezettel írja, mit és hogyan fogyasztanak. Ha vannak szagos könyvek, ezek ízesek.
Össze is tudom húzni – ahogy az étel táplálja a testet, a nők a lelket.

Irodalmi szöveg, nagybetűs szépirodalom. Dallamos, képekben gazdag, összetett és sok mindent kifejez. Igényes. Az, ahogy a hangulatiságot megteremti, az egyik nagy találmánya.

De akkor, amivel bajom van.
1: A konkrét történetekben olyan elemek vannak, amelyek az én gondolkozásom zavarják. Pl. az egyikben Szindbád kirándulni viszi a fiát egy volt szerelméhez, akitől lánya van. Az a terve, hogy a fiatalok egymásba szeretnek, ő meg közli a fiával, hogy a lány a húga, összetöri így a szívét és így megtanítja az életre. Mégis, milyen beteg gondolkozás ez? Annál már csak az egykori szerető rosszabb, aki azt is simán hagyná, hogy a féltestvérek szeretők legyenek, mert olyan szépek együtt… Az a szerencse, hogy a fiúnak az egész helyzet gyanús, és már eleve kiszúrja, hogy a lány hasonlít Szindbádra.
2: Szindbád ebben a formában nekem nagyon nem szimpatikus. Alig tudok meg eleve róla valamit, kimerül annyiban, hogy szereti a jó ételeket és a nőket. Olyan felelőtlen, hedonista élete van, ami számomra taszító. Egyáltalán, miből él? Mert itt kb. annyit látok, hogy utazgat és nőket hajt vagy emlékezik a hódításaira.
3: hiába tudom, hogy a hangulat a lényeg, nekem akkor is hiányzik a cselekmény. Nincs konfliktus, nincs eseménysor, az izgalmat már említeni sem merem. Az sincs.
4: eleve nem rajongok Krúdy munkásságáért, de ez már személyes is, és a jelen kötethez nincs köze.

Vagyis, értem a súlyozottságát, de akkor sem szeretem.
Plusz, a kötetem illusztrációi sem tetszettek. Talán egy kép volt, amire azt mondom, hogy az szép. Amikor a férfi fejében elevenedik meg egy hajókázó – udvarló jelenet. Az összes többi inkább zavarba ejtő, furcsa – modern. Talán ez is a gond – a festészetben az impresszionizmusig érzem jól magam, a többi már kívül esik a komfortzónámon, és jelenleg nem is akarok tágítani rajta.