Fülszöveg: 

Elizabeth végre úgy élheti az életét, amire mindig is vágyott: a maga ura lehet, senki nem parancsol neki, és senkitől nem függ. Egészen addig, amíg egy váratlan idegen be nem kopogtat az ajtaján. A lány múltja újra a felszínre kerül, aminek hatására ismét meg kell küzdenie háborgó lelkével. Ám a tettvágya és az újabb kaland ígérete erősebbnek bizonyul még a félelmeinél is.

Elizabeth új kihívásokat keresve Indiába utazik, hogy segítse az ott élő, nehéz sorsú embereket. Csodálatos, ugyanakkor szívfacsaró kalandok várnak rá, amelyek során nemcsak a világról, de az önmagáról alkotott képe is megváltozik. Megtanulja, mennyit ér az igaz barátság, és talán még a rég nem látott szerelem is újra felbukkan az életében. A boldogságát azonban hamarosan sötét felhők árnyékolják be, amitől a lány választás elé kényszerül: önmagát mentse meg, vagy az emberiséget?

Mekkora utat kell bejárnunk ahhoz, hogy végül ráleljünk az igaz valónkra? Elkövethetjük ugyanazt a hibát újra és újra, mielőtt tanulnánk belőle?

Szerintem: 

Amennyire kellemes meglepetés volt a sorozat első része, annyira érzem

felesleges folytatásnak ezt a másodikat. Még egy utószónak is kevésnek érezném az első végén, nemhogy egy önálló regénynek…

Már azzal gondban voltam, hogy van egy nagy ugrás az előző vége és a mostani állapot között. Egyszerűen nem értettem, onnan hogyan jutottunk ide. Még csak az időkezelés sem olyan, hogy be tudnám lőni, mennyi idő telt el. Komolyan meg is hökkentem, amikor Adam a végén arról beszél, hogy az Elizabeth utáni kapcsolatának már hónapokkal korábban vége lett. Hónapok? Akkor mégis, mennyi idő telt el? Tudom, az idő a heppem, de engem ezek kiakasztanak.

A másik, az Elizabeth és Adam kapcsolat, ami egy ponton három-, illetve négyszögnek tűnik. Meg nem is igazán van. Az tiszta, hogy a nőnek hiányzik a férfi, és valahol bánja, hogy úgy vetett véget a dolgoknak, ahogy. Liam, a kamaszkori fellángolása megkísérti, de nagyon könnyen jutnak arra a következtetésre, hogy barátoknak jobbak lesznek, mint lennének szeretőknek. Nagyon nem ugyanazt akarják az élettől. Vagyis, mindketten éltek tovább, bőven telt el idő is, de a végén olyan könnyen találnak vissza egymáshoz, mintha nem is történtek volna meg a korábbiak. Igaz, én mindig szemöldök felvonva fogadom, amikor egy regényben bőven telik el idő, a szereplők továbblépnek, aztán visszazökkennek probléma nélkül egy korábbi állapotba és kapcsolatba.

De rendben, nem csak romantikus történetként lehet értelmezni. Korábban itt volt személyiségfejlődés is. Elizabeth rengeteget változott, de korábban. Itt már egykori önmagának szöges ellentéte, és már nincs hova fejlődnie. Ha belegondolok, annyi a részbéli döntéshelyzete, hogy össze kell szednie a bátorságát, és el kell mennie orvoshoz. Messze nem akkora kaland, mint korábban túlélni Afrikában a luxuslakás után. Túlzásnak is érzem, ahogy most ő a vérzőszívű emberbarát. Könnyebben azonosultam a modern, hibázó nővel, mint ezzel a majdnem Teréz anyával. Plusz, nem értettem, miért van meggyőződve róla, hogy nem lehet gyereke. Valamiről lemaradtam?

Megint az, amit már korábban fejtegettem. Hiába ez a második rész, olyan, mintha az első és a második között lett volna egy 1,5 epizód, ami nekem kimaradt. Roppant bosszantó.

Akkor tehát kevésbé tetszett, mint romantikus regény. Nagyon nem tetszett, mint női regény és személyiségfejlődés történet. Maradt még az emberiség és világmentés. Érzékenyítés. Itt már a koncepció se fogott meg. Mit tudna pluszt adni, amit felvettek filmet a csapattal? Ugyanúgy benne van a turista India, a Tádzs Mahal és a közismert részek, és mellette felvették a nyomornegyedet meg egy hajóbontót. Nekem nem jött le, hogy bárkin is segítenének, vagy mire jó ez az egész. Nem is éreztette úgy át velem India kettősségét és gondjait, mint ahogy Afrika világát korábban. Éreztem, hogy mennyire át akarja életni a szerző a csodát és a borzalmat is, de nálam most nem működött.

Talán ez lesz a végszó is, mert ez jól összefoglalja az olvasmányélményem: nekem ez most nem működött.

Idézet: 

Csodálom a természetet. Sosem adja fel, bármilyen harcról is legyen szó.