Fülszöveg: 

Senki ​sem gondolta, hogy a járvány ennyire kegyetlen lesz. Hogy lezárják Moszkvát – hiszen hogyan lehetne lezárni egy tizenhárom milliós várost?
Kevesen vannak, akik megértik, csak az maradhat életben, aki minél távolabb kerül a civilizációtól, a városoktól és falvaktól – köztük Anna a férjével, a gyerekével, a férje volt feleségével és még néhány emberrel, akik csatlakoznak hozzájuk. És miközben kis konvojuk a megállíthatatlanul terjedő vírus elől menekül, egyszerre zajlik az emberiség nagy drámája és a családi dráma: a küzdelem a túlélésért, a szeretetért, az emberi érzések megőrzéséért úgy, hogy nap mint nap szembesülni kell a tömeges halállal.
Valahol messze északon, Karéliában van egy tó, abban a tóban egy lakatlan sziget, s a szigeten egy kis vadászkunyhó – ott talán biztonságban lesznek. S hogy hogyan lehet újrakezdeni ott az életet, arra egyelőre jobb nem gondolni…

Szerintem: 

Ezt a regényt gyanítom, hogy

azért olvashatjuk magyarul, mert jól ment a Netflixen a belőle készült sorozat. A borító is filmes…

De mit tud ez a történet? A vírusos téma napjainkban nagyon megy, és a történet egy elképzelhető helyzetet hoz. A vírus gyilkos, gyorsan terjed és pillanatok alatt összeomlik a civilizáció. Egy Moszkva melletti kisvárosban várják a híreket: a városban már karantén van, de nem mozdulnak, hiszen odabent rokonok vannak, akiket szeretnének kimenteni vagy legalább megtudni, mi van velük. Ám jön a józanító idősebb rokon és a szembenézés a helyzettel. Nem maradhatnak. A szereplők útra kelnek, egy szigetre akarnak eljutni, ahol egy vadászlakjuk van.

Sok tekintetben tipikus road movie jelleggel hasítanak át az országon, és szembesülnek azzal, mi lett az országgal és a benne élőkkel. Lesznek, akik segítenek nekik, és másoknak is igyekeznek jót tenni, míg megjelennek az erőszakosak és gyilkosok is. A szereplőknek is meg kell hozni pár nehéz döntést, és nem egy elvet feladni. Valahol azt éreztem szomorúnak, hogy nem csak azzal keményednek meg és lesznek erőszakosak, aki rászolgál. Mert az életedre törőtől megvédeni magad, azzal nincs bajom. De amikor az öreg, aki megmenti őket, szállást és ételt ad nekik, és cserébe kirabolják, az fájdalmas. Akkor a túlélők világa milyen is lesz? Ember embernek farkasa? Változatos a cselekmény, az út során egy megváltozott világ képét is megmutatja a leküzdendő problémák mellett.

De, ami a pláne benne, hogy az együtt utazó emberek még csak nem is kedvelik egymást. Most mégis össze kell dolgozniuk, és valahogy lenyomni, ahogy passzív-agresszívan eddig bántották egymást. Nagyon feszült légkör tud így megszületni, és gyakran vártam is, hogy begyullad a kanóc, robbannak és egymásnak esnek.

Az elbeszélő, Ánya, ezen felül szenved azzal is, hogy ő második feleség. Szergej érte hagyta el a feleségét és a kisfiát – de nem menekül el nélkülük, utolsó otthoni tetteként kimenti Irinát és a kis Antont és magukkal viszik őket. Ánya és Ira között pattanásig feszült a helyzet, és Ánya még a kisfiúra is féltékeny tud lenni. Zavart is, hogy azt természetesnek veszi, hogy a saját 16 éves fia velük tart, gondoskodnak róla és Szergej érte is mindent megtesz. Az viszont zavarja, amikor a férfi foglalkozik a saját kis 5 éves fiával – az természetes, hogy ő bármire kész a fiáért, miért baj, hogy a férfi sem hagyná hátra a sajátját? Mert Ira ellenséges vele, az új feleséggel? Nem mintha nem lenne rá oka. A férje elhagyta, miközben kisgyerekük volt, egy másik nőért.

Miközben az pozitív, hogy erőteljes és jellegzetes alakok népesítik be a regény lapjait, azzal szenvedtem, hogy Ánya nem volt éppen szimpatikus nekem. Az, ahogy egyes helyzetekre reagál, ahogy magában duzzog és kombinál, nem tetszett. Pedig az tényleg jó a regényben, hogy gyarló embereket követünk és nem hősöket. Színesebb így, hogy pl. újgazdagék, akik eddig lenézték a többieket, most hogyan próbálnak csapattagok lenni, miközben az asszonyból időnként előtör az a lekezelő dáma, akit utáltak.

A cselekmény és a szereplők fontosak benne, a világból keveset ismerünk meg, mindig csak annyit látunk, amennyit a szereplők is. Itt működik, mert attól ijesztőbb, hogy mennek és vezetnek, de maguk sem tudják, mi vár rájuk és egyáltalán mi maradt a céljuknál.

Kissé talán túlírt, de nekem jobban tetszik a pörgetett cselekmény, mint a sok lelki kín taglalása. Vagyis, Ánya ismétlődő félelmei nekem kisebb adagban is bőven megfelelt volna.

Most már csak a sorozat van vissza, az milyen lett és annak mi a vége. Mert ezé nagyon nyitott. Vajon lehet folytatása?