Fülszöveg: 

Titokzatos, orsó alakú „óriás valami” nyugtalanítja a világtengerek hajósait. A szörnyeteg hol itt, hol ott bukkan fel a hullámok közül, és kisvártatva meglékelve süllyednek el az addig sérthetetlennek vélt hajóóriások. Pierre Aronnax professzor egy expedícióval elindul, hogy kiderítse a tengeri csodalény rejtélyét. Hajójuk hamarosan meg is ütközik a szörnnyel. A professzor és inasa a tengerbe zuhan. A titkot azonban így is sikerül kideríteni: a „szörny” nem egyéb, mint Nemo kapitány búvárhajója. Ennek a hajónak sokezer mérföldes tengermélyi útjáról, utasainak izgalmas kalandjairól, szerencsés meneküléséről szól Jules Verne egyik legérdekfeszítőbb, s amellett tudnivalókban is leggazdagabb regénye, a Nemo kapitány története a másik híres Verne-regényben, a Rejtelmes szigetben folytatódik.

Szerintem: 

Nem tudom jól értékelni vagy akár pontozni. A helyzet az, hogy bizonyos szempontból zseniális, másként meg elég nehéz egy könyv a Nemo kapitány.

Kezdjük talán azzal, hogy

nagyon meglepett, milyennek is írta meg ezt Verne. Pár filmfeldolgozást ismerek és azok alapján valami nagyon mást vártam. Messze nem Nemo a regény központi alakja, miközben mégiscsak ő az.
A főszereplő egy természettudós, Pierre Arronax professzor. Amikor egy titokzatos tengeri lény egyre több hajót süllyeszt el, a férfi felkérést kap és az egyik olyan hajóra kerül, amely el akarja kapni a szörnyet. Viszi magával hű kis inasát, Conseil-t. A hajón összebarátkozik egy kanadai tengerésszel, Ned Landdel. Amikor a lény nyomára bukkannak, majd az összecsapás folyamodványaként elsüllyednek, ők hárman tapasztalhatják meg, hogy nem egy tengeri előlény szedi áldozatait a vizeken. Ez egy tengerjáró hajó, a Nautilus, aminek Nemo a kapitánya. Mivel már megismerték a titkot, el nem mehetnek, de a hajón szabad mozgásuk van és részt vehetnek a vízi kalandokban.

A kötet innentől kezdve jól hozza a Vernére jellemző kettősséget. Talál ki kalandokat a szereplőknek: mennek búvárkodni és a tengerfenéken vadászni, tengeri áramlásokkal sodródnak és a földi embereknek ismeretlen vízi utakat járnak be, elképzelhetetlen vízi élővilággal találkoznak, tanulmányoznak vagy hadakoznak.
Közben pedig Verne ontja magából a természettudományi ismereteket és ötleteket. Földrajzi és biológiai sokszínűséget mutat be, keverve valóságot és fikciót. Nekem egy ponton már sok is volt a sok földrajzi szélesség és hosszúság, tenger és átjárók, meg szigetek. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor boldogult diákéveim alatt kénytelen voltam térképet magolni.
Ehhez jön hozzá a Nautilus és Nemo módszereinek tudományos bemutatása. Verne kitalált egy tengeralattjárót, búvárkodást és sajátos tengeri elektromosságot is. Olyan szenvedéllyel magyarázva a miképpeneket, mint ahogy Dumas írta meg Monte Cristo gazdagságát.

Viszont, nem tudom nem megjegyezni, hogy mennyivel egészségesebb természettudatot hirdet a könyv, mint amit megélünk. Nemo nem egy vérző szívű állatvédő. A tengert ételként is használja, Verne elképesztő fantáziával talál ki ételeket, melyeket a vízi állatokból nyernek valamiképpen. Ugyanakkor éles határvonalat húz – nincs öldöklés, felesleges kínzás vagy halálok. Vadásznak, de nem többet, mint szükséges. Megválogatják, mire. Elítélik a bálnavadászatot és Verne nagyon szépen festi is, miért kellene békében hagynunk e tengeri emlősöket. Meg azért nem személyesíti őket, de jobb szót nem tudván azt mondanám, aranyossá teszi őket.

Érdekes ötlete az is a kötetnek, hogy Nemóból egy nagy rejtélyt készített. Pierre igyekszik megfejteni, ki ő és miért így él. Kis darabkákat kapunk a jelleméből, tetteiből, de igazi válaszokat nem ad a kötet. Azért, erős tippek lehetnek. A szívén viseli a kihasznált emberek, a szegények sorsát. Az uralkodó nemzetek és a hadihajók dührohamot okoznak és el is pusztítja őket. Egy fiatal nő és két kisgyermek fotóját őrzi kincsként. Nem írom azt, hogy kitalálnám, mert pont a filmek miatt tudom a megoldást.
Viszont, van egy jó írói trükk azon túl, hogy Pierre gondolkodik ezen. Erre ráhúzza, már ebben a kötetben, hogy lehetséges folytatás. Hogy még megtudhatjuk, ki volt Nemo és mi a története.

A nyelvezete közel van ahhoz, amit a Grant kapitány gyermekei kapcsán is írtam. Csak ebben nem a dátumok, hanem a szélességi fokok őrjítenek meg. Különben igényes archaikusság jellemzi. Értelmes, érthető, szépen összerakott. Csak nem mai és messze nem köznyelvi. Ékesebb.
De a tartalmon túl más is kell, hogy valami klasszikus legyen. Ez pedig az.

Nemóról már írtam, de mielőtt elköszönök, azt még megjegyzem, hogy a szereplők felépítését nem viszi túlzásba. Pierre-ről kb. semmit nem tudunk meg, Conseil a szerzőre jellemző hűséges segítő figura, aki az úriember főszereplőnek az embere.
Itt még nincs jó vagy rossz sem. Talán Nemo a gyilkos megmozdulásaival kap egy kis antihős jellemet, de ahogy már fejtegettem feljebb, van elég utalás, hogy mitől lett emberkerülő és időnként pusztító lény.

A meg nem oldott rejtélyei miatt gyanítom, hogy el fogom olvasni A nagy trilógia zárlatát is. Hiába a filmes előismeret, most már érdekel, mennyiben más még az eredeti Nemo, mint amit máshonnan ismerek. Még ha jóval több is a tudomány, mint ami a szórakoztatóba nekem még belefér.