Fülszöveg: 

Charlie Grant nővére a hétvégén megy férjhez családi otthonukban, és a lány alig várja – évek óta először mint a négy idősebb testvére egy tető alatt lesz. Charlie kétségbeesestten reméli, hogy eltölthetnek még egy tökéletes, utolsó hétvégét együtt, mielőtt még a ház új tulajhoz kerülne. A hely újra viccektől, játékoktől és nevetéstől visszhangzik majd. Neki pedig épp döntenie kell, hogy melyik fősülira jelentkezzen, plusz újra találkozhat régi szerelmével, Jesse Fosterrel, szóval alig várja a hétvégét, annyi izgalom lesz. Arra akar koncentrálni, hogy minden tökéletes legyen.

Hogy mi itt a gond? Egy van csak igazából: egyre jobban úgy tűnik, hogy az egész hétvége totál katasztrófa lesz.

Képbe kerül egy kutya, aki nem akarja abbahagyni a vonyítást, a ház riasztórendszerét nem lehet leállítani, és sok a bosszúság. Pár rokon nem beszél egymással, kedvenc bátyja hazahoz magával egy szörnyű lányt, és eltűnik egy szmoking. És akkor még nem is beszéltünk a szomszédról, aki mintha szabotálni akarná az egész eseményt, és egy hatalmas vihar is közeleg. A banda csak feldolgozásokat játszik. A vendégek mind megőrültek.

Charlie többet tud meg a családjáról három nevetségesen kaotikus nap alatt, mint valaha is gondolta volna, pedig azt hitte, teljesen ismeri őket.

Szerintem: 

Nem pont erre számítottam, egy lényegesen

humorosabb regényt vártam, de ifjúsági regényként nem volt ez rossz. Több akart lenni, mint egy szerelmes történet és a szerelmi szál nem is a vezető a cselekményben.

Hiszen itt van nekünk Charlotte ’Charlie’ Grant, aki egyetemet kell válasszon és most hétvégén együtt lehet az egész családjával a nővére esküvőjén. 17-18 éves, nagyon kamasz és megvannak a maga illúziói. Sokáig idegesített is ezzel, mert Charlie az a típus, akinek megvan a maga elképzelése a dolgokról, és egyszerűen nem akarja meglátni, ha nincs igaza. Mintha azt gondolná, ha struccpolitikát folytat, akkor minden olyan lesz, amilyennek ő akarja. Bele van bolondulva a tökéletes családja képébe, és észre sem veszi, hogy gyakran össze is cseréli a valóságot az anyja rajzolta képregényben történtekkel – ahol megvan az a tökéletes család, amiért a lány bolondul. Azt szerettem is benne, hogy többen próbálják a valóságra ébreszteni a történet folyamán –a fejlődését meg az adja, hogy nem könnyen, de Charlie is elkezdi majd annak látni a dolgokat és embereket, amik és akik.

Erre példa a regény szerelmi szála is. Charlie kiskamasz kora óta bolondul a bátyja legjobb barátjáért. Vakon, elképzelve valamilyennek őt – ahogy a családjával is teszi. Az esküvő összehozása közben viszont megismeri Billt, az esküvőszervező cég tulajának unokaöccsét, aki valóságos és nem fantáziaképeket húz rá. Ahogy meg tudja látni, hogy milyen a két fiú és melyikre miképpen van szüksége az életében, úgy kerül tisztába minden mással is.

Kicsit tehát a felnőtté válás regénye is, amikor a kamasz rádöbben, hogy az ő szülei és családja sem tökéletes. Lehet vele azonosulni, és az iskola- és párválasztással, első szerelmekkel kipipálja a romantikus ifjúsági regény követelményeit is.

Igazi konfliktus, negatív szereplő talán nincs is benne. Az egyik báty és az anyjuk között van egy komolyabb probléma, de az a történetben a legélesebb. Alapvetően pozitív személyek mozognak benne, és mindenki segíteni próbál, hogy az esküvő a lehető legjobban sikerüljön. Ok, az egyik humoros mellékszereplő, a nagybácsi csak az ingyen ételekre hajt, de nem is árt senkinek.

Ami még van benne, az abból fakadó humor, hogy ennél az esküvőnél minden rosszul sül el. Az esküvőszervezőjük sikkasztott és lelépett, nekik meg ottmarad a káosz. Csak pár példa: a zenekaruk helyett egy Journey hasonmászenekar érkezik. Az esküvői tortát a kitolás előtt feldönti a becsempészett macska és a családra ráerőltetett kiskutya kergetőző párosa. A vőlegény öltönyét elcserélik egy lila borzadályra a szabónál. Így Charlie és Bill folyamatosan mozgásban is vannak, hogy az aktuális katasztrófát elhárítsák. Az jót tesz a kötetnek, mert Charlie gyötrődésein csak felhúztam volna magam.

A szövege az a tipikus YA. Nem tett rám mély benyomást, sok az érzelem, de olvasható és könnyed.

Még ki kell emelni, hogy mivel a család anyja híres képregényrajzoló, a kötetbe is bekerült illusztrációnak egy-egy ív. Hát, nem értettem, hogy lettek ezzel világhíresek. Egyedül az utolsó, a zárás tetszett. Addig csak néztem, hogy mi ez. Nem is szép, nem is vicces. A történetben meg azt rühelltem ennek kapcsán, hogy mindig azt kellett mondaniuk, hogy a képregény csak a fantázia műve, nem egy-egy adott emberről vannak mintázva. Pedig dehogynem, mindenki felismerhető. Ez meg olyan álszent, nem?

Vannak értékei a kötetnek, filmen jól mutatna. Nálam a középmezőny erősebb felébe tartozik – nem szerettem meg, de könnyen elolvastam és ha Charlie nem idegesít többször, talán szerettem is volna.

Idézet: 

Ha nem lépsz tovább a múltból, akkor lemaradsz a jövő csodálatos lehetőségeiről.