Fülszöveg: 

Drámát nem könnyű olvasni – regényt sokkal könnyebb! A regényes Shakespeare-átiratok megőrzik az eredeti cselekményt, az eredeti helyszíneket, de megközelíthetőbb formába öntik a történeteket: így a kamasz olvasó közelebb kerülhet a szereplők belső világához, vívódásaihoz, és könnyen azonosulhat velük. Hiszen Shakespeare darabjai ma is érvényesen szólnak a kamaszokhoz – szereplői is sokszor szinte gyerekek, és dilemmáik ugyanúgy foglalkoztatják a mai olvasókat, mint a régieket.

Két szerelmes történet található a kötetben: a Rómeó és Júlia és a Makrancos Kata, egy tragédia és egy komédia – mindkettőben igazi szerelem és társadalmi elvárások ütköznek. Mindkettőben mély a konfliktus, de jelen van a gyógyító humor és a mindent elsöprő érzelem.

Szerintem: 

Érdekes alapötlete van ennek az átdolgozásnak. Bele is írták, hogy mivel drámát olvasni nehéz, két klasszikus Shakespeare-darabot átültettek prózába, lehetőség szerint a fiatalabbakat közelítve a Rómeó és Júlia, valamint a Makrancos Kata történetéhez.
Az biztos, hogy én könnyebben olvastam, mint az eredeti darabokat.

Viszont, nem tudom elhallgatni, hogy

elég zavarba ejtő volt a két történet ilyen feldolgozása. Egyrészt, a szerzők meghagyták az eredeti történetet, környezetet és korszakot. Ugyanakkor a szereplők beszéde frissítve lett. Helyenként már szinte szleng hatású, és olyan ötletek vannak benne, amelyek miatt háborog a lelkem. Pl. ahogy a dada becézgeti Júliát. Máskor viszont az eredeti szöveget akarják megidézni, és azt is megmutatni, hogy milyen Shakespeare nyelvezete. Néhol egészen olyan volt, mintha a színpadi darabot olvastam volna. Értem, hogy ennek mi a célja, miképpen idézi meg az eredetit és ad arról is képet, de ebben a más szövegkörnyezetben az a nyelvezet furcsán hatott.

A történetek ismertek, szerintem mindkét darabé közismert. Ellenséges családok gyermekei szeretnek egymásba és fullad a szenvedély vérbe. A kívánatos menyasszony elnyeréséhez irritáló nővérének is férjet kell keríteni, és Kata több értelemben is párra talál Petruchióban. Az egyik dráma, a másik komédia. Mindkettőben van fordulat, humoros mellékszereplők és nem kevés drámai sűrítés. Most meg is csapott, milyen gyorsan alakulnak az események mindkét történetben. Mindkét szerelmes pár 1 napi ismertség után már pap elé áll, és olyan hihetetlen ez így. Pláne Rómeó és Júlia esetében, akik nagy szerelemről beszélnek, egymásért akarnak élni – aztán majd halnak egymással. Kata és Petruchio története azért szebb ívet kapott. Egy érdekházasságnak indul, szó sincs az elején arról, hogy szerelmesek lennének. Őket majd a közös életük hozza közel, ahogy megismerik és szeretik egymást. Az a hitelesebb történet, annak ellenére, hogy hagyományosan a Rómeó és Júlia a szerelmi történet. Pedig az inkább szerelmi fellángolás. Ha nem halnak meg, el nem tudom képzelni, hogy alakult volna a házasságuk.

Tény, nekem a Makrancos Kata tetszett jobban. Ott hihetőbbnek érzem az eseményeket és a szereplők történeteit. Kata és Petruchio személye is szimpatikusabb, mint Rómeó és Júlia. Az utóbbiak kamaszok, az első páros tagjai erős, önálló felnőttek. Talán nem is véletlen, melyik házasságnak milyen befejezés jut.

Mindkettőben kiemelték a szerzők a mondanivalót. Azért talán nem szájbarágósan, de majdnem. A háború nem vezet sehova, és a bűnökért meg kell fizetni. Az élet igazságtalansága az, hogy nagyon gyakran az ártatlanok hullanak majd el mások csatái okán. A Makrancos Katában már izgalmasabb az irány. Volt már olyan feldolgozás, ami arra tette a súlyt, hogy Kata feminista karakter, akit a férfiak be akarnak törni. Ment úgy színházban, hogy Petruchio negatív szereplőnek tűnt. Itt viszont sokkal inkább arra lett kihegyezve, hogy miképpen maradjon az ember úgy önmaga, hogy ezért ne kelljen feladnia a kapcsolatait. Hogy a látszatoknál sokkal többet érnek az igazi dolgok. Az egyik legjobb jelenetnek éreztem a könyvben, amikor a kényelmetlen, de divatos ruha kapcsán csapnak össze a szereplők. Mert az annyira nem csak a ruháról szól, hanem arról, hogy mennyivel többet érne, ha nem másoknak, magunknak akarunk megfelelni.

Különben szerintem a célkitűzés megvalósul. Könnyebb elolvasni, mint a drámát. Megismeri belőle az olvasó a történetet, a szereplőket, és annyira az eredeti szöveget is beidézik, hogy még arról is kialakítsanak valamilyen benyomást.

Idézet: 

– Számba vettem minden lehetőséget, és arra jutottam, bármennyire is nem terveztem, muszáj lesz megnősülnöm. De csak gazdag lány jöhet szóba, hogy a hozományából kifizethessem apám adósságait. Te nagy társasági életet élsz, mindenkit ismersz: tudsz-e jó szívvel ajánlani nekem egy megfelelően vastag menyasszonyt?
Hortensio nem hitt a fülének. Micsoda véletlen egybeesés!
– É-é-édes barátom, véletlenül épp tudok! De nem ajánlom jó szívvel: ugyanis egy szörnyeteg.
Petruchio vállat vont.
– Amilyen reménytelen helyzetben vagyok, az ördög öreganyját is feleségül venném. Talán csúnya? Vagy öreg?
– Szép és fi-fi-fiatal – sietett a válasszal Hortensio. – Úrikisasszonyhoz méltó nevelést kapott. De olyan rossz a t-t-természete, hogy retteg tőle egész Padova.