Fülszöveg: 

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg…
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik.

Szerintem: 

Zafón a Köd-trilógia után még

írt egy ifjúsági regényt, ez a Marina. Az előszóban mesél arról, miért írta és ezzel hogyan köszönt el a zsánertől. Bennem meg az ötlött fel, hogy mennyire összegzése ez mindannak, amit a Köd-trilógiában olvastam tőle.

A főszereplők megint 15 éves fiatalok, akik között a közös kaland során gyengéd érzelmek is szövődnek. Mindketten különcök, mások. Marina özvegy apja mellett él, egy macskával és szinte lebegve. Oscar egy fiúiskola tanulója, de a helyét nem találja.

A történet horror eleme, a rejtély megint történetekből bomlik ki. Mindkét fiatal szereti a titkokat, és Marina megmutatja a fiúnak, hogy van egy lefátyolozott asszony, aki minden héten egy szál vörös virágot visz a temetőbe. Ki ő, ki a névtelen halott? Ahogy nyomozgatni kezdenek, kibomlik egy horror történet, aminek az elemeit más-más megtalált személy meséli el nekik. Itt halmozza azt a szerző, amit a Köd-trilógiában. Ahogy többen egy-egy előadás keretében elmondják a maguk történetét. A végére pedig van egy összecsapás is, miután egyre jobban belekeveredtek a történtekbe és a veszélyekbe.

A múltbeli történet elég borzalmas. Van benne többféle erőszak, bosszú, fogyatékosság, és nagyon sok szenvedő ember. Hol van az igazság abban, hogy egy lányt, akit 8 éves kora óta dolgoztatnak, minden pénzét elszedik és a nevelőapja még szexuálisan is bántalmaz, az esküvője napján savval öntenek le bosszúból? Pedig csak annyi a bűne, hogy talált végre valakit, aki kimentette volna az erőszakos és kihasználó nevelőktől.

Egyes elemek is ismerősek lesznek – ahogy a zseniális feltaláló tervei horror színezetet kapnak. Ahogy a vérbosszú motívuma megjelenik. Az elválasztott szerelmesek és az elrejtett gyermek. Ki lehetne szemezni, hogy ezeket az elemeket miképpen használta már a trilógiában is.

De, ami ezeknél is fontosabb, hogy visszatér a fájdalmas befejezésekhez. Ennek a történetnek a végén nincs happy end, Marina betegsége elviszi a lányt. Az apja utána hal és Oscar visszatértekor és érezhető, hogy a halálra készül. Mindenki tragikus véget ér, minden fájdalmas. Rendben, egy ifjúsági horrorban nem vár az ember nagy boldogságot a végén, de túlzónak érzem, ahogy itt mindenki fájdalomra és elmúlásra ítéltetik.

A stílusa és a hangulata most is megragadó, misztikus és sodró. Ahogy életre kel Barcelona, ahogy a rossz dolgok felsejlenek, ahogy a fiatalok érzései gabalyodnak. Szerettem a szövegét is, köszönet a fordítónak. Vannak szép vagy éppen elgondolkodtató gondolatok is benne, itt van tartam is.

Jól összefoglalja, amit Zafón az ifjúsági zsánerben tudott. A vége miatt én ugyan búslakodom, de annyira erőteljes atmoszférája van, hogy az némileg tudott kárpótolni.

Idézet: 

A szépség gyönge fuvallat a valóság szélvihara ellenében

– A türelem a tudás anyja – felelte Marina.
– És az elmebaj keresztanyja – vágtam rá.

Aki nem tudja, merre tart, az sehová sem érkezik meg