Fülszöveg: 

Lecsap ​az igazság – történjen jó vagy rossz.

A betegesen maximalista Prudence Barnett hajlamos gyorsan ítélkezni tengerparti városkájának lusta, faragatlan és arrogáns lakói felett. A karmikus igazságszolgáltatással kapcsolatos álmai beteljesülnek, amikor a barátaival töltött este után másnap reggel képes azonnal igazságot osztani a környezetében.

Pru örömmel használja az erejét, a vandáloktól a gonosz pletykafészkekig mindenkit megbüntet. Csakhogy van valaki, akin hiába használja a képességét, mindig visszaütnek a próbálkozásai: Quint Erickson a semmirekellő párja a biológiaóráról. Quint bosszantóan jóképű és lenyűgözően nagylelkű, főleg, ha a helyi tengeri állatok megsegítésére alapított menhelyről van szó.

Pru a jobb jegy reményében önkéntesnek jelentkezik a menhelyen, és jó néhány nagy igazságra rádöbben a kisvidrákkal, a természet megbolygatásával és a félreérthető romantikus jelzésekkel kapcsolatban – persze nem feltétlenül ebben a sorrendben. Újdonsült karmikus képessége nyomán világossá válik számára, milyen vékony a határvonal az erény és a hivalkodás, a nagylelkűség és az önzés… a szerelem és a gyűlölet… meg a végzet között.

Szerintem: 

Kellemes meglepetés volt, hogy

Marissa Meyer olyan ifjúsági regénnyel is tud érdekes lenni, ami nem fantasy. Jól is esett, hogy ez most a valódi világra koncentrál, és hús-vér szereplőkkel dolgozott.

Pedig irritálnak a nagyon kamasz főszereplők, bár tudom, hogy így hitelesek. Prudence az a típus, akinek megvan a határozott véleménye az emberekről és a világról, és minimális késztetése sincs, hogy más szemszögből tekintsen a dolgokra. Kamaszosan egoista és ezzel idegesített is, miközben valahol örültem is, hogy ilyen. Nem hibátlan, nem mesehősnő, hanem gyakran elvakult és idegesítő – ahogy külsőre sem egy nagy szépség, hanem kicsit teltebb, átlagos lány.
A történet az ő jellemfejlődése az által, hogy kénytelen más cipőjébe bújni, és a legjobban utált osztálytársa, Quint mellett önkénteskedni. A cél eredetileg önző: a fiú csak így hajlandó újraírni vele a beadandót, amire rossz jegyet kaptak, de Prudence 5-nél alacsonyabb jegyet nem fogad el. De Pru tényleg megismeri a fiút, az intézetet, és tapasztalja, hogy gyakran mennyire felületesen látott dolgokat és ítélkezett könyörtelenül. Fokozatosan kezdi el másként látni a dolgokat és változni.
Azt pedig bírtam, ahogy ez az ív végigmegy a történeten: ahogy a magánál messzebb nem látó lány körött kinyílik a világ, nyitott lesz mások felé.

Ok, van szerelmi szál is. Ifjúsági, hogy ne lenne. Quint és Pru a közös munka során egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de szerencsére nem ez a vezető motívum a regényben. Quint a lány személyiségfejlődésében is kulcsszereplő, és nem csak a fiú, akibe majd beleszeret. Csak a legvégére mennek át túl nyálasba, addig visszafogott volt Meyer.

Izgalmasabb és többet mondó volt a természetvédelmi szál. Nagyon érzékenyít, ahogy szembesít azzal, hogy mi történik a tengeri állatokkal és milyen nehéz segíteni nekik. Hogy mennyire érdektelenek tudnak lenni az emberek. Ez pozitív történet, mert Pru szeme felnyílik és másokat is elkötelezetté tud tenni. Ha olyan környezettudatossá nem is nevel minket Meyer, mint az egyik mellékszereplő, Morgan, azért nagyon erőteljes az üzenet, hogy milyen károkat okozunk, és milyen módokon lehet segíteni.

Bár napjainkban játszódik, a szerző csak nem bírta ki, és egy kis mágiát belecsempészett a cselekménybe. Pru a feje beverése után képes karmikus igazságot szolgáltatni – bár majd rá kell jönnie, hogy nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogy ő azt elképzelte. Ha pl. valaki önzetlenül segít, egy csettintés, és talál egy értékes ékszert a földön. Ha valaki szemétkedik másokkal, jön az ökölbe szorított kéz és a paradicsomlé végigfolyik a kedvenc ruháján. Meg hasonlók. Akár véletleneknek is betudható, de két célja van: humort visz a történetbe, és ahogy majd összeérnek egy történetté a kiosztott büntetések és jutalmak, az olyan, mintha a sors rendelte volna így a dolgokat, hogy eljuthassunk majd a történet boldog végéhez – mert ahhoz minden kellett, ami történt.

Kedvelhetők a szereplők, és nem mesebeli alakok. Van benne pozitív, szimpatikus üzenet. A cselekmény lekötött. A szöveg gördülékeny, könnyen olvasható. Csak egy-egy kisebb dolgon akadtam fent – pl. nekem nagyon hiányzott a zárásból, hogy mit értek el a sikkasztó leleplezésével, vagy milyen következményei lesznek a lopásoknak, vagy Pru néha nagyon idegesített –, különben tetszett.