Fülszöveg:
A Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba.
A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból is jól ismert Mary Beard cambridge-i ókortörténész professzor számos forrás és kép segítségével, óriási anyagismerettel, rendkívül olvasmányosan és eleven, személyes stílusban, sok-sok egyedi történeten keresztül mutatja be Pompeji életének számos vonását. Az utcákat és épületeket, a lakóházak díszítését és a falfestményeket, a város politikai és társadalmi szerkezetét, a szórakozási formákat a gladiátorjátékokkal és színházi előadásokkal, „a test gyönyöreit” az étkezési szokásoktól a szexuális kultúrán át a fürdőkig, valamint az istenek tiszteletének formáit.
Mindeközben a kötet leszámol számos mítosszal és tévhittel is, kezdve rögtön a kitörés időpontjával (mely valószínűleg későbbre esett, mint azt a történészek gondolták), és a kitörés követelte áldozatok számával (mely feltehetőleg kevesebb mint tíz százaléka volt a város összlakosságának, tekintve, hogy a többségnek sikerült elmenekülnie).
A szerző legfőbb célja, hogy amennyire csak lehet, közel hozza a mai olvasóhoz a Pompejiben egykor élt embereket, akiknek életét nyomon követve meglepően sokszor magunkra ismerünk.
Szerintem:
Miben más ez a könyv Pompejiről, mint az a sok
másik, amit már írtak róla? Más tud lenni, mint egy szimpla útikönyv/ismeretterjesztő?
Számomra az volt a mássága, hogy fogja a jelenleg divatos koncepciót – hogy Pompeji az a város, ahol megnézhetjük, milyen is lehetett egy város élete a Római Birodalomban – és megcáfolja, miközben el is meséli, hogy milyen volt a római és pompeji élet is.
Nem a Vezúv volt az egyetlen, ami véget vetett a város életének. Beard kifejti, hogy a Vezúv már egy haldokló várost temetett be. Előző években hatalmas földrengések okoztak nagyon komoly károkat, és az, hogy jó 10 évvel később még sok minden romos volt és nem is próbáltak helyreállítani, az mutatja, hogy Pompeji már túl volt a virágkorán. Erre a gondolatra többször vissza is tér, ami azért nekem nem hiányzott. Ragozhatja akárhogy, akkor is Pompeji marad az a város, ahol úgy érezhetjük, hogy belesünk egy időbuborékba.
Maga a könyv felépítése azonban logikus és az ismeretterjesztő köteteké. Fejezetekre osztja Pompeji életét, és az adott témát nagy alapossággal be is mutatja. Ez lehet a közlekedés és a lépőkövek szerepe – különben itt is igaz, hogy sorra veszi a régészek elméleteit, és szinte örömmel cincálja szét azokat, amelyekkel nem ért egyet. De van szó italokról, bordélyokról, lakóházak felépítéséről, vallásról, várostervezésről, történelemről és sok minden másról is. Megismerteti Pompeji-t az olvasójával a szerző.
Világos, élvezhető a stílusa, amit a fordítónak is köszönünk. Nem veszünk bele, nem lesz teljesen szakszöveg, miközben a latin kifejezések, magyarázatok is szépen megvannak. Kellően olvasmányos, megvannak a mesélős részei. Én még írtam is ki belőle címeket, mit kell beszereznem és elolvasnom még, szóval, akár regényajánlónak is működött.
Növeli a megítélését, hogy szép és a szöveghez jól passzoló a képanyaga. Olyan szinten, hogy komoly fejtörést is okozott azzal, hogy itt sok mindent meg- és bemutat, amit Pompeji-ben nem láttam, pedig a könyv után kerestem. (Azért most olvastam, mert idén Dél-Olaszországban nyaraltam, és ide is mentem.) Fájdalmas volt rájönni, hogy mennyi mindent találtak, de mennyi minden el is veszett, vagy vitték el a helyszínről, és el kell menni Nápolyba múzeumozni, ha meg akarom nézni a Pompeji emlékeket.
Szimpatikusnak találtam azt is, ahogy a végére mer az ismeretterjesztés mellett útikönyv is lett tippekkel. Elmeséli, neki melyikek a kedvenc emlékei, hol vannak. Hol vehetünk térképet, mivel közlekedjünk, szót ejt árakról és mosdókról, szóval megszólítja a mai utazót. Bár az idő ezeket az adatokat módosítani fogja, és nem is követi a kötet egyébként ismeretterjesztő voltát, de ettől személyesebb lett.
Végül, még egy kis egyéni tapasztalat. Kb. felét olvastam Pompeji előtt, felét a látogatás után. Másként tudtam élvezni a kötet két felét. Amiket előre megtudtam, utána céltudatosan kerestem azokat a romvárosban, és mondhatni, Beard szemén át néztem őket. Viszont, annak is megvolt a varázsa, ahogy utólag értettem meg több mindent, miután már láttam. Ott talán jobban magam ítélhettem, majd bővíthettem az ismeretem. De a lényeg, útikönyvként vagy sima ismeretterjesztőként is olvassuk, megvannak az erősségei.
