Fülszöveg: 
Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?
Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik.
A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni.
Szerintem:
Készülök a kövezésre – képes leszek leírni, hogy eddig ez volt a
kedvenc Paula Hawkins thrillerem. Azzal együtt, hogy pár dolog nem tetszett benne, ez kötött le leginkább. Kisregény, nincs túlírva sem.
Ami tetszett benne: a vakfolt motívum. Már az elején előkerül, hiszen Edie nem vezet éjjel a vakfoltja miatt. Később pedig ez arra vetül ki, ahogy Jake és Ryan alakját látja. Ott is vakfoltja van, de ez végzetesnek bizonyul.
A történet egyszerűnek tűnik: Edie, Jake és Ryan iskolás korukban lettek barátok és elválaszthatatlanok. Edie és Jake össze is házasodtak, de Ryan is mindig ott volt a közelükben. Most a házasság inog, Edie átköltözött a másik férfihoz. Ám Jake gyilkosság áldozata lesz, és hamarosan Ryan az első számú gyanúsított. Edie pedig meghallgat egy podcast adást, ami mindent átéretelmez.
Nem akarom a poént lelőni, mert szinte csalimeseként egy poénra épül az egész. Ami megadja a vakfolt másik értelmét. Mivel Edie az elbeszélő, az ő szemén keresztül látjuk a triójukat, a két férfit. Ha voltak is vitáik, mindkettő jó barátnak és olyan embernek tűnik, akit az életünkben akarnánk tudni. De, ha a vakfolt eltűnik…
Roppantul élveztem, ahogy a történet majd mindent és mindenkit átértelmez. Edie rajong ezekért a férfiakért, de mi történik, ha valaki más szemszögéből nézünk rájuk és Edie-re? Ha a múltjukba is belenézünk?
Hawkins tipikus témáihoz nyúl, a nők elleni erőszakhoz, a nők gondolkodásához és érzelmeihez. A két kiemelt nő ezért is érdekes, mert mindketten egy más oldalt képviselnek. Az áldozat és a vétkesek közt cinkos néma.
Ha valami bele akarok kötni, akkor az ár lenne az. A múltban történt egy bűn, és azzal abszolút egyet tudok érteni, hogy meg kell érte fizetni. De valóban ennyit? Ketten meghalnak, a harmadik meg gyilkosságért el lesz ítélve, noha abban ártatlan. Túlzottnak tűnik. Noha az igazságosztók pártján szoktam állni, azért azt nem érzem jogosnak, hogy a megerőszakolt lány gyilkossá lehet.
Mivel a terjedelem rövidebb, Hawkins itt kénytelen jobban pörgetni az eseményeket. Kevesebbet ér rá a hősnői lelki életében vájkálni. Nekem ez bejött, azzal a szemléletváltással, amit már fentebb kifejtettem.
