Fülszöveg: 

Amikor elhatároztam, hogy New Yorkba megyek, zseniális tervem volt. 6000 kilométernyire a hátam mögött akartam tudni elfuserált szerelmi életemet, és minden erőmmel a munkára koncentrálni: megszerezni a trendi lifestyle magazin egyéves gyakornoki pozícióját. Álom! Ennyit az elképzelésekről. Most itt vagyok négy totál őrült lakótárssal egy élénk rózsaszín házban, amit bármikor lebonthatnak. A szerkesztőségben egy igazi nyomulós, stréber vetélytársat kaptam a nyakamba, aki gajra vágta a munkahelyi előmenetelemről szövögetett terveimet. És ami a szerelmi életemet illeti, no, az bonyolultabb már nem is lehetne!

Szerintem: 

Annyival egyet is értek, hogy

New York szerintem is csodás lehet. Ezen túl azonban arról tudok mesélni, hogy miért nem szerettem ezt a regényt. Sőt, részletezhetem, miért untam és néha már utáltam is.

Nekem fontos lenne egy szereplő, akit kedvelek. Bár, a nagyon utált alakokkal is megvagyok. Itt azonban egy Maxit kaptam, aki vagy semleges volt, vagy idegesített. Már az egyik nyitó mondata megütött, amikor az újságnál jelentkezik a gyakornoki helyéért és szembesül azzal, hogy nem ő az egyetlen jelölt a helyre. Hogy fiatal, magabiztos és sikeres – ilyennek látja magát. Én meg morogtam, mert ebből egy igaz: hogy fiatal. Egyetem helyett jött ide, egy 18 éves lány. Viszont – sikeres: hogy lehetne sikeres ennyi idősen és nulla eredménnyel? Az egyetlen, amit fel tud mutatni, hogy felvették egyetemre, de oda pasiügyek miatt nem ment el. Magabiztos – félig. El mert költözni egy másik országba, és nagy lendülettel áll neki a munkának, de különben inog. Kétségei vannak, pl. fel tudja-e venni a versenyt Chris-szel. Még csak saját ötletet sem sikerül találnia a blogos feladathoz, Chris ötletét nyúlja le és forgatja kicsit át, hogy valamit le tudjon adni az újságnál. De említhetném a szerelmi életét is – ahogy Chris és Alex között inog, és egyikre se mondanám azt, hogy bármi kémia lenne. Azt nem is értem, hogyan jut a vetélkedésből oda, hogy csókolózik Chrisszel. Azt meg kifejezetten elítélendőnak tartom, amikor már Alex érdekli, és ezt a másik fiú felé úgy -nem- kommunikálja, hogy bujkál Chris elől. Roppant felnőtt tőle, nem?

Nincs negatív szereplő, szerethető különcöket igyekszik Lankers kerekíteni, de nem sikerült. Még csak emlékezetes figura sincs. Maxi lakótársai bukkannak fel többször, de talán csak annyit jegyeztem meg, hogy Rick homoszexuális, de mivel olasz család sarja, nem meri felvállalni, és lányokat kér meg, hogy játsszák el a barátnőjét otthon. Különben milyen olasz név a Rick? Talán Ricardo, amit angolosított? Mondjuk, nem ezen akadtam fent elsősorban.
Nincs igazi konfliktus, mindenki barát és összefognak a közös célért. Nem is tudok olyan helyzetet mondani, ami vitte volna előre a regényt, vagy amit meg kellett volna oldani a történetben.

Nem nagyon szól semmiről. Ok, Maxi a Pinkstone házról ír. Szerintem unalmasan, de az már egy más történet. A házat le akarják bontani, és Maxi meg a lakótársai megmentenék. Mindez addig jut el, hogy az előző tulaj végrendelete szerint elő akarják keríteni a macskát, akire az öreg hölgy mindent adott. Azt hinné az ember, legalább egy kis humort sikerül ennek kapcsán beletenni, de nem. Semmi nem jut eszembe, ami vicces lett volna, vagy legalább mosolyogtam volna rajta.

Unalmas, színtelen – Maxi cikkei/bejegyzései semmit nem dobnak rajta. Nem is értettem, hogyan gondolhatta, hogy ő kapja meg az állást. Nem csak arról van szó, hogy Chris a Columbián végzett újságírást, neki meg van egy érettségije összesen. Megmondták az elején, hogy csapatmunkát kérnek, be kell illeszkedni az újság stábjába. Maxi meg kamaszosan egy témára van rápörögve és ennyi. Írja a semmilyen blogját, nem barátkozik a munkatársakkal, meg sem próbálkozni más projektbe becsatlakozni vagy akármi. Az, hogy volt 1-2 randija Chrisszel, nem éppen olyasmi, amiért megdobnák az állással.

Sajnos, azt hozta ki belőlem a regény, hogy a végére átmentem teljes ellendrukkerbe. Annak örültem, ha Maxinak valami nem sikerült. Mi több – bontsák le a házat, lakoltassák Maxit és a barátait! Tele voltam ilyen ötletekkel, és nem szeretem, amikor egy kötet ennyire a 'gonosz én'-t hozza ki belőlem.

Sajnos, még csak a borítót sem tudom megdicsérni. Bár, a könyv szellemisége benne van. Gagyi és ronda.