Fülszöveg: 

A ​labdarúgó-világbajnokságokat rengeteg különleges történet szövi át a kezdetektől napjainkig. Ezeknek egy része olyan váratlan körülményekhez kapcsolódik, amelyek a pályán és a lelátókon zajlottak, míg a többi a stadionoktól kissé távolabb – rávilágítva az eseményeket jelentősen befolyásoló történelmi összefüggésekre is.
Kiderül, hogy mi lehet a magyarázata a rendező országok évtizedeken át tartó kiemelkedő szereplésének, miért viselt három helyett két csíkos mezt Johan Cruyff, és milyen rituálék előzték meg a Diego Maradona vezetésével menetelő argentin válogatott győzelmét Mexikóban. Több száz, néha vicces, időnként megdöbbentő anekdota szól a tornák kevésbé ismert momentumairól és emberi oldaláról: elszánt játékosokról, akik félelmetes sérüléseik ellenére sem hagyták el a pályát, egy csatár bátorságáról, aki megtagadta a náci mez viselését, vagy arról a futballistáról, aki a szívrohama után is folytatta a játékot.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy nem

vagyok focirajongó. Mi több, nagyon az értelmét sem látom annak, hogy futnak a labda után a csapatok. Viszont, a sportanekdotákat szeretem, így kötöttem ki e könyv mellett.

A felépítése remek – lineárisan veszi sorra a világbajnokságokat. Mindről van egy általános tájékoztató szöveg, majd következnek az anekdoták, egyedi esetek. Ezek olyanok, mintha kis cikkek lennének. Van címük, önálló kerek történeteket alkotnak, és nincs köztük kapcsolat. Vagyis, simán lehet úgy is böngészni a könyvet, hogy az ember elolvassa a cím alapján neki tetsző történeteket.

Mivel egykor a magyar válogatott is esélyesként versenyzett, arra külön odafigyeltem, mennyi szó van a magyar focistákról. Az Aranycsapat azért bekerült. Van benne olyan történet, hogy a szemem keresztbe állt – a csapatkapitányt úgy engedték ki, hogy fizetés nélküli szabadságot kellett kivennie. Mi több, ide számolták el neki a nyári szabadságát is, de azt sem fizették ki. De az is brutálisnak hat ma, hogy az Aranycsapatot úgy kellett hazacsempészni a győri edzőtáborból, annyira tartottak tőle, hogy meglincselik őket, amiért csak ezüstérmesek lettek. Nem is tudom, ma mit kapnának, ha eljutnának akár a negyeddöntőig, nemhogy a döntőig.

A történetek sokfélék, és nem csak a sportra koncentrálnak. Magára az eseményre, szervezésre, akár a nézők történetei is bekerülhettek. Van szó tolvajokról, a pályára került állatokról többek között.

A stílusa is egységes. Nem is esik jól egyben és végigolvasni, valahogy beletompultam. Azért is, mert nem ugrott ki semmi a szövegből. Ugyan néha némi nyelvi humort igyekeztek belevinni, pl. a címadásokkal, azért egyben tömény volt.

Jól szerkesztett, érdekes, de nem esett jól regényszerűen olvasni. Még akkor sem, ha a benne levő képmellékletet érdeklődve forgattam. Jó is volt látni a szereplőket, illetve a híres pillanatokat, mint az Isten kezét. Bár, az is igaz, hogy napjainkban akár meg is nézhetjük neten. Akár úgy is meg lehetett volna csinálni, hogy egy vonalkódot beolvasunk, ami megnyitná a videót. Szakácskönyvben már láttam olyat, és hangulatos.

De ez még nem az a kiadvány. Nekem, mivel nem vagyok rajongó, sok újat mondott. Ok, volt, amit ismertem, mint a fentebb említett kezezés, és volt, amit anno láttam a tévében – pl. Zidane lecsapja a neki beszóló másik focistát.