Fülszöveg: 

Az angol tóvidéken járunk 1899-ben. A tizenkét éves Agatha, a grófi Asquith család leszármazottja egy nap nemcsak az édesapját, hanem minden mást is elveszít: az otthonát, a vagyonát, a személyiségét. El kell hagynia a kastélyt, Gosswater Hallt, hogy egy kis, tóparti házban lakjon egy idegennel, akit apjának mondanak.
Aggie elhatározza, hogy kideríti, ki is ő valójában, ám nem ő az egyetlen, aki ki akarja deríteni az igazságot. Az év utolsó napján, mikor éjfélt üt az óra, egy rejtélyes árnyalak tűnik fel a múltból, és nem tűnik el addig, míg fel nem tárul a múlt sötét rejtélye…

Szerintem: 

Gyerekeknek, kiskamaszoknak jópofa

rejtélyes, szerethető történet. Éleztem felnőtt fejjel is, csak egy kis bajom volt vele.

Kezdjük talán ezzel: a történet egy nagy rejtélyre épül. Agatha személyazonossága – a grófi pár gyermekének tudja magát, de kiderül, hogy csak örökbe fogadták. Az igazi apja egy rossz hírű helyi gazda, aki magához veszi a gróf halála után a kislányt. De ki az anyja? Miért jelenik meg neki egy szellem? Már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy ki Agatha és miért a grófi pár nevelte. Ahogy a történet egyre több elemet fed fel, mint a sír vagy a grófi család története, fájdalmasan nyilvánvaló az egész. Így engem idegesített is, hogy Agatha semmit sem sejt – illetve éreztem a köteten, hogy arra van kihegyezve, hogy a nagy leleplezésnél lepődjünk meg. De nem lehetett.

Ezt leszámítva szépen fel van építve, és jól adagolja a kalandokat. Agatha nem csak egy szerényebb életet kell, hogy megszokjon. Az új gróf ármánykodik ellene, a környékbeliek között is akad veszélyes elem, a szellem is nyomozásra sarkall. Kényelmes tempójú, de kalandos gyerekkönyv.

Ad neki a kosztümös környezet, kicsit meséssé teszi. A történelmitől messze van, de nem is mese. Inkább színesíti, hitelesebbé teszi a környezete. A modern korban nem lehetett volna eljátszani, amit itt a grófék sokakkal megtettek. De az emberek reakciót, a lehetőségeiket is meghatározza ez a környezet. Szinte jobban van használva és több értelme van, mint sok történelmi romantikus regényben a viktoriánus keret.

A misztikus szál a szellemmel is éppen annyi, hogy színezze a történetet, de nem viszi túlzásba. Messze nem paranormális regény, és nem is ijesztő.

Nagyon olvastatja is magát. Agatha szemszöge húz előre, közvetlen és mesélős is. Miközben igényes, nyelvileg és szerkezetében is kamasz olvasókra szabott. A szókincse mai, a szerkezete egyenes.

A szereplők jelleme szintén a fiatalabb célközönségre szabott. Fekete-fehér a világkép, vannak a jó és a rossz emberek benne. Az új gróf, Bryn örökbefogadója a negatív alakok – ők másokat bántanak, pazarlók, bántják a többieket. Thomas, Agatha apja jószívű, dolgos, és döbbenetes, hogy a vele történteket mennyire fel tudta dolgozni. Mert amit a grófék vele tettek, az több szinten szétzúzta az életét. A családjától, a szakmájától, a szabadságától is megfosztották, a becsületét is megtépázták. A bűne meg csak annyi volt, hogy meg akart nősülni. De lesz jószívű segítője is a lánynak, akivel együtt lehet kalandozni. Agatha pedig fejlődő jellemet kapott: alapvetően jó kislány, de elkényeztetett grófkisasszony is volt. A más élet lecsiszolja a nemesi gőgöt, és felismeri, melyek az igazi értékek. Így a végére jobb ember lehet, mint volt kezdetben.

Ha már itt tartunk, még valami, amit szerettem: a regény nem azt a klisét akarja mélyíteni, hogy a pénz nem boldogít. Fontos a vagyon, és nem csak azért, mert egy elrejtett örökséget is keresnek a történetben. Agatha sem lesz boldog kislány a tisztes szegénységben: megkapja az örökségét, és okosan fekteti be a kötet végére. Vagyis, inkább azt mutatja, hogy nem a pénz a legfontosabb – de az anyagi biztonság jó dolog, és a pénzzel tudni kell bánni.

Kellemes olvasmány volt, gyerekként kifejezetten szerettem volna.