Fülszöveg: 

Nézzünk szembe a tényekkel: Greg Heffley soha nem változik meg. Valaki igazán elmagyarázhatná ezt Greg apjának is.
Frank Heffley úgy dönt, hogy meg kell edzenie a fiát, ezért beíratja sportolni és más „férfias” tevékenységre is.
Persze Greg könnyedén áthúzza apja terveit. De mikor az apja megfenyegeti, hogy katonaiskolába adja, Greg rájön, hogy össze kell kapnia magát…különben szedheti a sátorfáját.

Szerintem. 

Küzdök az ellenérzéseimmel, és lassan

megkedvelem ezt a sorozatot? Itt még nem tartok, de alakul. Ez volt az első kötet, amin már tényleg tudtam mosolyogni, és nem merült fel bennem, hogy nem értem a széria népszerűségét.

A helyzet az, hogy én még mindig ellenszenvesnek találom a főszereplőt. Greg nem változott semmit, továbbra is egocentrikus, ügyeskedő és így gyakran másokat bántó önző figura. Ahhoz képest, hogy Rowley a legjobb – most felmerült bennem az is, hogy az egyetlen – barátja, rendszeresen kiszúr vele. Ebben a kötetben is van nem egy ilyen dolga: időkapszulát ásnak el, amibe Rowley a videójátékait teszi Greg unszolására, aki meg három dollárt rak bele. Aztán majd ki is ássa, és megtart mindent. Vagy: a lány, aki tetszett a főszereplőnek, kedvesen írt a másik fiú évkönyvébe, erre Greg Rowley nevében bántóan írt vissza. Ok, Rowley meg kissé fogyatékosnak tűnik, de már felmerült bennem az is, hogy Greg nem annyira megbízható, hogy elhiggyem neki. Minden esetre fura, ha a fiú tényleg olyan lassú, naiv és retardált, amilyennek Greg lefesti, miért Rowley tetszik a lányoknak, vagy volt népszerű korábban, amikor összevesztek Greggel. Fogyatékosként céltábla lenne.

Most viszont volt pár helyzet, amikor megmosolyogtattak a ténykedései. Ok, ilyenkor nem ártott másoknak. Ahogy plusz alvásidőt akart nyerni magának, vagy amikor ki akarta lesni a szennyeskosárból, hogy ki eszi meg a tízóraira neki vett édességet. Vannak ötletei, nem egy elveszett figura. Az sem semmi, ahogy kitalálja, hogy meneküljön meg a katonai iskolától. A cserkész kalandokon is jót tudtam mosolyogni – a faragás, jaj… Most ezek voltak annyira humorosak, hogy ellensúlyozták a személyisége ellenszenvesebb vonásait.

Konkrét cselekményszálat ebben a kötetben nem tudok kiemelni. Újabb pár hónap Greg és a családja életében. Tetszik is, amikor többről tud szólni, mint a személyes dolgairól és terveiről. Az apja dolgain is tudok mosolyogni, és mellékszálon felhoz olyan témákat, mint a kamaszok én-keresése, ha Greg ebből mindössze annyit ért, hogy Rodrick neki is, nem csak az apjuk agyára megy.

A stílusa a szokott, és a szöveg szerves képét képezik Greg rajzai is. Ezek nem csak dekoratív elemek – akkor nem sokra mennénk velük, mert gyerekrajznak tűnnek, és a pálcika embereket nehezen fognám fel művészeti értékként. Viszont, szinte képregényként működnek, és kiegészítik a leírt cselekményszálakat, nem csak képpé alakítja a leírtakat. Sűrűn poén van bennük, akár már a rajzolás mikéntjével is.

Mivel gyerekkönyv, azért némi tanulságnak örültem volna. De ebben nem találtam. Humoros, szórakoztató, de hogy mit tanul belőle a gyerek? Remélhetőleg nem azt, hogyan manipulálja a nála butábbakat, mert az viszont benne van.