Fülszöveg: 

Alig ​hét esztendővel a pusztító kolerajárvány után, 1838 tavaszán minden idők legnagyobb árvize öntötte el az ekkor már rohamosan fejlődő, nyüzsgő és prosperáló várost, Pestet. A hónapok óta észlelt baljós előjelek ellenére a lakosok nem törődtek a fenyegető veszéllyel, és csupán a legalapvetőbb intézkedéseket tették meg a közeledő jeges ár feltartóztatására. Ezért március 13-a éjjelén szinte meglepetésszerűen zúdult rájuk a tengerré duzzadt Duna vize.
A Cholera-naplóból megismert Gruber Vilma, aki ekkor már nem kíváncsi kamaszlány, hanem bájos, fiatal nő, a természeti katasztrófa idején Pesten, az idősebbik nővérének a házában tartózkodik. Mivel az otthonuk a megáradt folyótól csak egy utcányira fekszik, kis családjával hamarosan az események középpontjába kerül. Az ő szemével láthatjuk, ahogyan az „árvízi hajós”, Wesselényi Miklós a veszéllyel mit sem törődve, fáradhatatlanul segíti csónakján a bajba jutottakat. De mások is kiveszik a részüket a mentésből, például az ismert nyomdász, Landerer Lajos vagy István főherceg, József nádor fia.
A tragédia következtében Pesten a házak fele a földdel vált egyenlővé, vagy lakhatatlanná tette őket a napokig dühöngő árvíz. Vajon hogyan lehetséges egy ilyen mértékű katasztrófa után talpra állni, és újrakezdeni az életet – akár egy fiatal lánynak, akár egy városnak?

Szerintem: 

Fábián Janka újabb

napló/lányregény története. Folytatás is, nem is. Szellemiségében nagyon párja a Cholera-naplónak, és az átkötés is megvan.

Egyrészt, összeköti őket a főszereplő család. Ám most szereplőket váltunk: Zsini már férjes asszony, és biztonságban él Budán. A főhős most Vilma, a húga lett, aki egy szerette gyászolása miatt lakhelyet is vált, és most a másik nővérénél, Lujzánál és családjánál él Pesten. Vagyis, a korábbi mellékszereplőket teszi meg főszereplőnek.
Másrészt, összeköti őket a formátum. Még magyarázza is, miért. Zsini ajánlotta a húgának a naplóírást, aki a gyászát megpróbálja így feldolgozni, majd jön a Duna áradása és már másról is írnia kell. Ugyanúgy meséli a történetet, néha szinte az eseményekkel egy időben, máskor visszaemlékezve és utólag visszagondolva. Ugyanúgy megvan a szerelmi szál is, és ugyanúgy a sorok között.

Ez a drámaibb kötet. Egy család szenvedéseit követve ismerjük meg, milyen lehetett akkor Pesten. Kik és hogyan segítettek önzetlenül, míg mások ebben is a nyerészkedés esélyét látták. Plusz, ahogy lenni szokott, a rablás és erőszak is színre lépett, ahogy egyre nagyobb lett a baj. Miközben a család küzd a túlélésért, emberi drámákat látnak – mint a fiatalok, akiket előttük ragad el az ár – és maguk is veszteségek sorát szenvedik el – Lujza gyengébb fia végzetesen meghűl, a lakás víz alá kerül és hasonlók. Átélhető, fájdalmas attól, hogy egy fiatal nő, egy az események átlagos elszenvedője szemszögéből nézhetünk végig mindent.

Tetszett, ahogy bele van csempészve a történelem és a nevezetes történelmi személyek. Azt ugyan kissé tablónak éreztem, hogy úgy van megírva a történet, hogy az eset minden jellegzetes alakjával és a benne levő történelmi személyekkel is mind összefussanak, de ettől történelmi regény is. Képet ad arról, milyen lehetett a nagy pesti árvíz a XIX. században.

Ugyanakkor nem válik sötét, depressziós történetté, hiába halmozza az emberi veszteségeket. Mert mellette ott vannak a hősök – hétköznapi és híresek is. Mellette ott van, ahogy összekapaszkodnak, küzdenek és túlélnek. Ott van a szerelmi szál, ott van a remény, és az újjáépülés.

Erre a kötetre is igaz, hogy szimpatikus emberek sorát mutatja meg. Mindenki kedvelhető, de sokan kapnak valami pluszt is, amitől igazán emberiek lesznek. Mint pl. a sógornő, Frida. A német nő, akit szeretnek és befogadtak a családba, aki jó velük, és valóban családdá váltak. De akiben azért megvan a nagyratörés is, és féltékeny, tudat alatt neheztel arra, aki szerinte jobbat/többet kapott, mint ő maga. Kisregény, de jól elkap karaktereket.

Igényesen van megírva. Az eseményeket láttatják a leírások, de nem fújtja el velük a cselekményt. Az érzéseket is finoman megfogja, és visszaköszön az a szemérem, ami Zsini történetében is megvolt.

Pozitív az üzenete, lekötött a cselekménye és a szereplőket is kedveltem. Kellemes olvasmány volt a drámai téma ellenére – és hogy megfogalmazza a katasztrófaturizmus lényegét is…

Idézet: 

A pénz nem arra való, hogy tartogassuk, hanem hogy a javunkra fordítsuk.

Milyen fura az emberi természet, hogy kedvét leli ezeknek a szerencsétlenségeknek a látványában – jegyezte meg László halkan. – Persze csak addig, míg őt magát közvetlenül nem érinti az esemény.

Hiába, az emberi természet az ilyen borzalmas tragédiákban is kiütközik, még inkább, mint máskor, és ha valaki híján van a tisztességnek és az erkölcsösségnek, az nem fogja nézni, kiknek okoz ezzel kárt, fájdalmat vagy szenvedést.