Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Sepetys: A csend forrásai

2023. január 25. - BBerni86

Fülszövega_csend_forrasai.jpg

Madrid, ​1957. Spanyolország a napfény és jó borok ígéretével vonzza a turistákat és üzletembereket. Köztük van a tizennyolc éves Daniel Matheson a családjával. Apja texasi olajbáró, aki üzleti ügyeit intézi. Daniel terve, hogy ezalatt ő a fényképezőgépe objektívjén keresztül megismeri anyja szülőföldjét. A fotográfia – és a sors – ismerteti össze Anával, akinek a családja a polgárháború óta szenved a zsarnoki hatalom okozta megpróbáltatásoktól. A fényképek nyugtalanító kérdéseket hagynak Danielben, és némelyik veszélyt is jelent számára. Nehéz döntéseket kell meghoznia, hogy megvédhesse azokat, akiket szeret.

Szerintem

Annak az esete, amikor

a regényt nem tartom rossznak, de mégsem szerettem. A cselekmény helyett érzelmekkel és szerelmi szállal van tele, ami nem tudott lekötni.

Az alapokat nézve egy gazdag amerikai család érkezik Madridba. A fiuk, Daniel összebarátkozik és beleszeret a szálló egyik szobalányába, Anába.
Miközben a fiatalok egymáshoz közeledése zajlik, látjuk, milyen az élet a korszak Spanyolországában. Milyen képet mutatnak az olyan érkezőknek, mint Daniel és a szülei. Mit élnek meg a szegények, akik küszködnek mindenért.
Közben zajlik Daniel lelkében is egy folyamat – van egy álma, szenvedélye: a fotózás. Az olajmágnás apja azonban más utat szán a fiának, és ez a pont, ahol Daniel eldönti, hogy az apja vagy a saját álmai nyomába ered.
A harmadik szál sokáig alig kapcsolódik mindehhez: Ana unokatestvére, Puri egy babák mellett dolgozik. Árvák ellátásában segít, akiket aztán örökbe adnak. Csak éppen a lány kezd rájönni, hogy mit is tesznek itt igazán. Hogy azok a gyerekek nem is mind árvák. A szüleiknek hazudtak, és nem kevés pénzt kérnek értük. Olvasóként pillanatok alatt át lehet látni, hogy utána fejezeteken át azt olvassuk, hogy Puri igazából érzi az igazságot, de nem akarja elhinni. A végére természetesen a főszereplőket még közvetlenebbül érinti az eset, de addig ez szépen lebegtetve van.

Talán ezért nem tudtam szeretni ezt a regényt: minden sokáig lebegtetve van. A szereplők nagyon éreznek, nagyon gyötrődnek. Eljutnak majd a cselekvésig és tesznek is majd dolgokat, de azt hosszas előkészítés előzi meg. A terjedelméhez képest nem sok minden zajlott le a történetben.

Miközben Sepetys szépen építi a szereplőit, és leköveti az érzelmi folyamataikat, én nem éreztem közelebb magamhoz őket. A kiemelt szereplők pozitív hősök, és nem kevés hősi kiállás is van benne, amennyit a rendszer enged nekik. Mégis, az a sok gyötrődés és néma szenvedés, nekem nagyon nem esett jól. Amihez hozzájön, hogy rengeteg döntésük van, amivel nem tudtam mit kezdeni. Csak egy példa: Ana családjának enniük sincs mit, küszködnek, de számukra kisebb vagyont képesek előteremteni, hogy az anyjuk sírhelye megmaradjon. Ok, annyit értek, hogy a tömegsír gondolata nem tetszik nekik, de miért nem elég egy olyan temetkezési hely, ami megfizethetőbb?

A végével is felemás érzelmeim voltak. Sepetys azért nem ír egy lányregényes véget, és a szereplői sokat küszködnek, de évekkel később, egy más politikai rendszerben minden szereplő megtalálja a neki rendelt személyt, a családok és párok egyesülnek. Ha késéssel, de megkapják azt a nagyon boldog véget. Az mindig zavar, amikor hosszú évek telnek, a szereplők felnőnek és lesz egy önálló életük, aztán az első nagy szerelmet úgy folytatják, mintha megint tizenévesek lennének. Itt se bírom megemészteni, hogy a kb. 40 éves Daniel úgy megy vissza Anához, mint a 18/19 éves. Csak egy fél élet telt el közben, és érzelmileg ugyanott tartanak? Igen, ez az, ami nekem nagyon romantikus regényes vonás, és nagyon nem szeretem.

Vagyis, Sepetys szépen bemutat egy rendszert, felhívja a figyelmet az igazságtalanságra és érzékenyít a szegények helyzete felé. Mellette érzékeny, lelkileg nagyon felépített szereplőket mozgat. Csak éppen annyira szerelmes/érzelmes és lassú számomra a cselekmény, hogy nem szerettem a történetét.

Idézet

– Tudod, mi volt a mottója?
– Si. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”
Visszafordult a falon lógó képek felé. Capa képeit nézve úgy érezte, mintha benne lenne a jelenetben. De milyen közel van a túl közel? Capa három éve halt meg. Taposóaknára lépett Indokínában.

A méltó ellenfél olyan ember, akit tisztelsz, akinek hasonló céljai vannak, és akit le kell győznöd.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5817999158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása