Fülszöveg: 
A híres Debreceni Kollégium ösztöndíjas diákjaiként ismerjük meg – az 1690-es évek táján – a két árva jobbágyfiút, Veres Lacit és Istvánt, a jólelkű Dobos néni ingyenkosztosait. István hiába bizonyul a legerősebbnek a nevezetes nagyerdei vetélkedőn, s nyeri el a fődíjat Szilágyi professzor szépséges lánya kezéből – a két fiú hamarosan földönfutóvá válik tönkrement jótevőivel együtt…
Végül is minden jóra fordul, mint a mesékben, kiderül az igazság, a fejedelem megbocsát, s a fiúktól mint derék megjutalmazott kuruc vitézektől válunk el, akik elnyerik a szeretett lányok kezét is.
Szerintem:
Mikszáth egyike a nagy
magyar mesélőknek, és ezt ez a klasszikus ifjúsági regénye is bizonyítja. Bár közben a fejemhez kaptam, hogy egy történelmi regényben ez mégis hogyan jön össze, azért élveztem a történetet végig.
Szerintem a trükk az, hogy a népmeséket és a történelmi regényt ötvözte ebben a történetben Mikszáth. A két főszereplő a két árva, akik a történelmi Magyarországon élik meg gyakran népmesei kalandjaikat. Ahogy szét lesznek választva és külön boldogulnak, majd egymás segítésére mennek, ahogy a kutya ott van mellettük szinte mesebeli segítőként. De mondhatnám a kincset, vagy ahogy a város legszebb lánya beleszeret majd az egyikükbe. Kuruc korszak, a kitörő szabadságharc és benne a népmesei két szegény fiú, akik majd magasra jutnak.
A történelem különben hátteret adott – jelennek meg híres történelmi személyek, és az ország korabeli helyzete befolyásolja a fiúk sorsát, de nem a történelmi események benne a lényeg. Egy jól használt korszak, de nem történelmet ismertető regény.
Mikszáth élvezettel mesél, és meg is vannak a kitérések, de ezek most jobban a történet mellett maradt. Pl. részletesen megismerjük, hogy Dobos néni miért szeretett volna a fizetős diákok mellé olyan fiúkat is, akikkel jótékonykodhat. A kitérő indokolja, hogy miért lesznek átnevezve Lacinak és Istvánnak. Így van egy Mikszáth anekdota kitérő fejezet, de az magyarázza a fő szálon történő esetet.
Néha sajnos a mese volt az, ami rontotta az élményt. A szerelmi szálakat egészen kiábrándítónak találtam – egyszer elhitette a szerző, hogy hősünk szerelmes a polgármester lányába, aztán egy váltás és a végére már egy random lány jegyese, akivel addig nem is találkozott? Akkor mennyit ért az a szerelem, amit korábban végigolvastunk? Csak a mese volt a lényeg, hogy a szegény fiú végül gazdag lány mellé kerüljön.
Talán buta dolog, de én sajnáltam a kutyákat is. Ahogy ott vannak végig és segítenek, a fekete annyival jobb véget érdemelt volna cserébe. Ha már annyi a mesei elem a cselekménybe, nem érhette volna meg mindkét kutya a happy endet?
Egy tempós, változatos, szórakoztató történet különben végig, ifjúsági kalandregénynek működik ma is. Talán annyi, hogy a népmesét idéző elemek miatt inkább kisebbeknek tudom elképzelni.
