Fülszöveg: 

Zera ​egy boszorkány halhatatlan katonájaként kénytelen élni. Nightsinger egy szelencében tartja Zera szívét, így a lány hiába szeretne szabadulni a helyzetből, kérdés nélkül szolgálnia kell őt. Egészen addig, amíg Nightsinger meg nem kéri, hogy hozza el egy herceg szívét a sajátjáért cserébe. De van egy feltétel: ha lelepleződik a királyi udvarban, akkor Nightsinger inkább elpusztítja Zera szívét, mint hogy végignézze, ahogy a boszorkányokat gyűlölő nemesek megkínozzák. Lucien d’Malvane koronaherceg pont annyira utálja az udvart, amennyire az szereti őt – a tanárai félnek kijavítani a hibáit, és minden nő az ő kegyeit keresi. Senki nem mer szembeszállni vele – Lady Zera érkezéséig. Zera nem foglalkozik az udvari protokollal, fel van vágva a nyelve, féktelen, és a herceg vérét akarja. Nem kell sok idő hozzá, hogy a büszke herceg is az ő szívét vegye célba. A lány, akinek nincs vesztenivalója, és a fiú, akinek mindene megvan, veszélyes macska-egér harcba kezd. A győztes elnyeri a vesztes szívét. Szó szerint.

Szerintem: 

Kellően rövid leszek, mert

minden téren csalódás volt ez a kötet. Azt sejtettem, hogy a romantikus YA tipikus húzásait fogja hozni, de ennyire semmilyen történetre azért nem számítottam. Volt ennek egyáltalán cselekménye?

Tulajdonképpen annyiról szólt az egész, hogy Zera úrilánynak álcázva magát a királyi udvarba kerül és egymásba szeretnek Lucien herceggel. A Párválasztó regények jutottak róla eszembe, itt is fel vannak vonultatva a lányok, hogy a herceg kegyeskedjen választani közülük, csak nincs showműsornak megszervezve.
Ha legalább romantikusnak jó lenne, de az sem. Pár összefutás, kevés beszélgetés. Az még rátesz egy lapáttal, hogy a lány nem is tudja az igazi valóját megmutatni. Szerepet játszik, amiben hol jobban, hol kevésbé önmaga lehet. Akkor kibe szeret bele a herceg? Annyira ki akarják hangsúlyozni, hogy Lucien nem a szemével szeret, de akkor meg felmerül a kérdés, hogy egy álcába szeret bele?

De a világépítéssel is bajom van. Csak körvonalakat kapunk. Egyesek háborút akarnak, mások ezt elkerülnék. De fogalmunk sincs arról, milyen ellentétek vannak, miben különböznek a szemben álló felek, egyáltalán a birodalmak topográfiája is semmilyen. Vannak társadalmi feszültségek is, de ezek is alig kerülnek elő és felülről, nem érintettként akarják intézni őket. Lucienben legalább a szándék meglesz a végére, de az egész olyan semmilyen, mert arra van kihegyezve az egész, hogy Zera – Lucien kapcsolatára hogyan hatnak az események vagy a vélemények.

Zera önmagában is komplikált. Bár így nincs kimondva, de ő egy mágikusan létrehozott zombi. Megszűntek az emlékei és azt vallja, érezni sem képes. Kivették a szívét, nem tud meghalni, húst kell ennie az életben maradáshoz. Az öntudatát leszámítva igen, zombi. Csak éppen: ahhoz képest, hogy elvileg nincsenek emlékei, igencsak nosztalgikus az elfeledett múltja és a családja felé. Ha nem tud érezni, hogyan eshetne szerelembe most? Persze, könnyű elintézni annyival, hogy hazudtak neki a boszorkányok, de ez így annyira kényelmes és olcsó megoldás.

A végére különben betettek egy meglepőnek szánt fordulatot, ami majd visz tovább a következő kötetbe, de meglepetés helyett én csak fújoltam egyet. A halott testvér mégsem halott, csak ő is udvari ármánykodó. Ahogy a regény megoldásai, ez is kényelmes és erőltetett.
A cselekmény arra talán kicsit felpörgött, de én inkább éreztem röhejesnek, mint ijesztőnek vagy izgalmasnak. A kis hableány dilemma: kivágjam a szeretett herceg szívét és megmentsem magam, vagy áldozzam fel magam? Meglepetés, Zera is Andersen mesehősének döntését választja. Ami újfent ellentmond annak, hogy mágikus zombiként nincsenek érzései. Ha a szerelemtől meg visszanő a szíve, amire itt mintha utálnának, az kifejezetten gagyi ötlet.

A stílusa is olyan semmilyen. Tipikus lányos, érzelmes YA.
Viszont, egyetlen dolog feldobta, és nekem csak az mentette a sztorit: saját hangot kapott Zera vérszomja és folyamatosan befolyásolni akarja a lányt. Rendben, lehet ehhez kellett a fekete humorérzékem, de én kifejezetten viccesnek találtam, ahogy ez a hang folyamatosan buzdítja a hősnőt a herceg szívének kivételére és vérontásra.

Jobb és sötétebb mesét vártam, nekem túl tipikus és lányos romantikus YA fantasy. Kár érte.

Idézet: 

Az udvarhölgynek legyen esze a két füle között, ahogy mindannyiunknak. Mert mit ér a szépség cél nélkül? Csak annyit, mint egy vázányi virág, ami, ha elhervadt, eldobható.