Fülszöveg: 

Iris Winnow két hete tért haza megkínzottan és törött szívvel a frontról, a háborúnak azonban még nincs vége. Romannek nyoma veszett, Oath városa pedig továbbra is hitetlenkedve és a borzalmak felett szemet hunyva viszonyul az eseményekhez. Amikor Iris és Attie újabb esélyt kap, hogy Dacre mozgásáról tudósítson, mindketten kapva kapnak a lehetőségen, és ismét nyugat felé veszik útjukat, hátrahagyva a várost, amely lassan darabjaira hullik a háború fenyegetésében.
Roman, Dacre birodalmában ébredve, képtelen felidézni a múltját. Miután biztosítják, hogy emlékei idővel visszatérnek, cikkeket kezd el írni Dacrénak, nem igazán értve a háborúban betöltött szerepét. Ám amikor a szekrényajtón át egy furcsa levél jut el hozzá, Roman levelezésbe kezd a rejtélyes feladóval, és hamarosan válaszút előtt találja magát: álljon ki Dacre mellett, vagy árulja el az istent? És ahogy a napok egyre sötétebbé válnak, Roman és Iris elkerülhetetlenül haladnak egymás felé… és a két fiatal saját szívét és közös jövőjüket teszi kockára, hogy megfordítsák a háború menetét.

Szerintem: 

Egyenes folytatás, rövid idővel azután kezdve a cselekményt, hogy az előző rész véget ért. De a kettő egy történet, nem érdemes egymás nélkül olvasni őket.

Plusz, még kicsit sikerül duplázni is a dolgokat. Amik benne voltak az első részben, most

kicsit több romantikus elemmel újra megjelennek. Elég csak a leveleket megnézni. Az elsőben Iris nem tudta, ki a titokzatos levéltárs, akivel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Most Roman nem tudja, kivel levelezik és ki neki Iris, de sokkal hamarabb románc felé haladnak és Roman emlékei is meglepően gyorsan visszajönnek.
Aki szereti a levélregényeket, megkapja a maga kis plusz színesét ezzel. Mert tényleg el lehet olvasni, miket írtak egymásnak. Még Forest is levélírásra vetemedik egy ponton. Egyéb beékelt elemként pedig Roman újságcikkét is megkapjuk.
Azt valahol értékelem is, hogy ezeket valóban sikerült más stílusban, más hangulattal megírni, mint a regény elbeszélt részét. Csak éppen én nagyon nem szeretem a leveleket, így ezzel nem lehetett megvenni.

Ami engem érdekelt korábban, az a mitológia bővítése. És itt volt az igazi nagy csalódásom: minimálisan foglalkoztunk az istenekkel, az ellentétükkel, és a megoldás is olyan gyorsan megjött. Áldozattal, szenvedtek is, de ahhoz képest, hogy mióta és milyen áldozatokkal járt ez az ellenségeskedés rég, nem is értem, miért nem tudták előbb befejezni.
Sőt, nálam sikerült elérni, hogy mindkét istent megutáljam. Van a történetben egy olyan mozgalom, ami mindkét istent megveti és kitaszítaná. Nekem ők lettek egyre szimpatikusabbak, pedig a történetben nem ők a megoldók vagy a pozitív szereplők.

Túlírtnak is éreztem – az első fele elnyújtva eljut addig, hogy Roman és Iris megint leveleznek, megint egymásba szeretnek – vagy inkább újraélik a történetük? Utána meg a titkos találkozók, szervezkedések, meg a végén az előzményekhez képest gyors zárás. Ennek a kötetnek sikerült bennem azt az érzetet keltenie, hogy túl van írva (a románc) és össze is van csapva (mitológia és háború) ugyanakkor.

Nem segített az sem, hogy nem díjaztam, milyen drámát és tragikumot tett bele a szerző. Értem, nem lehet mindenki túlélő és nem ér mindenki boldog véget, de hogy pont azok a szereplők vesszenek oda a végére…
Jó, nem vagyok objektív. A sok fájdalommal és szerelmi kínlódással elsősorban Iris, de még Roman is egyre ellenszenvesebb lett nekem. Ha ők vesznek oda és Foresték élik túl, a lányék után meg maradnának a leveleik, amiket a testvére kiadat, talán jobban érezném magam. De ezen kár is gondolkodni – ifjúsági regényben nagyon ritka az ilyen vég, nagyon kevés példa is jut eszembe, amikor mindkét vagy legalább az egyik főszereplő meghal. Az a jellemző, amit itt is kapunk – a szerző az egyik szimpatikus, kedves mellékszereplőt öli meg a végére.

Nem akarok túlragozni. Ugyanazt tudja, amit az első fele. Szomszéd lány típus és a nagyon helyes srác szerelme legyőz mindent, isteneket is, de nem áldozat nélkül. Sok szerelem, sok érzelem és fájdalom, kevés cselekmény. A célközönségnek inkább passzol, mint nekem.