Fülszöveg: 

Jane Austen, az egyszerű, sokgyerekes vidéki anglikán pap lánya nem számíthat sem hozományra, sem előnyös házasságra. A rossz kilátások ellenére nem közömbös a fiatalemberek iránt, és bár vagyon nem teszi csábítóvá a bálokon, a társasági összejöveteleken, életvidámsága és műveltsége kiemeli a férjkereső lányok sorából. Ám ambíciói túlmutatnak a házasságkötés társadalmi elvárásán: minden gondolatát erős és intelligens nőkről szőtt történetei foglalják le, melyeket lemoshatatlanul tintafoltos kézzel vet papírra. Majd újra meg újra átírja a regényei kéziratait, és sikertelenül keres könyvkiadót. Az írói sikerek és az egyenrangú felek közötti szerelem is sokáig elkerüli, éppúgy, mint okos és szenvedélyes hősnőit, Emmát, a Dashwood nővéreket, Elizabeth Bennetet…

Szerintem: 

Jane Austen az egyik, ha nem

a legismertebb angol írónő. Nem meglepő, hogy bekerült a kiadói sorozatba. De mit tudott Catherine Bell tenni, hogy másként nézzünk az írónőre? Mert nem tűnik túl izgalmas témának, hogy a vénlány papkisasszony regényeket ír.

Bell fordított egyet a nézőponton, és egészen feminista irányba vitte el. Az ő Jane Austen-je tudatosan ment szembe a kor és a szülei elvárásával, hogy a hivatásának, az írásnak élhessen. Jól férjhez menni, gyereket nevelni – helyette írt, és elsőként elérte, hogy nőként elismerjék íróként. Azt fogta meg, és ábrázolta nagyon érzékenyen, hogy Austen számára az írás micsoda belső kényszer volt. Egyszerűen nem érezte jól magát, ha nem alkothatott és nem törhette a fejét a szereplői beszélgetésein, tettein.
Így természetesen olyan jeleneteket is bele lehetett tenni, amikor a saját élete valamiképpen megihleti. A kedvencem különben az volt, ahogy a kedvenc sógornője véletlenül ötletet ad, mi legyen az Értelem és érzelem címe. Különben inkább magától voltak ihletett pillanatai, majd megszállottan írt, és nem az életét, a körötte élőket regényesítette meg. (Ha azért olyasmit fel is lehet fedezni, hogy az anyja éppen olyan vehemensen akarja férjhez adni a lányait, mint Elizabeth anyja.)

Ha már ennél az írói szálnál maradunk – zavarónak találtam, mennyi átemelés van Austen regényeiből. Nem csak pár sor, de nem egyszer oldalnyi anyag vagy több van kiemelve az Értelem és érzelemből, a Büszkeség és balítéletből vagy éppen a Meggyőző érvekből. Azt még megérteném, hogy kedvet akar csinálni Bell az olvasóinak, hogy Jane könyveit is olvassák el, de ez nagyon eltúlzottnak tűnik. Túl sok a beidézés.

Az időkezelése sem feltétlenül tetszett. Alapvetően a múltból halad a jelen felé, egy dicső pillanatból visszanézve az útra, ami idáig vezetett. De nem marad így, közben vannak beékelések különböző időpontokból. Zavart is, hogy folyamatosan figyelnem kellett a fejezetek elején, hogy mikor és melyik helyszínen járunk. Mert még azzal is élt, hogy félbehagyott egy jelenetet, majd egy másik korszakban visszagondolt arra a félbehagyott jelenetre, és merengett azon a szereplő, hogy jó döntést hozott-e. Mi meg innen tudjuk csak meg, mi történt. De azt konkrétan nem, hogyan. Ez olt, ahol kifejezetten zavart is: barátnőjének öccse megkérte Jane kezét. Elsőre nemet mondott, majd mégis elfogadta az ajánlatot. Visszavonultak estére. Egy későbbi jelentben gondolkozik azon, jó döntés volt mégis kosarat adni. Az nagyon tudott volna érdekelni, hogy adja elő, hogy mégsem lesz Harris felesége, de ez nincs a könyvben.

Van egy történelmi romantikus színezete is, de nem azt éreztem a meghatározónak. A férfiak éppen csak feltűnnek, senkit nem is ismerünk meg alaposabban, és szerelmi téren Austen igencsak szerencsétlen volt. Ha valaki tetszett neki még fiatalabb éveiben, komoly akadályt jelentett saját családjának szegénysége. Amikor jött az a férfi, akit a Szerelemnek írt meg Bell, egy tragikus balesetben életét vesztette még a lánykérés előtt. A kényelmi okból kötött frigy meg nem az ő stílusa volt. Ez egyszerűen nem az a történelmi erotikus romantikus vonal, amivel bestseller szerző Kleypas vagy Quinn. Ebben megvan az a viktoriánus visszafogottság, ami Austen könyveiben is.

Van benne tartam és szép emléket állít Austennek, mint írónak. De regény élményként azért kevesebb volt.

Idézet: 

– Okos lány vagy.
– Köszönöm, anya.
– Ha fiú lennél, az egész világ biztosítana róla, hogy egyszer majd sokra viszed.
– Talán egy lány is sokra viheti.
Az anyja kuncogott, majd ismét elkomolyodott.
– Ne várj túl sokat! Csalódni fogsz csupán.
– Ha így vélekedünk az életről, akár már most befekhetünk a sírba meghalni.