Fülszöveg: 

A tizennégy éves Amy és öccse, Dan most a kenguruk földjére utaznak szüleik nyomait követve. De az utazás szörnyű emlékeket idéz fel Amyben. Olyan szörnyűeket, hogy nem oszthatja meg őket senkivel… még Dannel sem. Szüleik szellemétől kísértve és halálos ellenségeikkel a nyomukban Dan és Amy már azt sem tudja eldönteni, ki a barát, és kitől kell tartaniuk. Vakságuk miatt elkövetnek egy nagy hibát… ami egy titkos barátjuk életébe kerül.

Szerintem: 

Az már meg sem lep, hogy

a szokott helyszínen nyitunk. A reptéren. Értem én, hogy a kulcsok utáni hajszában járják a világot a gyerekek, és ehhez repülniük kell, de már komolyan kezd elegem lenni a reptéri jelenetekből. Igaz, most legalább nem volt sok.

A történet nem szokványos kulcs hajszának indul, bár a kedvenc részeim azok voltak, ahol megismerkedtek egy történelmi híres személlyel, és az ő hagyatékában volt elrejtve a kulcs. A Cahill testvéreket most a szüleik hagyta nyom vezeti Ausztráliába, de természetesen ide is követik őket a rokonok, és újra kulcs-játszma alakul ki.

A történet tele van átveréssel, és már komolyan csodálom, hogy a szerzők még nem keveredtek bele, ki kinek mit hazudott már, és hogyan verte át. Ebben a részben múltbéli, a jelenben is árulások és átverések csokrát kapjuk. Mellette van kutatás, és kulcs utáni hajsza is, tengeren, levegőben is. Gyerekkönyvként mozgalmas, szórakoztató.
De nem a kulcs, és nem is a történelmi rejtély az izgalmas benne. Az itt szinte csak keret, mert Amynek az elfojtott emlékeit kell felszínre hozni, hogy mi is történt a szüleik halálának éjjelén. Most az a nagy kérdés, hogy ki ölte meg a Cahill-szülőket.

Ennek kapcsán újra szereplő is színre lép, megismerhetjük a Kabra-gyerekek anyját, Isabelle-t. Gyönyörű és halálos. Vele egy okos és kegyetlen személlyel bővült a szereplőgárda. Valahol logikusnak is érzem, hogy mivel ő jön, valaki másnak mennie kell. Vagyis, ebben a részben valaki meghal. Azt azért nem írom le, ki.

Nem annyira okos könyv, és nekem fájó pont, hogy az ismeretterjesztést teljesen elnyomja a kaland. Mert mit is ismerünk meg Ausztráliából? Az élővilágából kapunk egy nagyon kis szeletet. Én szeretem az ilyen utazós történeteknél, ha meg is ismerhetem a városokat, országokat, ahol a szereplők járnak. Volt már olyan része ennek a sorozatnak, ahol ez megvolt, de ez nem olyan.

Van helye érzelmi dráma. Abból is látszik, hogy ezt a kötetet nő jegyzi, hogy a leginkább az van megírva, hogy Amy mennyire gyötrődik a feltörő emlékek miatt, és hogyan vádolja magát. Az már szinte előképe annak, ahogy a YA romantikus regényekben a kamasz hősnők neki tudnak keseredni. Sajnálom is, hogy ennyire Amy kerül a középpontba. Az öccse, Dan sok tekintetben karakánabb és szerethetőbb számomra. De most keveset szerepel, mert azt kell olvasni, hogy Amy szenved, Amy bűntudatos, Amy nem tudja, hogy bízhat-e Irinában.

Gyerekként szerettem volna, felnőtt fejjel azért jobban szeretném, ha komolyabb történet lenne. Vagy az első részek stílusa is feltűnne, nem csak az extrém menekülések és kémiai anyagok begyűjtése lenne a téma. Mindegy, az érdekel, mi lesz a végjáték, és még mindig nem tudom elképzelni, hogy lehet ezt befejezni alig pár rész alatt. Ahhoz túl sok kulcs hiányzik.