Fülszöveg: 

Peter és rókája, Pax már rég nem találkoztak. A korábban elválaszthatatlan társak mostanra merőben másfajta életet élnek.

Paxnak és társának, Borzasnak kicsinyei születtek, akiket óvniuk kell a világ veszedelmeitől. Eközben Peter, a háború következtében árván maradt fiú, akit mardos a bűntudat és a magány, hátrahagyja fogadott otthonát és Volát, hogy csatlakozzon a Vízi Harcosokhoz – ahhoz a csapathoz, akik eltökélten dolgoznak azon, hogy meggyógyítsák a földet a háború okozta sebektől.

Amikor Pax egyik kicsinye súlyosan megbetegszik, a róka az egyetlen emberi lényhez fordul, akiről biztosan tudja, bízhat benne. És nem számít, Peter mennyire igyekszik megkeményíteni a szívét, a szeretet mindig utat tör magának. Így a fiú és a róka is azon kapják magukat, hogy újfent útra kelnek: haza, a gyógyulás és ismételten egymás felé.

Szerintem: 

Szép folytatást kapott a Pax. Felnőtt fejjel kissé

szájbarágósnak éreztem, de gyerekkönyvként jó így, kihangsúlyozva az üzenetét.

Mert ez a történet az újrakezdésről és a megbocsátásról szól. Peter és Pax történetet is folytatjuk, párhuzamosan. Pax világa rendben van: új családja három kölyökkel bővül és egy békés helyen éldegélnek. Peter viszont szenved – az apja odaveszett a háborúban, sokféle bűntudat gyötri, és elhatározza, többé senkit nem enged be, ő már többé nem szeret senkit. Azon is mesterkedik, hogy maradjon teljesen magára.

Pennypacker elkapta azt az állapotot, a gyászt, amely Petert rágja. Szerintem még gyerekfejjel is lehet majd érteni, miért akar így tenni, és miért nem lenne helyes. Sorra teszi mellé az olyan szereplőket, akik szóval és tettel is azt bizonyítják neki, hogy a fájdalom ellen nem az a gyógyszer, hogy bezárkózol és mindenkit kizársz. Vola, majd az osztagban Jade is próbál segíteni neki, de nekik Peter nem hagyja.

De aztán Pax és Peter útja megint keresztezi egymást. Egy erdőtűz Paxet és a középső kölykét elvágja a családtól. Túlélik, de a kicsi egyre betegebb lesz. Pax nem tudja, hogy segíthetne rajta. De ott van Peter, és felismeri a helyzetet a róka. Ahogy őt megmentette, kisrókaként befogadta, ezt megteheti a rókalányért is. És Pax képes lesz lemondani a kölyökről, hiába volt a kedvence a lány, ha ezzel az életét menti meg. Nem sejthette a róka, hogy ezzel a regény tetőpontját hozza el, és egy olyan drámai jelenetet, amin még könny is szökött a szemembe. Peter egészen addig arról képzelgett, hogy már Paxszal azt kellett volna tennie, amit az apja akart. Fájdalommentesen megszabadítani a szenvedéstől. És most esélyt kap mindent újrajátszani: a sérült kisróka, a fegyver és Peter.
Annak a jelenetnek magán túlmutató jelentősége van. Ott dől el, Peter újraépíti-e magát és lehet még jó ember, vagy ott minden véget ér neki is. Ha megöli a kisrókát, saját maga jó oldalával is végezne. Többé már nem lenne ugyanaz.

Gyerekkönyv, szóval nem fog horrorba átmenni, de annak a résznek drámája és súlya van. Akkor is, ha pont a gyerekkönyv volta miatt sejthetjük, hogy a fiú mit fog tenni a végén. Mintha Peter minden addigi szenvedése oda vezetne: a végső pont, ahol kővé változtathatja a szívét. Mi pedig megkapjuk vele az üzenetet, hogy mi a válasz minden fájdalomra és gyászra. Mi az élet értelme, mit jelent igazán élni.

Szépen kiemeli egymást a regény két történetszála. Pax fejezetei játékosabbak, szeretettel vannak átitatva, és lehet annak örülni, hogy miképpen boldogulnak a rókák. Peter szenvedése pedig drámai, fájdalmas, amit folyamatosan old fel a másik történetszál. Gyerekkönyv, így nem lett olyan depressziós, ami akkor lett volna, ha csak Peter fejezeteit olvassuk.

Díjaztam, ahogy a szerző igyekezett a rókák világát is visszaadni. Nem személyesítette meg őket, állati maradhatott a viselkedésük. Jót is tett neki, ettől hitelesebb. Még azt is igyekszik megragadni, hogyan fogják fel a világot és miképpen kommunikálnak. Állatbarát könyv, ezért is, és az állatokat mentő, pozitív szereplői miatt is.

Olvasmányos, kellemes, érthető. Van benne viszont sokféle dráma és fájdalom, amit nem feltétlenül akarnál egy 6 éven alulinak elmagyarázni. Így azzal bajban lennék, hány éves kortól olvasnám gyereknek, de szerencsére ezt nem is nekem kell meghatározni. Én szerettem, legfeljebb morgok kicsit azon, hogy ennyire nem kellett volna szájba rágni, hogy a szeretet a megoldás mindenre. Az él, aki szeret.

Idézet: 

De dolgokat összetörni bárki képes. Én azt a fajta erőt tisztelem, amelyik építeni tud. […] És talán mind közül azokat tisztelem a legjobban, akik úgy döntenek, újjáépítenek valamit.

Az emlékek olyan alattomosak. Folyton a felszín alatt rejtőznek, készen arra, hogy útonálló haramiaként szíven szúrják az óvatlan embert egy tőrrel.