Fülszöveg:
Reverie Tempest élete totál csőd. Szülei válását követően két évet halasztott az egyetemen, megszakította baráti kapcsolatait, felhagyott a szenvedélyével, és most elbukta a mester felvételi szóbelijét. Egyre lejjebb csúszik azon a bizonyos lejtőn, és lassan teljesen elveszíti önmagát.
De mi van, ha tényleg létezik második esély?
Revy ugyanis álmában utazik az időben: véletlenszerűen visszatér gimnáziumi éveinek egy-egy napjára, melyet éjszaka, felnőttként a saját tinédzser testébe szorulva él újra át. Az már csak hab a tortán, hogy a jelek szerint gimis szerelme, Sawyer, szintén álom-időutazó.
Vajon sikerül Revynek ismét egyenesbe jönnie, vagy az időutazás csak még jobban összekuszál mindent?
Szerintem:
Az ötletét szerettem, de aztán
elvesztem. Szeretni akartam, annyira nem tudtam. De akkor kifejtem.
Van két főszereplőnk, akik álmaikban visszajárnak a középiskolába. Ott volt köztük kapcsolat, félreértés, amit most majd lehet rendezni. Romantikus regényes ötlet, csak éppen az nincs benne, amit vártam: vagyis, amit az álmukban/múltban tesznek, az ott is marad. Nem lehet változtatni a közben eltelt időben.
Ettől meg nem nagyon értettem, mi ennek az értelme. Én azt vártam, hogy majd azt követjük le, hogy egy-egy másként tett dolog hogyan változtatja meg a jelenlegi életüket. Tudjátok, mint a pillangó, aki meglebegteti a szárnyát, a világ másik felén meg vihart gerjesztett így. De itt nem erről van szó, ez nem az Éjfél Könyvtár, hogy említsek valamit, amiben találtam hasonló vonást és mostanában olvastam.
Ez egyszerre ötlet, mert más, mint amit vártam – ezt szerethetném. Csak éppen annyira mást vártam, hogy mégsem szerettem. Értékelem, de nem szeretem.
Két szereplős, ezzel is romantikus. Revy és Sawyer vannak a középpontban, az ő életük, döntéseik, hogyan továbbjuk. Azt értékeltem, hogy bár természetesen egymásra hangolódnak, újra egymásba szeretnek, azért mellette más dolgaik is vannak, nem arról szól minden, hogy összejönnek-e vagy sem.
Nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e az idősíkok váltása vagy zavart. Nyilván fontos, mit tanulnak a múltban, de amit feljebb írtam, mivel az álom igazából nem változtat semmin, nekem nem tudott olyan fontos lenni, mint a jelen.
Csak éppen egyikben sem történnek olyasmik, hogy úgy éreztem volna, kizökkenek. Olyan jelenetek vannak, amelyek mindennapiak. Sima iskolás napok. Ellensúlynak különben nem rossz – teljesen fantasy, hogy időutaznak álmukban, miközben meg mindennapokat élnek újra.
Kedves, szimpatikus emberekről szól. Fejlődnek.
Romantikus regénynek, csajos könyvnek elment. Csak a cselekmény… Nem fogom tudni ezen túltenni magam. Nekem kellene akció, cselekmény, haladás. Tudom, sokszor leírtam, de nem szabadulok: mivel a múlt/álom nem módosít, a legtöbb rész nekem nem vezet sehova. Még akkor sem, ha tudom, hogy ezekből építi fel, miképpen lépnek tovább és lesznek többek a szereplői. Mert, ha a világuk kívülről nem is változik, a belső saját világuk igen.
Azt tudom, mit értékelek benne, de annyira nem bírtam ráhangolódni… Most úgy érzem, egyszer, mikor nagyon a fejemben élek, akkor kell még elolvasnom. Most cselekményt akartam, nem történik is, nem is történetet.
