Fülszöveg: 

„Te ​vagy az emberi evolúció következő lépése.”

Logan Ramsay eleinte nem is biztos abban, hogy bármi megváltozott. Csak egy kicsit… okosabbnak érzi magát. Jobban tud koncentrálni. Több dolgot képes egyszerre elvégezni. Gyorsabban olvas, hamarabb megjegyez mindent, kevesebb alvással is beéri.

De végül már ő sem tagadhatja: valami történt az agyával. A testével. Teljesen másképpen kezdi látni a világot és a körülötte lévőket – még azokat is, akiket a legjobban szeret.

Az az igazság, hogy Logan genomját módosították. És nem véletlenül őt választották ki erre a célra. Az indítéknak múltja legsötétebb időszakához és egy rettenetes családi örökséghez van köze.

És még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ami vele történik, az csak az első lépése egy jóval nagyra törőbb tervnek; egy olyannak, amely az egész emberiséget akarja ugyanilyen módon megváltoztatni – de borzalmas áron.

Az új képességei miatt Logan az egyetlen ember a világon, aki képes megállítani a már mozgásba lendült fogaskerekeket. De ahhoz, hogy ezt a háborút megnyerhesse, ismét át kell változnia. Talán már nem is emberré.

És harc közben óhatatlanul is felmerül benne a kérdés: mi van, ha az emberiség jövője tényleg azon múlik, hogy képes-e befolyásolni a saját evolúcióját?

Szerintem: 

Blake Crouch köteteit azért

szeretem annyira, mert szórakoztató és izgalmas formában nagyon sok olyasmiről szól, ami engem is foglalkoztat. Most is így volt, amihez hozzájön egy szimpatikus főhős is.

Nem tudom nem azzal kezdeni, hogy mennyire az a téma, ami rám is a frászt hozza. Én is úgy érzem, hogy az emberiség rohan a vesztébe, és a sírgödrünkbe magunk előtt még belelökjük a bolygó bioszférájának a nagyját is. Ahogy Miriam, én is kétségbe tudok esni azon, hogy mennyire közömbös az emberiség. Annyira sóvárgok egy megoldás után, és itt is azt keresik.
Tele van a könyv olyan gondolatokkal, amelyeket nagyon a magaménak és igaznak érzek. A fajunkra vonatkozó megállapításoktól kezdve politikáig vagy a civilizációnkról: hogy létrehoztunk egy olyan tárgyi környezetet, amire nem vagyunk elég érettek, mint faj. A mi korunkban is így érzem, noha mi még nem járunk ott a géntechnológiában, amit a regény bemutat.

Logan Ramsay karakterében olyan hőst kaptam, akit sok tekintetben a magaménak érzek. Az a része a személyiségének, ahogy sóvárog az igazi nagyságra. Az átlagosnál okosabb, könnyen végzi a tanulmányait nagyon jó eredménnyel. De aztán szembesülnie kell a határaival, hogy a zsenikhez soha nem érhet fel. Hogy többre vágyik, és esélye sincs elérni a kitűzött célt. Nála ennek az anyja a fokmérője – miközben gyűlöli is, szereti is irigyli is. Miriam, a zseni, akiből egy generációban egy akad, akihez méltó akar lenni, de ha megszakad sem lehet képes arra, amire az anyja. Ahogy elég okos vagy ahhoz, hogy felmérd, kevesebb vagy, mint aki lennél szeretnél. Én nem tudom olyan jól megfogalmazni, mint Crouch, de ez a szál annyira visszahangzott bennem, hogy már ezzel megvett a szereplő, noha mellette lekiismeretes, jót akaró ember is, aki nagyon szereti a családját. Egy jó ember, az Logan Ramsay. Sok mindenért pozitív és szerethető hős.

Mellette vannak jól sikerült alakok, főleg Miriam és Kara, az anyja és a nővére. Ők egy olyan elvet képviselnek, amit szintén meg tudok érteni. Ők azok, akiknek van egy tervük, egy lehetséges megoldásuk, és készek a megvalósításért bármit megtenni és bármit feláldozni, magukat is beleértve.
Velük kapcsolatban nagyon jól el lehetne arról beszélgetni, hogy milyen veszélyei vannak a túl magas intelligenciának és a megváltó-tudatnak. Hogy a cél szentesítheti-e az eszközt. Hogy valaki lehet-e attól jó ember, hogy egy szerinte jó, másokon segítő célért borzalmakat is képes megtenni?

Logan, Beth és Ava kis családja tündököl a JÓK fényében, a GPA megkapja a ROSSZ oldalt, de amitől igazán jó a regény, az Kara és Miriam a maguk szürke zónájával. Ők nem jók, nem is az ördögök, de jól meggondolandó, hogy akkor mik is.

A cselekményről még igazán nem is írtam, noha thrillernek is izgalmas a könyv. Van itt illegális fogvatartás, menekülés és harc, génháború és mások is. Pörögnek az események, és simán olvasható szórakoztató regénynek is.
Talán a génháború egy szakasza volt az, ami nekem már sok volt és túl sci-fi, de különben nagyon tudtam élvezni.

Fel lehetne hozni, hogy bizonyos elemek nagyon ismerősek a szerzőtől. A hősei szinte kivétel nélkül olyan férfiak, akik nagyon kötődnek a családjukhoz. Visszatérő elem a család megmentése és újraegyesítése. Ahogy a tudós, jó ember hőstípus is. A szervezet, ami ellen harcolni kell. A technika mindkét oldala: a veszélyes és a segítő.
Még nem tartok ott, hogy ez zavarjon. Engem még tud szórakoztatni, és várom a következő történetet is a szerzőtől.

Vagyis: izgalmas, tartalmas, thriller és sci-fi. Szerettem.

Idézet: 

Rendkívül nagy kegyetlenség, ha az ember elméje olyan vágyakat kreál, amelyeket nincs lehetősége beteljesíteni. Azt sehol nem tanítják, hogyan lehet egy álom halálát feldolgozni.

Nem az intelligencia hiánya a problémánk. Hanem az együttérzésé. Sokkal inkább az sodor minket a kihalás felé, mint bármi más.

Mi nem racionális lények vagyunk. Mi inkább a nyugalmat választjuk, mint hogy tiszta tekintettel szembenézzünk a valósággal.

Még soha nem rajzolódott ennyire tisztán ki előttem a Homo sapiens – az a faj, amely alapvetően mesélőkből áll.
Olyan lényekből, akik mindenből történeteket kerekítenek, de főleg a saját életükből, és ezzel teszik képessé magukat a hideg, kiszámíthatatlan létezés elviselésére, amit a kitalációik töltenek meg értelemmel.