Fülszöveg: 

Csád fővárosában, közel a Szaharához két magasan képzett titkos ügynök, egy amerikai és egy francia, élete kockáztatásával sikeresen működik közre az iszlám terroristák által üzemeltetett drog- és embercsempészeti hálózat felszámolásában.

Egy gyönyörű csádi özvegyasszony nem lát más kiutat a reménytelen éhezésből és nyomorból, minthogy kisfiával az embercsempészek segítségével Európába jusson, és ott vállaljon munkát. A viszontagságos úton egy titokzatos férfi segíti és védelmezi, aki nem az, akinek mondja magát.

Észak-Koreában a katonák puccsal próbálják megdönteni a diktatúrát. A hivatalos phenjani közlemény Dél-Koreát teszi felelőssé a történtekért. Az okos és ambiciózus, negyvenes éveiben járó kínai kémfőnök mindent elkövet azért, hogy Kína ne sodródjon Dél-Koreával és a szövetségi rendszereknek köszönhetően az Egyesült Államokkal is háborúba. Ám az öreg, keményvonalas kommunisták a fegyveres választ erőltetik, és a pekingi kormányban ők vannak többen.

A Fehér Házban Pauline Green elnökasszony ügyes és óvatos politizálással, taktikus diplomáciai lépésekkel egyensúlyoz az amerikai pártok között, és próbálja megakadályozni a világ nagyhatalmainak segítségével, hogy Észak és Dél-Korea konfliktusa világméretűvé váljon. Ám az események egy idő után önjáróvá válnak, és, noha az államok többsége mindent megtesz a fegyveres harc kirobbanása ellen, a katonai szövetségek összetett hálójában vergődve a világ mégis belesodródik egy újabb háborúba.

Szerintem: 

Ken Follett sikeresen írt egy

egyszerre izgalmas és letehetetlen thrillert és egy rettenetes történetet. Még elképzelni is rossz, milyen könnyen bekövetkezhet az, ami itt még csak papíron létezik.

Mély üzenet van benne, amit a címben is érzek. Hogy soha nem lenne szabad ennek megtörténnie. Mintha csak azt mondaná, hogy igen leírtam, képzeljétek el, és tegyetek róla, hogy soha ne történjen meg. Rokonságot érzek Cixin Liu hangyáival és dinoszauroszaival, csak éppen Follett nem az Állatfarm példáját követve állatokkal mondta el a történetét, hanem egy nagyon is elképzelhető, mai thrillerben.
De ki is írom, mert ezt nem lehet eleget leírni. A kölcsönös megsemmisítés félelme nem lehet megoldás – az emberiség pillanatok alatt egy nukleáris temetőben találhatja magát a posztapokaliptikus télben.

Nehéz is elvonatkoztatni attól, hogy milyen nagy játszma van ebben a regényben. Országhatárok, rezsimek küzdelme, és az egyensúlyozás, hogy megtoroljanak dolgokat, de ne irtsák ki egymást. Politikai sakk, és Follett nagyon izgalmasan – és perverz módon szórakoztatóan is – hozza ezt.
A történet egyik legemlékezetesebb alakja Pauline Green elnökasszony. Annyira jót akar, annyira józan döntéseket hoz és mégis belesodródnak a világunk végébe. Ő az a fajta politikus, aki túl jó is, hogy igazi legyen. Brutális is, hogy pontosan tudják, mit szabadítanak el, és mégis megnyomják a gombokat. Nem Pauline kezdi, de olyan helyzetben van, hogy a végére neki sincs választása.
Ezt megérteni, hogy miért nincs más választás, ez a rettenetes.
A hatalom tényleg többet ér, mint az élet? Mit ér, ha belehal mindenki?

De ez csak egy szál a sok között. A Soha attól is jó regény, hogy sok főszereplője van, és mind izgalmas történetet kapnak. Egy CIA ügynök menekültnek álcázva magát terroristák nyomában jár, egy szép özvegy minden szalmaszálat megragad, hogy megmentse magát és a kisfiát. A kínai kémfőnök finoman egyensúlyoz, hogy a radikális kommunisták ne szabaduljanak el, de védje országa érdekeit. Egy másik kém beleszeret egy másik ország kémjébe, miközben egy közös ügyön dolgoznak. Lehetne sorolni.
És megint visszakanyarodok oda, hogy milyen borzalmas, hogy egy csomó okos, igazából jót akaró ember hogyan kerül olyan pályára, ami odavezet, ahova soha nem kellene eljutni.

A prózája szinte realista, és lényegre törő. Nincsenek felesleges leírások vagy érzelmi túltengés benne – ami nem jelenti azt, hogy a szereplők ne kapnának magánéleti problémákat. Csak éppen sokkal racionálisabbak ezek is, mint egy romantikus regényben lennének. Pedig ebben is van, aki élete szerelmére talál, meg olyan is, aki rájön, hogy a párja megcsalja és széthullik a család.
Ki kell emelni azt is, mennyire érthető és követhető, miközben magaspolitikai sakkjátszma a nagyja.

Záró gondolat, nem tudott nem eszembe jutni, hogy egyes politikusok mennyire felismerhető valódi alakokról lettek mintázva. James Moore az egyik ilyen.

Szórakoztatott, elborzasztott, és tényleg, SOHA ne kelljen ezt megélnünk is.

Idézet: 

Mert a könnyű problémákat azonnal megoldják, így csak a nehezek maradnak. Ezért nem szabad hinned sohasem annak a politikusnak, aki mindenre egyszerű válaszokat kínál.