Fülszöveg: 

Végre ​magyarul is olvasható a kortárs amerikai irodalom egyik legizgalmasabb, legprovokatívabb fiatal hangjának első regénye. Az Erről nem beszélünk főszereplője egy író, aki egy csapásra a közösségi média sztárjává válik, amikor felteszi a milliódolláros kérdést „a portálon”: Lehet-e a kutyáknak ikertestvérük? A tizenöt perc hírnév azonban egy pillanat alatt a háttérbe szorul, amikor kiderül, hogy születendő unokahúgánál súlyos rendellenességet állapítottak meg. Az író Ohióba utazik, hogy támogassa a nővérét, és felajánlja neki, hogy elviszi egy olyan államba, ahol legális az abortusz. Testvére végül megszüli a kislányt, aki néhány hónappal később meghal, majd megérkezik a hatalmas kórházi számla.

Szerintem: 

Már az elvette a kedvem, hogy

előzetesen semmi nem jelezte, hogy ne regényre számítsak. Vagy, ha ez regény, annyira posztmodern, hogy tőlem iszonyatosan távol áll. Szenvedtem vele, és ezzel keveset mondtam.

Ez a kötet olyan, mintha valaki tweetjeit olvasnám sorba, vagy végiggörgetném a facebook oldalát a fotók nélkül. Bejegyzések sora az egész, és mind formában, mind cselekményben szétzilálja a regény szerkezeti szabályait. Az egyetemen belém vert szemlélettel legalább értékelni tudom a modernségét, és hogy ezt mennyire mai irodalmi forma, de attól még nagyon rühellem. Nehezen is olvastam, és annyira hiányzott nekem egy hagyományosabb cselekmény…

Mert itt tulajdonképpen narrálás van. Hősnőnk éli a mindennapi életét, amihez itt fűzi a megjegyezéseket. Témában meg annyira sokféle, hogy a hajam néha az égnek állt. Direkt polgárpukkasztó? Vagy értékelni kellene, hogy itt aztán tabuk nélkül minden előkerül? Nem sok könyvben olvasok olyasmiket, hogy miképpen csinál menstruálós politikai tartalmú fotót a hősnő és hogyan csöpög a vére, vagy szex után kielégülten mennyire nagynak találja a műfa-x-szt, amit a férjének is kifejt. Bocs a trágárságért, nem szokásom, de ez a könyv kihozza belőlem.

Pedig közben van sok értékes tartalom is benne, és keményen rávilágít arra, hogy mennyire abszurd, rémes világban élünk. Mert van egy-egy története, amit végigvisz, és csak kibomlik egy cselekményszál, ha nagyon törten és egy.egy jelenettel is. A húga esete, a beteg gyerekével, akit meg kellett szülnie. Kegyetlen, és akkor jönnek rá az olyan tételek, mint a biztosító társaságok és a pénzügyek kérlelhetetlensége.
Igen, ezekkel valóban kényes pontokat piszkál, kérdéseket tesz fel: mi jogon nem szülik meg a beteg gyereket, választják az abortuszt? Mi jogon adnak életet egy életképtelennek? De kérdem én, mit ér annak a gyereknek, hogy fél évig él betegen és szellemi fogyatékosként? Ok, szerették, de szerintem csak szenvedés volt ez az időszak a babának és a családnak is.

Igen, leképezi a mai életet. Igen, érint kényes témákat. Igen, mai a formátum. Egyértelműen van saját hangja és érzelmeket generál.
Igen, fel tudom fogni, hogy miért felkapott és sikeres kortárs szépirodalom, de attól még nem szerettem olvasni. Hiába, akinek A Gyűrűk Ura és A nyomorultak a kedvenc regénye, nem fog rákattanni a posztmodern kortárs irodalomra. Ha értékelni tudja is…