Fülszöveg:
A kérés egyszerű volt: ne hagyjam bajba keveredni az új mostohahúgomat nyáron.
Sohasem találkoztam Grace Lee-vel. Anyám azt mondta, csendes, művészlélek egyetemista, zűrös múlttal. Igent mondtam, nem tűnt nagy ügynek. Gondoltam, odaköltözik hozzám egy magának való, mogorva lány, aki napjai nagy részét a szobájába zárkózva tölti.
Nem számítottam rá, hogy maga a testet öltött vágyálmom libben be az ajtómon, és fenekestül felforgatja az életem.
Egy lány rengeteg sötét és fájdalmas titokkal. Mindent félredobnék azért, hogy megmentsem őt a múltjától.
Rohanok, hogy segítsek rajta, bármekkora árat is kell fizetnem érte.
Még hogy ne hagyjam bajba keveredni? Grace maga a baj. És én a világért sem maradnék ki.
Szerintem:
Először is, a sorozat részei lazán kapcsolódnak egymáshoz. Annyi, hogy
a fiúk ugyanannak az egyetemnek a csapatában fociznak és barátok. Akár fel is lehet cserélni az olvasási sorrendet, nem kell előismeret.
Hozzáteszem, felbukkan ebben is Mia, Arrow is említve van, de ennyi. Szervesen nem részei a cselekménynek.
Viszont, ez is egy főszereplőkre kihegyezett szerelmi huzavona. Ennek is egy klisé az alapja: mostohatestvérek szeretnek egymásba, és meg van dobva azzal is, hogy Grace kamaszkori elérhetetlen ideálja is Chris volt. Igaz, legalább annak tudok örülni, hogy itt senki nincs fennakadva azon, hogy mostohatestvérek és összejönnek. Soha nem értettem, pláne, ha nem is együtt nőttek fel, ez miért tabu.
Szépen megvannak benne a pipálható, romantikus cselekményre jellemző pontok: ahogy kezdettől van köztük kémia, de kell némi szenvedés, mire összejönnek. Akkor is elég egy félreértés/átverés – Chris exe állítja, hogy a fiútól terhes, pedig nem – hogy eltávolodjanak, és kell a nagy békülés a végére. Vagyis, kiszámítható és zsáner tipikus. Nem kellett lerágnom a körmöm, hogy vajon mi lesz a vége.
Viszont, nem annyira szenvedős, mint az előző, jobban is esett, mint a Sodródás.
Szereplők: Chris sokkal inkább megtestesíti a könyves álomfiút. A rendes, jó tanuló, aki nem csalja a barátnőjét és nem is egy csajozógép, bár a kinézete és eredményei alapjján akár lehetne is.
Grace annyival bonyolultabb, hogy neki van egy vadóc kamaszkori korszaka, amit szégyenbélyegként visel. Ezért vannak önbizalmi gondjai. Azzal bajban is voltam, hogy annyira nem volt $@!%, hogy értsem, miért bélyegzik meg ennyire. Volt egy srác, aki mindig berántotta a rossz helyzetekbe. Számszerűsíti is, hogy mennyi fiúval feküdt le – 7 vagy 8, nem emlékszem pontosan – ugyanilyen könyvekben a srácok ennél sokkal több nőt döntöttek meg a szerelembe esésük előtt. Pl. Erin Watt Royaljainak egy, maximum 2 hét alatt simán megvolt ennyi, őket mégse hímringyózta le senki.
A gond inkább az, hogy rajtuk túl alig van valaki jelen. Említés szintjén, vagy egy-egy végszóra Bailey és Mia, Chris mellett egy-egy focista barátja. De egyikük sincs annyira jelen, hogy mély nyomot hagyjon. Talán csak Bailey, aki inkább viselkedik könnyű erkölcsű nőként, és mégsem őt utálják ki.
A történet nem sok, oldalszámhoz képest pláne nem. Bőven van lelki gyötrődés meg vonzalom taglalások. Jobban örültem volna értelmesebb cselekménynek, de itt annyi a lényeg, hogy maguk leküzdve szerelmesek merjenek lenni.
Így üzenet se nagyon van benne. Legfeljebb annyi, hogy vigyázni kell a mérgező elemekkel. Hiszen egy szereplő van benne, aki viszont tényleg álnok egy figura. Grace régi szomszédja, aki mindig rossz felé húzta a lányt, aki kiskamaszként majd önbizalomhiányos kamaszként nem tudott ellene védekezni.
A stílusa most se nyert meg jobban. Nekem ezek a regények túl nyersek, a szebben megírt történetek jobban szeretem. Bár nem annyira obszcén, mint az előző, talán mert Chris lényegesen szelídebb, rendesebb figura, mint a másik történet hőse volt.
Belegondolva az növelte meg nekem az értékét, hogy Sodródást annyira nem szerettem, hogy ez egészen jónak tűnt mellette. Szólóban ennyi kedves szavam nem lett volna hozzá.
