Fülszöveg: 

1997-ben minden bizonnyal Ronald „Knight” McKnight, a csontarcú számított a legelvetemültebb és legkiismerhetetlenebb srácnak a Peach State Középiskolában… sőt talán az egész földkerekségen. Knight mindenkit gyűlölt, kivéve engem, BB-t a szemtelen, nagyszájú punkcsajt, akinek pont mellette volt a szekrénye a folyosón.

Én azonban mindenkit kedveltem… kivéve Knightot. Valójában rohadtul be voltam szarva tőle. Csak arra vágytam, hogy feleségül menjek Eric herceg hasonmásához, a Peach State Középiskola punkkirályához, Lance Hightowerhez és milliónyi gyereket szüljek neki!
Azonban Knight túljárt az eszemen: miután egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből, megszerezte, amit akart és ezzel az életem is örökre megváltozott.

Szerintem: 

Bár elsősorban a filmeknél szoktam ezen kiakadni, de ennek a kötetnek is sikerült azzal felhívnia magára a figyelmemet, hogy

mégis micsoda egy cím ez? Azt hagyjuk, hogy eredetileg Skin a címe. Amiből ki tudom venni a skinhead utalást Knight-ra, de csontarcú?
Még nem hallottam, hogy a skinhead magyarul csontarcúnak lenne fordítva. Bőrfejű, igen. De már ott megakad ez a történet, hogy még a regényen belül a fordító is használja a skinhead kifejezést, ha azt nem is tudom, hogy az angol formában, ami nekem is szimpatikusabb, vagy már az átvett szkinhed, de gyanítom nem ez volt, mert akkor ezen is felhúztam volna magam olvasás közben.

Azért rákerestem neten, hátha valamiről lemaradtam. Az első találat egy csontfejű dinoszaurusz lett. Annak nem sok köze van ehhez. Van egy ilyen betegség is, szintén nem játszik. Aztán találtam egy ismertetőt, amelyből kiderült, hogy a skinhead mozgalom tagjai kezdték a Bonehead jelzővel illetni azokat a rasszistákat, akik a skinhead zászló alá mentették a náci eszméket és rasszizmust. Miközben az eredeti skinhead csoport az utca egységét, a rasszok egyenjogúságát és összefogását hirdette hazafias vetülettel, a csontfejűek elmentek szélsőjobb felé. Így meg nyomorult Knight a címben teljesen félrevezetően lett megnevezve. Mert Knight nem rasszista, nem neonáci. Van egy kertvárosi közegben extrém külseje tetoválásokkal és megkapta a skinhead jelzőt, BB is annak hívja magában sokáig, de nem csontarcú.

Szóval, ezzel megvan, ami a legnagyobb bajom volt. A magyar keresztségben pocsék cím.
Most jöhetne a kérdés, hogy mi van a történet egyéb és durva elemeivel? A helyzet az, hogy azok passzolnak. Knight lelki alkata, az egész története összeillik a rá és a szexualitására jellemző elemekkel. Egy fiú, aki idegen otthon, akit az anyja éppen csak megtűr, aki örökségként a nagyapja világháborús gyilokeszközeit kapja. Az anyja keltette érzések, a kívülállóság, a kirobbanni készülő erőszakosság. Itt össze tudom rakni, miből mi lett nála. Talán csak a szex és a vér összefonódása durvább, mint amit simán elfogadnék ezzel a háttérrel együtt is. Azt kényelmetlennek is találtam, amikor ilyesmit részletezett Easton. Ez van: a vagdalás, vérnyalás és heves dugás kombináció engem inkább undorít, mint erotikus hatást kelt. Ez még olyanabb, mint a vámpíros paranormális erotika.

Knight viszont jól meg lett írva. Simán eladta nekem, hogy mennyi színe van ennek a fiatalembernek. Ott van benne a gyilkos késztetés, a nagyon sebzett lelke. Az, ahogy próbál mégis társadalmilag elfogadható formában funkcionálni. Ő küzd, és vannak győzelmei. Ráadásul, ő sokkal jobban látja magát, BB-t, mint a lány. Nem véletlen, hogy elüldözi BB-t, mielőtt ártana neki. Hogy bevonul katonának, amint megvan az érettségije. De amíg együtt vannak, amíg járnak, kifejezetten romantikus gesztusai vannak és nem egy rossz pasialapanyag. A szerelmes levelek sora, ahogy védi a lányt, végül magától is. A neve akár beszélő név is lehetne: lovag. A háborúban sebzett, örök harcra ítélt harcos, akiben van nemesség, de nem menekülhet a vértől és a káosztól.

A kötet különben is nagyon sok olyan témát érint, ami a szereplők 15-17 éves volta miatt pláne soknak érzek. Tudom, már ki lettem okosítva, hogy naiv elképzeléseim vannak és Eufórián át több valós képem lenne a kamaszokról, de ez kb. a 2000-es évek elején játszódik, a Narancsvidék, Tuti gimi és Szívek szállodája idején. Nem az Eufória korában. Így nekem azért kirívó, hogy egy baráti körön belül lesz coming out trauma, öngyilkosság, tini terhesség, droghasználat, anorexia, önsebzés, és olyan szexuális szokások, amelyek nem voltak benne Mr. Grey eszköztárában sem. Ok, nem mind a két főszereplő sara, de egy nagyon kis baráti köré. Ha komolyan belegondolunk, nagyon durva, hogy mi elő nem fordul itt és az a kamaszos, nemtörődöm hozzáállás, ami az elbeszélőben/hősnőben van. A barátnője 16 évesen anya lesz? Majd lenyugszik a baba mellett. Ilyesmiken felszaladt a szemöldököm.

Pedig Easton jó abban, hogy fogyaszthatón és messze nem sértő, zavaró módon beszéljen ilyesmikről. Kifejezetten olvasmányos, és annyira a közege mindez, hogy olvasás közben még csak fent sem akadtam a történteket, inkább utána gondoltam bele és némileg sokkolódtam. Megvan az is, hogy a kamaszlány szemszögét hozza, aki még ábrándozik és megvannak a kislányos, rózsaszín álmai, legfeljebb az álomesküvőn a vőlegény személye változik a fejében, de elkezd felnőni, és érezni, ahogy igazi tervei lesznek a jövőre és már nem meséket sző magának. Van egy érési folyamat, ha eleve rajta is van a szűrő, hogy a felnőtt családanya pszichológus a kamaszkorából merítve írta az alakját, így már a 15-16 évesben is akadnak felnőttebb vonások.

Arra nem esküdnék, hogy magaménak érzem a humorát, de van neki. Lehet mosolyogni is a köteten és az a stílus miatt van, egy-egy beszóláson, nem a cselekmény miatt. Abban nem igen akad humoros vagy kedves esemény. Mivel a 0. kötetet már olvastam, merem azt írni, hogy van egy egyedi, saját hangja, és azon halad a történet újfent.

Sok minden miatt lehetne ez olyan kötet, amin kiakadok. Helyette guilty pleasure élmény. Ha szétszálazom, sorra előjönnek a dolgok, amelyek egy regényben nem tetszenek. De itt működnek, lekötött, el is szórakoztatott – ha utólag azért el is hűlök egyes elemein.