Fülszöveg: 

Fellworth Dolphin udvarias, szorgalmas fiatalember, aki még mindig az anyjával él együtt. Szerény körülmények, örök takarékoskodás, szoros póráz – ahogy azt Fellworth kiskorától megszokta. Amikor a (nem igazán) kedves mama elhalálozik, Fellworth, ne szépítsük, megkönnyebbül. De az igazi meglepetés csak ezután következik: kiderül, hogy Fellworth hatalmas vagyont örökölt az anyjától.
Vajon honnan a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fellworth apja egy hajdani, híres vonatrablásban? És ki a titokzatos hölgy azon a festményen, amelyet anyja a gardróbszekrényben rejtegetett?
Nincs más hátra, ki kell deríteni az igazságot! Fellworth összeszövetkezik Maggie-vel, egy helyes, talpraesett lánnyal, hogy kinyomozzák a rejtélyes vagyon eredetét.

Szerintem: 

Nem is tudom, mi lenne a megfelelő

jelző. Helyeske, nosztalgikus? Pedig nem is kosztümös, csak valahogy egy olyan miliőt idéz, amit ma nem érzek jellemzőnek. Kisvárosi? Ezen még gondolkozom.

Hiszen ez fontos a regényben. Meghatározza ez az egyedi miliő. Egy olyan környezet, amelynek sok eleme mai. Ugyanakkor olyan érzés is volt olvasni, mintha anyáink ifjúsága alatt játszódna. Nincs olyan modern technika benne, mint ma, de nem is 100 évvel korábbi. Kellemes, hangulatos, könnyen bele lehet süppedni, de nem érződik kortársnak.

A történet több zsánert kever: van benne kis krimi, hiszen Fell kisebb vagyont örököl, de a pénzzel rejtély jár. Az apja valóban rabló volt, vagy más tette? Családi titok meg akad bőven a padláson. Fell és társnője, Maggie nyomozgatni kezdenek, ami persze sokaknak nem tetszik. Itt is a nosztalgikus, kedélyes hangulat a fontos. Nincs olyan feszültség vagy veszélyhelyzet, amit inkább kötök a krimihez. Nem is egyszer a szereplők is félbe akarják hagyni a nyomozást, annyira nem fontos a végkimenetele, miközben mégis.

Van benne szerelem is, hiszen Fell azt hazudja, hogy kolléganője, Maggie a menyasszonya. Még össze is költöznek, és a lány valóban szerelmes a férfiba. A maga esetlen kis módján próbál tenni is érte, hogy Fell meglássa benne a nőt. De bonyodalom persze akad: a vagyonossá váló Fellre más is kiveti a hálóját, és Fell elég naiv, hogy egy manipulatív asszony kijátssza. Maggie pedig ahogy lefogy és szépül, szert tesz egy udvarlóra. Miközben nyomozgatnak, az hozza a több feszültséget, hogy ez a két, jobb szó híján szerencsétlen, mikor jön már össze?

Végül, alapvetően egy humoros regény. Beaton hozza sorra a vidám és kedélyes jeleneteket, meg talán a szereplők jellemében is utolérni a nevettetés szándékát. Nem pont az, ami szerintem vicces, de attól ez még humor.

A cselekménynek kényelmes, de azért haladó tempója van. Ugyan vannak visszatérő elemek benne, vagy üresebb részek, de ki van töltve a játékidő.

A szereplők szerethetők a maguk esetlen módján. Talán pont az bennük a vonzó, hogy emberiek és hitelesek. Lehet nekik az egyéni fejlődésükért, de az egymásra találásért is drukkolni.
A mellékszereplők között akadnak nehezebb esetek, kevésbé érthető motivációk - fel nem tudom fogni, Fell nevelőszülei miért nem használták fel a pénzt, csak gyűjtögettek -, de ezek jó része szintén a humort szolgálja.

Kikapcsolódásnak elment, de attól távon van, amiért meg tudok szeretni egy regényt.

Idézet: 

– Jobban örültem volna, ha életben marad, és elismer az unokájának.
– A pénz akkor is pénz – jegyezte meg gyakorlatiasan az ügyvéd.
– Akkor vágják hozzád – mormolta Fell –, ha nem tudnak szeretetet adni.