Fülszöveg: 

Steinbeck ​ebben a regényében a karib-tengeri szigetvilágba, a 17. század nagy felfedezéseinek, kalandjainak korszakába álmodja magát. Egy tengeri rabló életét idézi föl hiteles történelmi háttér előtt, ám nem csupán a fordulatos cselekmény kedvéért: az emlékezés tükrében megjelenő európai óhaza felfesti azt a környezetet, amelyből a gyarmatok hódítói elindultak. Európából kísérjük a tengerentúli szigetvilágba a könyv főhősét, Henry Morgant, aki a hódítók minden tulajdonságával rendelkezik. Bátor, erőszakos, vad és kegyetlen. Steinbeck kétségtelenül romantizálja alakját: „a kalózok admirálisa” arányaiban eltúlzott alak. Rátermettsége, ereje, eltökéltsége emeli vezérré, de ugyanez az elszántság hűl benne acélos hidegséggé, mikor a hatalom birtokába jut. Az ábra: a jellegzetes amerikai mítoszé, melyben az erő és az erőszak mindent igazolni látszik. Steinbeck a kalóz alakjának felidézésével bírálja ezt az önigazoló mítoszt.

Szerintem: 

Ha már egy híres kalóz, akkor

kalandosabb regényt vártam volna. Ugyan benne vannak a fő pillanatok, legfőképpen Panama elfoglalása, de valami hiányzott.

Talán azért is, mert Steinbeck most egy jellemet mesél el, és nem a szereplője történetét. Henry Morgan már kiskamaszként elvágyódik az otthonából, megvan az életcélja, lenni akar valaki és kalóznak akar állni. Az egész életére jellemző, hogy kitűz egy ideát, amit a többség lehetetlennek tart, ő pedig eléri. Bármi is történjen vele, Morgan a talpára esik és jól jön ki a helyzetekből. Mint amikor 15-16 éves korában eladják rabszolgának, aztán tulajdonképpen a gazdája nevelt fiává válik, ő vezeti a birtokot, megtanul hatalommal élni és a gazda még ki is műveli mellette. Van benne egy meg nem szűnő éhség, többet akar és ő ezt meg is valósítja.
A regény trükkje meg az, hogy bemutatja a töréspontot is. Amikor ez az éhség elmúlik, és már nincs olyan nagy ideája, amiért harcolhatna. Mit tesz ilyenkor egy ilyen ember, mivé válik? Jelen esetben rablóból pandúr lesz, vagyis rangot vesz és a kalózok ellen ítélkezik, ami korábban maga is volt. Megnősül, angol nemessé válik.
Megírta Steinbeck az életrajz fő pontjait, el tudom most mesélni, hogy miképpen alakult Morgan karrierje és a magánélete. Mégis, olyan hiányérzetem van. Nem tudok jobb magyarázatot, mint, hogy nem a cselekmény és ezek a kalandok a lényeg, csak elmondja őket, mert azt meséli nagyban, hogy Henry személye milyen.

Talán ez a másik baj. Henry egy lehetőségnek indul: tettre kész, merész, helyes, megvan a magához való esze. De sem hőssé sem válik, sem antihőssé. Nem tudtam megszeretni, de nem is utáltam. Mivel pedig ő van a középpontban, így vele együtt a regény is olyan semmilyen lett számomra.

Steinbeck nem írta túl a könyvet, a rá jellemző fókusszal mutatja be a szereplőket és eseményeket. Kevés, viszonylag realista leírás került be. Mégsem éreztem át a helyszíneket, Panama pl. hiába volt gazdag, lenyűgöző városként jellemezve, ahogy láttuk Morgan érkezésével, nem olvastam ki belőle azt a pompát és hatást.
Pedig van benne egy-egy nagyon jól eltalált jelenet és alak. Csak éppen ezek nem a fő vonalon. Az öreg Morgan, Henry apja ilyen volt.

Most nagyon nem volt fogamra való, de egy más hangulatban még lehet próbálkozom vele. Amikor lesz kedvem egy megosztó személyiség lelkét kutatni. Most nem volt.

Idézet: 

Inkább azt hiszem, nagyok a bűneid. De minden emberé nagy, aki áttöri a középszerűség korlátait.