Fülszöveg: 

2006 júliusában a DEA, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal repülőgépe kimenekítette Virginia Vallejót Kolumbiából. Veszélyben forgott az élete, miután koronatanúja lett két, az ország 20. századi történelmét meghatározó bűncselekménynek: egy elnökjelölt meggyilkolásának és az Igazságügyi Palotában lezajlott túszdrámának.
1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalom és a szégyen krónikájába torkolló szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is.

Szerintem: 

Pablo Escobar – a Netflix sorozata előtt is

ismert név volt, utána még inkább az lett. Nálunk abban nagyon látszott, hogy sorra jöttek ki a könyvek is róla. A felesége, a fia, a nyomában járó DEA ügynökök, a bandatagok emlékiratai, meg a Narcos történetét mesélő regények is voltak.

Virginia Vallejo könyve talán azért lehet érdekes, mert már az előtt megjelent, hogy divatos lett volna a téma. Ezt lehet úgy olvasni, hogy nem ott vannak a hangsúlyok, ahol a sorozatban voltak.

Viszont, izgalmas olvasmánynak a legnagyobb jóindulattal sem tudom nevezni. Eleve Vallejo nem volt úgy az események fő sodrában, mint egy bérgyilkos vagy DEA ügynök. Ő a szerető státuszát töltötte be egy időszakban – újságíróként ugyan szélesebb látóköre kellett volna, hogy legyen. De nem ez a jellemző.

Nem mondanám magyarázkodásnak sem, bár kicsit ilyen jellege azért van. Már a cím is ezt sugallja: Vallejo élesen különbséget tesz Escobar magánélete és munkája között. Mintha nem is ugyanaz lett volna, akivel szórakozott és együtt töltötte az idejét, mint aki a gyilkossági parancsokat kiadta. Pedig Vallejo nem lehetett ennyire naiv, éppen hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozott újságíróként. Úgy határozta meg magát, mint a drogügyekre szakosodott oknyomozó újságíró. Igen, akkoriban ismerte meg Escobart, amikor politikai pályát akart magának, amikor sokan rajongtak érte – de akkor sem lehetett a szőnyeg alá söpörni, hogy miből van mindenre pénze.

Valahogy hiányzott belőle annak a megértetése, hogy mi vonzotta ennyire ehhez a férfihoz. Elismerte az intelligenciáját, nagyvonalú volt. De folyamatosan ott van mellette a másik oldala. Azt elintézte, hogy Vallejo elváljon, de az fel sem merült, hogy Escobar is elválna. Tudta azt is, hogy még csak a szerető helyet sem egyedül kapta, Escobar falta a nőket. Ugyan azt Vallejo nem győzi kihangsúlyozni, hogy ő nem a pénzért volt vele, őt el sem halmozta úgy ékszerekkel és ajándékokkal, mint a többieket. De akkor mi volt a titok?

Különben is zavarosnak éreztem a szerző énképét is. Büszkén vállalja, hogy mennyire intelligens, milyen előkelő családból származik. Közben meg le van írva az is, hogy a családja kitaszította – ők nem találták tolerálhatónak, hogy Escobar szeretője a nő. Erkölcsi piedesztálra emeli magát, mint akinek elvei vannak, közben meg férjezett asszonyként váltogatta a szeretőket maga mellett. Büszke rá, hogy ő nem ékszerekért volt a férfival, mégis sérelmezi, hogy ő nem kapott belőlük. Leírja, hogy meggyűlölte Escobart, amikor kitört a bandaháború, és elharapózott Kolumbiában az erőszak – de Escobar korábban sem cukrot árult, ahogy azt mindenki tudta. Büszke az intelligenciájára, közben meg úgy jellemzi magát, mint a legszebb híresség Kolumbiában.

Ezzel kiveséztem, a cselekménnyel milyen bajaim vannak: nem lett szimpatikus Vallejo, éppen ellenszenvesnek találtam. Nem volt benne, mi az a plusz, ami Escobar mellé sodorta. Azok az események, amelyeket máshonnan ismerünk, megjelennek, de külső elbeszélőként. Vallejo nem volt részese azoknak.
Ahhoz képest, amit elbeszél, hosszú ez a könyv. Pedig lehetett volna érdekesebb, legalább azt elmesélhette volna részletesebben, milyen a tanúskodás, miben vett részt.

A stílusa sem tetszett – azon érezni, hogy Vallejo újságíró. Száraz. Ahhoz képest, hogy az egész élete megváltozott, hogy micsoda szenvedélyek munkálhattak, ezek nem jelennek meg a szövegben. Tárgyilagos. Inkább férfias a stílusa – amivel nem lett volna bajom, ha az események sodrában lett volna, de az ő történetében a szerelem, a szeretői státusz a lényeg.

Többet vártam ettől a kötettől – Mrs. Escobar könyvét olvastam már, az jobban tetszett. Abból jobban lejött, milyen lehetett Escobar magánemberként, milyen lehetett vele élni. Nem mondhatnám, hogy most sok pluszt kaptam volna.